A Horváth Géza-emlékérem létesítéséről a Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE)[1] 1973 őszén határozott először, és 2009-ig minden évben a növényvédelmi szakmának, a növényorvoslásnak – a tudományterület specialitásától függetlenül – legkiemelkedőbb személyiségeinek elismerését jelentő kitüntetést adományozza, melyet 2010-től[2] – a kitüntetés folyamatosságát fenntartva – annak odaítéléséről a Magyar Növényvédelmi Társaság (MNT)[3] alapszabályainak megfelelően határoz. Az MNT Alapító Okiratában[4] ez szerepel: „Az MNT emlékérmeket adományoz az arra érdemes teljesítményt felmutató szakembereknek. "[…] Horváth Géza-emlékérem. Több évtizedes kutató, oktató, és szervező tevékenységért bármely szakterületről.” A Horváth Géza-emlékérem felső oldalán Horváth Géza bronzportréjának domború nyomata, a születésének és halálának évszáma: 1847-1937 található.
Horváth Géza-emlékérem átadás előtt készített fotója 2010-ben, Pénzes Béla részéreA Horváth Géza-emlékérem hátoldala (Molnár János, 2017)
A hátoldalán (nehezen olvasható) körben a felirat:
A MAE NÖVÉNYVÉDELMI TÁRSASÁGBAN KIFEJTETT TUDOMÁNYOS (középen) TÁRSADALMI MUNKÁÉRT, továbbá a MAE szimbóluma (kalász és mikroszkóp), illetve bevésve a kitüntetett neve, az elismerés éve. Tekintettel arra, hogy a Horváth Géza-emlékérem alapítása a kommunista társadalmi berendezkedés (Kádár-rendszer) idején született, a két babérhajtással körbe ölelt ötágú vörös csillag jelképe is látható. Az érem kinézete ma „retro" érzéseket támaszthat, készítője nem ismert.
Az emlékérem kitüntetettjei között leginkább kiváló kutatókat, oktatókat, szakembereket találunk, néhány politikailag motivált esettől eltekintve. Voltak olyan évek, amelyekben nem került kiadásra az emlékérem, de voltak olyan évek is, amikor 2-3, sőt 4 személy is megkapta az elismerést.
Azonban 1992-től minden évben csak egy Horváth-Géza-emlékérem került kiosztásra, leginkább az MTA Dísztermében, ünnepi alkalmak során (Növényvédelmi Tudományos Napok, február hónapban). Megjegyzés: a Magyar Helyesírás Szabályai 12. kiadás szerint az X Y-emlékérem kötőjellel írandó, azonban a kitüntetéseken és a Növényvédelem folyóirat megemlékezés cikkeiben mint „X Y Emlékérem” szerepelnek (2024). a MAE Növényvédelmi Társaságból 2009-ben önálló szakmai szervetetként jött létre a Magyar Növényvédelmi Társaság (MNT, HPPS) - a kiválóságok elismerésének folyamatosságát fenntartva, 2010-től az MNT kitüntetéseként odaítélve.
↑Nagy Bálint (2013): 100 éve született Nechay Olivér (1913-1979). Növényvédelem 49 (9) 418-427. >
↑ abcdefghijkBognár S. (1994): A magyar növényvédelem története a legrégebbi időktől napjainkig (1030-1980). Business Assistance, Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Mosonmagyaróvár. 742.
↑Josepovits Gyula (1956): Közeli depolarizációs potenciálú anyagok keverékének polarográfiás analízisénél alkalmazható újabb módszerek a kiértékelés megkönnyítésére. 1956. 94 1. – Kandidátusi értekezés. in: Kállay István (1978): KANDIDÁTUSI ES DOKTORI DISSZERTÁCIÓK (1953 - 1975. január 31.) Budapest. https://core.ac.uk/download/pdf/35133059.pdf
↑Szövényi Gergely (2021): 100 éve született – egy éve hunyt el Dr. Nagy Barnabás (1921–2020) Állattani Közlemények 106 (1–2): 1-4. http://real.mtak.hu/134372/1/Szovenyi.pdf
↑ abN.N. (2022): A Magyar Növényvédelmi Társaság Kitüntetettjei 2021-ben: Kazinczi Gabriella a Horváth Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 83 [N.S. 58] (2): 81-83. http://real-j.mtak.hu/25587/2/2022_2_Novenyvedelem.pdf
↑N.N. (2024): A Magyar Növényvédelmi Társaság Kitüntetettjei 2023-ban: Hornok László a Horváth Géza Emlékérem kitüntetettje. Növényvédelem 85 [N.S. 60] (2): 63-65.
Források
Bognár Sándor (1994): A magyar növényvédelem története a legrégebbi időktől napjainkig (1030-1980). Business Assistance, Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Mosonmagyaróvár. 784 pp.