Jaguar R5
A Jaguar R5 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a 2004-es Formula–1-es szezonban használt a Jaguar Racing csapat. Pilótái Mark Webber és Christian Klien voltak.[1] Ez volt a csapat utolsó autója, mielőtt eladásra került volna és át nem nevezték Red Bull Racing-re. ÁttekintésElőször a barcelonai teszteken gurult vele pályára a csapat. Nagyobb átalakítást az év végén kapott, amikor a könnyebb kasztnival rendelkező R5B variáns bemutatkozott - eredetileg Olaszországban szerették volna bevetni, de elhalasztották.[2] Webber Japánban vezette a szabadedzéseken, majd Brazíliában az egész hétvégén, Klien pedig csak Kínában.[3] Viszonylag jó autó volt az előző évekhez képest, Webber többször is pontot szerzett vele, köztük a német nagydíjon egy hatodik helyet is elért. Klien egész évben csak egyszer, Belgiumban szerzett pontot, de akkor mindjárt a hatodik helyen ért célba. Ezzel a csapat a konstruktőri hetedik helyen zárta az évet. Monacóban a csapat különleges, az Ocean's Twelve című film bemutatóját népszerűsítő festéssel készült. Ennek különlegessége volt, hogy az autók orrára egy-egy, egyenként háromszázezer dollár értékű Steinmetz-gyémántot erősítettek. Klien rögtön a verseny első körében nekiment a szalagkorlátnak a Loews-hajtűkanyarban és a gyémánt leesett róla, ami a mai napig sincs meg.[4] Miután a Red Bull 2004 novemberében vette meg a csapatot, a legelső teszteken ezt az autót vetették be, de már új festéssel. A Red Bull R5-nek is nevezett festés leginkább egy energiaitalos dobozra emlékeztett a sok világosszürke színnel.[5] A Jaguar R5-öst a BOSS GP versenysorozatban is használták 2011-ben.[6] 2017-ben az autó csúnyán megsérült,[7] de megjavították, és 2019-től ismét versenyez.[8] Eredmények
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia