|
Izland földrajza
Izland természeti földrajzaIzland 103 125 km²-es területével' Európa második legnagyobb szigete. E terület döntő többsége (100 329 km²) szárazföld; a vízzel borított felszín csupán 2796 km². A sziget felségvizéhez a partvonaltól számított 22,2 km (12 nmi, 13,8 mi) távolságra lévő tengeri terület tartozik. Geológiai szempontból igen fiatal, mindössze 56 millió éve, az eocén időszakban emelkedett ki a hullámokból. Területe azóta is fokozatosan nő. A szigetország az Atlanti-óceán északi részén, Grönland és Skócia között, Feröertől északnyugatra, a két globális jelentőségű, folyamatosan mozgásban lévő, és távolodó tektonikai lemez, az Eurázsiai- és az Észak-Amerikai lemez határvonalán helyezkedik el. Itt húzódik a két kőzetlemez geológiai határa, így egyszerre két kontinenshez is tartozik a sziget. A sziget az óceán mélyén húzódó Észak-atlanti hátságból emelkedett ki egy óriási vulkánkitörés eredményeképpen, mivel itt az óceáni hátság alatt egy geológiai forrópont is található. Jelenleg ez a terület a Föld legnagyobb összefüggő lávamezője.[1] A sziget felszínén jól megfigyelhetőek e két tektonikai lemez távolodásának jelei (a távolodás évi átlaga 20 mm. Izland egészét tekintve felföld, átlagosan 557 m tengerszint feletti magassággal.[2] A szigetország területének 20%-a legelő, mindössze 1%-a művelhető termőföld és 54 %-a terméketlen. Domborzata Izlandot gyakran a tűz és jég országaként, valamint a földtörténet múzeumaként említik meg. A sziget nevének jelentése (Izland ~ jeges föld) helytálló, hiszen a teljes területének több mint tizedét hatalmas gleccserek borítják. A 4970 km hosszú tengerpart rendkívül tagolt, mély fjordokkal szabdalt, jellemzően a déli területein (Dyrhólaey-félsziget) látványos kliff formakincsekkel (fülkék, teraszok, kapuk és tornyok), rendkívül változatos. A sziget települései szinte kizárólag a tengerparton találhatók, mivel az ország belseje nagyon nehezen lakható, kopár, terméketlen vidék. Ezen a területen található Európa legnagyobb összefüggő jégmezeje, a Vatnajökull is, mely 8500 km² területű és vastagsága helyenként akár az 1000 métert is eléri. A sziget észak-déli irányú legnagyobb kiterjedése 306 km (Izland legdélibb pontja a Dyrhólaey-félsziget, Vík í Mýrdal település közelében), míg nyugat-keleti szélessége 483 km. Területének nyugati oldalán három nagy félsziget töri meg az egységes ellipszis alakját: Reykjanes, Snæfallsnes és a Vestfiroir. Izland nyugati partján található Látrabjarg, mely pont Európa és egyben Izland legnyugatabbi pontja. Aktív vulkanizmus a szigetenA lemezmozgások miatt folyton nyugtalan területen a vulkanikus eredetű kráterek száma meghaladja az ezret és 140 tűzhányó található, melyek közül -változó intenzitással, időszakosan- 26 jelenleg is aktív.[3] Izland szigetét összesen tizenegy vulkáni zónára osztják föl.  KR: Kolbeinsey-gerinc. NVZ: Északi vulkáni zóna. RVB: Reykjanes vulkáni-öv. RR: Reykjanes-gerinc. TFZ: Tjörnes törés-zóna. MIB: Közép-izlandi öv. SISZ: Dél-izlandi szeizmikus-zóna. WVZ: Nyugati vulkáni-zóna. EVZ: Keleti vulkáni-zóna. SVB: Snæfellsnes vulkáni-öv. ÖVB: Öræfi vulkáni-öv.
A sziget legismertebb vulkánja az 1491 méter magas Hekla, melynek kitörései a többi vulkánnal egyetemben, nemcsak a belső lakatlanabb területekre, hanem a tengerparti vidékekre is fokozott veszélyt jelentenek. Az aktív területeken ezek mellett számtalan apróbb és jelentősebb méretű és intenzitású gejzír és egyéb meleg vizű forrás is található, melyek a vulkáni utóműködés (hévforrás, gejzír, fumarola, mofetta, szolfatara),[4] az aktív vulkanizmus következtében alakultak ki a szigeten. A Geysir Izland legnagyobb gejzírje, innen származik a gejzír szó is, amely kilövellést jelent.[5] Közvetlenül mellette található a Strokkur, amely rendszeresen, 6-15 percenként tör a felszínre. Ezeknek az aktív területeknek köszönhetően a geotermikus energia könnyen hozzáférhető, a lakosság és a gazdasági élet részvevőinek is. Izland teljes egészében megújuló energiaforrásokból állítja elő villamos energiáját. Ennek 87%-át a vízenergia, 13%-át pedig a geotermikus energia szolgáltatja.[5] Minden idők egyik leghatalmasabb vulkánkitörése.jpg) A lávafolyások (lávaömlések) – a piroklaszt-árak mellett – a vulkáni működés jellegzetes formái. A történelem során feljegyzett legnagyobb lávafolyás az izlandi Laki-hasadék 1783-as kitörése során keletkezett, amikor több mint 14 km³ láva terült szét a felszínen. Közvetve a Föld nagy részére is hatással lévő vulkánkitörés, 1783. június 8-án következett be Izlandon. Ekkor a sziget déli részén húzódó Laki-hasadék teljes, mintegy 25 km-es hosszában egyszerre ömlött a felszínre, a bazaltos kőzetolvadék. A kitörés közel fél évig tartott, s ezalatt a hasadékrendszerből 14 km3 láva folyt ki és terült szét közel 600 km² területen. A kiömlő láva nagy része a folyóvölgyek, elsősorban a Skaftar és a Hverfisfljot vonalát követve 56 km hosszú tűzfolyókat formált. A Skaftar völgyét a láva teljesen kitöltötte, úgyhogy végül kicsapott a környező vidékekre is. A kitörés folyamán, egész idő alatt nagy mennyiségű kénes gáz tört fel, amely nehezebb lévén a levegőnél, közvetlenül a talaj felett terült el. Ugyanakkor a vidéken sűrű hamuhullás is volt. A kitörés eredményeképpen tízezrek haltak meg, ami a 18. századi Izland lakosságának megközelítőleg egyötöd része volt. Az áldozatok többsége a kitörés környezetkárosító hatásának vált áldozatává. A gomolygó, fojtogató gázok, gőzök is kellemetlenek voltak, a legkatasztrofálisabb hatása azonban a hamuhullásnak volt. Elpusztított minden terményt, betakarta a legelőket, úgyhogy a szarvasmarha állomány vagy éhen halt, vagy kénytelen volt a vulkáni porral borított füvet legelni, és attól pusztult el. A jelentések szerint az áldozatok száma: 190 000 juh, 28 000 ló és 11 500 szarvasmarha volt. Izland a 18. században még olyan elérhetetlen volt, hogy az állatállomány nagyarányú veszteségei komoly éhínséghez vezettek. Az áldozatok nagy része jóval a kitörés után éhhalált halt, vagy hiánybetegségben pusztult el.[6] A Laki hasadékvulkán kitörésének egyéb közvetett következménye volt, hogy a légkör magasabb rétegeibe került vulkáni poranyag a szelek hatására Európa távoli vidékeire is eljutott. Rovására írják többek között a francia forradalom kirobbanását megelőző polgári zendülést is. [7] A gleccserek a szigetenA sziget teljes területének megközelítőleg 10,2%-át gleccserek borítják, bár ezek manapság egyre gyorsabban visszavonulnak.[8] .jpg) A négy legnagyobb kiterjedésű izlandi gleccser:
Figyelemre méltó gleccserek továbbá: A Drangajökull (145 km²), az Eyjafjallajökull (70 km²), a Tungnafellsjökull (33 km²), a Þórisjökull (25 km²), az Eiríksjökull (21 km²), a Þrándarjökull (16 km²), a Tindfjallajökull (11 km²), a Torfajökull (10 km²) és a Snæfellsjökull (10 km²). Izland szigetvilágaA jeles félszigeteken túl, az Izlandhoz tartozó szigetek, szirtek száma megközelítőleg 3000. A legnagyobb területű a Vestmann-sziget (Vestmannæyjar), a legészakibb a Grímsey, a leghíresebb pedig a Surtsey, vulkanikus eredetű sziget, amelynek 1963 novemberében kezdődött meg a kialakulása. A világon ez volt az első alkalom, hogy már a kezdetektől fogva folyamatosan filmezni tudták egy sziget születését. A kitörések 1967. június 5-én abbamaradtak és a vulkán azóta nem tört ki. A szigetet 1965-ben védett területté nyilvánították, hisz azon nagyon kevés helyek egyike, ahol megfigyelhető, hogy a fajok hogyan vesznek birtokba, hogyan népesítenek be egy kietlen, kopár területet. Természetesen először baktériumok telepedtek meg, majd a megemelkedett sókoncentrációkhoz jól alkalmazkodó halofita növények, mint a tengeri mustár.[9] A szigeten megjelenő első növények a mohák és a zuzmók voltak. 1965-ben már megtalálhatók voltak a területen, és mára beborítják majdnem a teljes felszínt. A kitörések befejeződése után megjelentek az első madarak: a viharmadárfélékhez tartozó északi sirályhojsza, illetve az alkafélék. Ma nyolc madárfaj lakja a szigetet. Ahogy a madarak betelepültek a szigetre, a talaj minősége jelentősen javulni kezdett. Ennek köszönhetően egyre fejlettebb növények is képesek voltak megmaradni. Az UNESCO 2008-ban a szigetet a Világörökség részévé nyilvánította.[10] Éghajlata  Izland éghajlatát az év nagy részében a sziget felett tartózkodó, alacsony légnyomású akcióközpont, az ún. izlandi minimum határozza meg.[11] Északi fekvése ellenére a sziget éghajlata a Golf-áramlat szélesebb rendszerébe tartozó Irminger-áramlat mérséklő hatása miatt kevésbé zord. Az egész ország az óceáni éghajlat hideg övezetébe tartozik. A viszonylag meleg áramlat a déli és nyugati partvidéken teljes jégmentességet biztosít, míg az északi és keleti partokat ritkán, de elérheti a sodródó sarki jég a tél végén. Például míg 1919 és 1964 között gyakorlatilag nem jelent meg a tengeri eredetű jég, 1965-ben és 1968-ban az jelentős tömegben érkezett az északi partokra. Ez általában az egész szigeten további lehűlést okoz, és mérsékli a csapadékhajlamot. A sziget déli és északi partjának átlaghőmérséklete közötti különbség csak 1,5 fok. A valaha mért legalacsonyabb izlandi hőmérsékletet, -38 °C-ot 1918. január 22-én mérték az ország középső, belső részén. Az eddigi abszolút meleg rekord 1939. június 22-én született a déli tengerparton Teigarhorn gazdaság területén 30,5 °C-kal. A déli partvidéken találhatók a legcsapadékosabb térségek. A Vatnajökull déli előterében évi 4000 mm-t meghaladó csapadék is előfordulhat. A sziget belső, esőárnyékos vidéke száraz, a csapadék helyenként nem éri el az évi 400 mm-t sem. A hótakaró a déli parton 1931 és 1960 között az október és május közötti időszak 17%-ában volt jelen, míg az északi oldalon 53%-ban.
 A hőmérsékleten és a csapadékon kívül az időjárás meghatározó eleme Izlandon a szél. A sziget környékén gyakran alakulnak ki, illetve haladnak át alacsony légnyomású ciklonok, amik szinte állandó, változó irányú, de erős szelet okoznak. A Beaufort-skálán 9-es erősségű, azaz 70–80 km/h erősségű szelek a Vestmannaeyjar szigeteken évente átlag 70,7 napon fújnak. A sok szél miatt is viszonylag ritka a köd, a nyugati parton évente 10, a keletin 60 napon fordul elő. A zivatar nagy ritkaság. Ősszel és a tél elején gyakran figyelhető meg az égbolton a sarki fény. A napsütéses órák száma nyáron azért is magas, mert a sziget északi fekvése miatt a nappal rendkívül hosszú. A nyári napforduló környékén a napkelte és napnyugta között több mint 20 óra telik el, és az éjszaka közepén is szürkületi derengés tapasztalható. A tél derekán viszont csak néhány órára kel fel a nap dél körül. Az izlandiak hagyományosan két évszakot tartanak számon, a telet és a nyarat. Néhány májusi hét tekinthető tavasznak, és néhány szeptemberi az őszi átmenetnek. Igazán kellemes idő közép-európai szemmel, július végén és augusztus elején fordul elő, ezért mondják tréfásan a külföldieknek a helybéliek, hogy az izlandi nyár július 28-tól augusztus 1-ig tart.
Vízrajza.jpg) A csapadék és a hóolvadás a bazaltvulkánok alakította felszínen a vízhálózatot, mely fiatal, rövid, de bővizű folyókat táplál. A leghosszabb folyó Izland déli részén a Þjórsá (230 km), a legtöbb vizet az Ölfusá (423 m³/s) szállítja. Izlandon nincsenek ezeknél hosszabb és bővizűbb folyó, hiszen a sziget belseje száraz és hideg. Európa legbővizűbb vízesései Izlandon találhatók, a jég gyalulta lávasíkok peremén számtalan impozáns vízesés robajlik (Gullfoss, Skogafoss, Svartifoss).[11][13] Izlandon nagyjából 67 tó található. Néhány ezek közül a csapadékosabb időszakokban jelentős méretűre duzzadhat, s számos közülük víztározóként funkcionál. Felszíni területüket tekintve a legnagyobb a Þórisvatn (83–88 km²), míg Izland legmélyebb tava a Jökulsárlón, a maga 248 méteres mélységével. Természetvédelmi céljai és törekvéseiIzland nemzeti parkjai Izlandon négy nemzeti park található: a Jökulsárgljúfur Nemzeti Park, a Skaftafell Nemzeti Park, a Snæfellsnes Nemzeti Park és a Þingvellir Nemzeti Park, mely jelenleg a világörökség része.
Az európai kontinens legkevésbé erdősült országaKevés a fával borított terület, és ezek életkora is igen alacsony. Mielőtt a vikingek elfoglalták volna Izlandot, a szigeten jelentős erdők is voltak, amik azonban általában csak alacsony növésű nyírfákból álltak. Ezeket az erdőket azonban fűtési és építkezési célokra gyorsan felélte a lakosság. A 20. században jelentős erdősítési programok kezdődtek, amiket ma is intenzíven folytatnak.  Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 2015-ös jelentése szerint a sziget felszínének 0,5 százalékát borítják erdők.[14] A fosszilis leletek és a korai telepesek leírásai azt bizonyítják, hogy az emberi települések megjelenése előtt a sziget területének harminc és negyven százalékát erdőségek borították, mára ezekből csak kis foltok maradtak amelyek közül a legjelentősebb a Hallormsstaðaskógur (Izland legnagyobb erdőterülete) és a Vaglaskógur.  Az újraerdősítés már az 1950-es évek óta zajlik, és különösen az 1990-es évek óta sikerült a sziklás felszínt kicsit zöldíteni, a munkálatok pedig folyamatosan zajlanak. Hafnarsandurban, Izland 6000 hektáros bazalttal és fekete homokkal borított területén a hatóságok az Izlandi Erdészeti Szolgálatot bízták meg azzal, hogy a holdbéli tájat erdővé változtassák. 2015 óta 3-4 millió facsemetét ültettek el Izlandon, mely 1000 hektárnyi erdőnek felel meg, ez azonban "apró csepp" a tengerben.[14] Az erdőterületek visszaállítása érdekében jelenleg is egy ambiciózus újratelepítési program zajlik a szigeten. NövényvilágaIzland a tundra övbe tartozik, a sziget területéből csupán 21.000 km² nevezhető termőföldnek. Az izlandi növényvilág alapvetően észak-európai jellegű. A part menti csapadékos térséget zöld, legelőként hasznosított gyepszőnyeg fedi. Izland területének központi részét gyér növénytakaró borítja. A vulkáni salakon, hamumezőkön havasi madárhúr, száratlan habszegfű, fűnemű fűz alkot párnanövényzetet. Ahol vastagabb a talaj, különböző fenyérek díszlenek. A 2-3 méter magas, főként molyhos nyírből álló husángerdők a 12. században még az ország területének 40%-át borították. Megritkult állományaik ma védettek. A szigeten honos szövetes növények 97%-a megtalálható Norvégiában és 87%-uk a Brit-szigeteken is, de csak 60%-uk Grönlandon. A nyugati irányból érkezett hajtásos növények fajainak száma mindössze nyolc. A szövetes növények mintegy felét jégkorszaki túlélőnek tartják az izlandi botanikusok, azaz olyan fajoknak, amelyek a szigeten vészelték át a legutóbbi jégkorszakot, a Würm-glaciálist. A többiek ezután vándoroltak be a szelek és a tengeráramlatok révén. A kutatások szerint a kainozoikumi eljegesedés előtt a sziget növényzete lényegesen változatosabb volt, például fenyőfélék is nőttek rajta. Eddig összesen 470 őshonos fajt vettek számba a szigeten a botanikusok és a kutatók. ÁllatvilágaAnnak ellenére, hogy egy rendkívül aktív vulkanikus terület a szigetország, mely nagyon kevés növényzettel rendelkezik, Izland fejlett és sokszínű állatvilágnak ad otthont. A kezdetektől fogva és a mai napig sem hüllők, sem pedig kétéltűek nem élnek szabadon a szigeten, a madárvilága azonban igen gazdag. A madarak voltak a sziget első telepesei. A viharos szigeten ma már több mint 300 madárfaj ismert, melyek közül 109 faj rendszeresen megtalálható itt.[15] Ezek közül megközelítőleg 80 faj itt is költ a szigeteken. A legismertebb fajok közül például a lumma, a lunda, a viharsirály, a nagy halfarkas és a szula. A madárvilágban a tengeri, illetve a parti madarak dominálnak (északi és jeges búvár, énekes hattyú, izlandi kerceréce, pehelyréce, sok sirályfaj). A ragadozó madarak közül a rétisas, a vadászsólyom és a kis sólyom költ a szigeten. Az emlősök közül az északi fajok a jellemzőek, főként a tengeri állatok dominálnak. A tengerpartokon borjúfóka és kúpos fóka fordul elő. Izland természetes állatvilágában nem fordulnak elő jegesmedvék, de esetenként a sarkkör közeléből jégtáblákon leúsznak (ilyen például 2008 júniusában fordult elő). Mielőtt a Norvégiából idehajózó vikingek a 9. században elkezdtek volna letelepedni Izlandon, csak egyetlen őslakos emlőse volt, a sarki róka. Izlandon mintegy 8000 sarki róka él. Télen jellemzően fehér tömött bundájukról lehet felismerni őket; nyáron vékonyabb szürkésbarna bundát viselnek. A sarki rókák birodalma a Hornstrandir tundrája. Az idő múlásával az élet gazdagodott és adaptálódott az olykor rendkívül zord éghajlathoz. Több olyan állatfajt és fajtát kezdtek el az itt élők háziállatként tartani, melyek a szó szoros értelmében életben tartották őket az emberi megtelepedés idején. Több állatfajt az emberek telepítettek be, vagy a fogságból megszökött háziállatok alkottak és alkotnak a mai napig is vadon élő populációkat.[16] A betelepítésekre jó példa a patás állatok közül a rénszarvas, melyet Norvégiából telepítettek be 1775 körül. Jelenleg Kelet-Izlandon (Djúpivogur és Egilsstaðir környékén) élnek. Manapság megközelítőleg 6000 példány él a vadonban.  A menyétféle ragadozót, az amerikai nyércet az 1980-as évek elejétől tenyésztettek a prémért. Természetesen ennek is volt előzménye, hiszen az 1930-as években már elkezdték importálni a tenyészanyagot. Az elszabadult példányok azonban nagy pusztítást végeztek a madarak fészkében és a pisztrángok létszámában. 1951-ben betiltották a tenyésztést, majd ennek eredménytelensége miatt 1969-ben szigorították a szabályt. Ezen tiltást enyhítették 1983-ban, így 150 farmgazdaság foglalkozott nyérctenyésztéssel. Az első telepesek háziállatokkal érkeztek. Napjainkban megközelítőleg kétszer annyi a juhok száma, mint az embereké. Az izlandi juh gyapja melegen tart, a híres izlandi pulóver, a lopapeysa is ebből a gyapjúból készül, húsuk pedig a legtöbb hagyományos ételben szerepel (kjötsúpa). A második legelterjedtebb háziállat az izlandi ló, a helyi táj elmaradhatatlan figurája. A kis termetű, barátságos természetű izlandi lovak a nyári hónapokban ridegtartásban a hegyekben élnek. A tél közeledtével visszahúzódnak a völgyekbe, ahol gazdáik gondoskodnak róluk.[17] Izland társadalom- és gazdaságföldrajzaIzland földrajzi régiói.png) Izland nyolc földrajzi régióból áll: Nagy-Reykjavík régió, Déli-félszigeti régió, Nyugati régió, Nyugati fjordok régió, Északnyugati régió, Északkeleti régió, Keleti- és Déli régió.
Jegyzetek
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
