Mesterházy Ákos
Mesterházy Ákos (Deutsch Krone, Németország, (ma: Wałcz, Lengyelország), 1945. január 14. –) Széchenyi-díjas magyar agrármérnök, növénynemesítő, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a búzanemesítés, a növényi rezisztencia (ellenállás) és az élelmiszer-biztonság. 2005-től a Gabonakutató Kft. (előtte Gabonatermesztési Kutatóintézet) tudományos igazgatóhelyettese. Életpályája1962-ben kezdte megy egyetemi tanulmányait a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen (2000-től Pannon Egyetem Georgikon Kar), ahol 1967-ben szerzett diplomát. Ezt követően A Német Demokratikus Köztársaságban, majd 1969-től az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében dolgozott. 1971-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1972-ben került át a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézetbe. Itt a kutatóintézeti ranglétrát végigjárva 1993-ban tudományos tanácsadóvá nevezték ki. 2005-ben az időben céggé alakult intézet biotechnológiai és rezisztenciakutatási főosztály vezetésével bízták meg, valamint tudományos igazgatóhelyettesként is kezdett dolgozni. Itt a búza és kukoricarezisztencia, valamint az analitikai labor került irányítása alá. Kutatóintézeti munkája mellett a Szegedi Tudományegyetemen és a Szent István Egyetemen kezdett el oktatni, többek között a rezisztencianemesítés alapjai című kurzust. Utóbbi egyetem doktori iskolájának törzstagja is lett. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 1981-ben védte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Növényvédelmi Bizottságának, a Növénynemesítési Bizottságnak és a Mikrobiológiai Bizottságnak lett tagja. Később a Doktori Tanácsba is bekerült. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2013-ban rendes tagjává választotta. Akadémiai tevékenysége mellett számos magyar és nemzetközi tudományos szervezetben is aktívvá vált, így a Magyar Növénynemesítők Egyesületében, illetve az Amerikai és a Német Pitopatológiai Társaságban. A Cereal Research Communications, a Czech Journal of Genetics és a Plant Breeding című folyóiratok szerkesztőbizottságába is bekerült. Több mint négyszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Díjai, elismerései
Főbb publikációi
Források
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia