Szülei kereskedelmi iskolába járatták, de ő a színészethez vonzódott. Gyerekkorát, amikor csak tehette a szemközti moziban, a filmek és színészek megismerésével töltötte. A város vezetői, de még az iskola igazgatója is a színészetre biztatták őt – és szüleit. 1945 februárjától rendszeresen játszott a hódmezővásárhelyi Fekete Sas szállóban, így nyáron maga Somlay Artúr – aki együtt játszásaik, rendezései, irodalmi matinéi révén az elkövetkező egy évben nagy hatást gyakorolt rá – és Várhelyi Endre a hódmezővásárhelyi nyári színkör – vagy ahogy a népnyelvben élt, a népkerti faszínház,[3] melynek addig az évig nem volt saját társulata – vezetője mentek el otthonába, hogy megkérjék szüleit, adjanak neki szabad utat a színpadhoz. Augusztus 18-án már Frantz Funck-Brentano és André de Lorde Aranykalitka című operettjének primadonnájaként lépett színpadra. Várhelyi társulata teremtette meg az alapját az 1945. november 10-én Osváth Béla vezetésével létrejött Hódmezővásárhelyi Színjátszó Társaságnak (később: Hódmezővásárhelyi Városi Színház), melynek Gombos Katalin is tagja lett,[4] de a munka közben a tanulmányait is be kellett fejeznie. 1946 nyarán Lehotay Árpád már a szegedi színházhoz akarta szerződtetni, de nem fogadta el. Országjárásra indult.
1950-ben Budapestre került. Az Ifjúsági Színházban (1954-től Petőfi Színház) – és annak kamarájában, a Jókai Színházban – játszott. Az Apák ifjúsága című darabban a még főiskolásként ösztöndíjas Sinkovits Imre partnere lett.[5] Megszerették egymást, 1951-ben házasságot kötöttek. Két gyermekük született: Sinkovits-Vitay András és Sinkovits Mariann. Mindketten színészek lettek.
A színház színésze, főrendezője és pedagógusaként Apáthi Imre a mellett, hogy összetartotta a társulatot, megszervezte – kötelezően – a főiskolai diploma megszerzését is. Gombos Katalin így 1954-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola ún. színházakhoz kihelyezett tagozatának[6] keretében. Az e színháznál töltött évei alatt ismerkedett meg Várkonyi Zoltánnal és az akkor induló fiatal Vámos Lászlóval is.
1956–1957 között a Vidám Színpad tagja volt, melynek kamaraszínpadán, a Kis Színpadon is játszott. 1957 őszén a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, ahol annak kamaraszínházában, a Blaha Lujza Színházban játszott. Október 23-án gyertyát gyújtott és egy csokor virágot helyezett az asztalra az öltözőjében, illetve a Rókus kápolnánál (Budapest VIII. kerülete), emlékezve az elhunytakra. Feljelentették. 1958 januárjában már kilakoltatás előtt állt, tavaszra minisztériumi ügy lett belőle, de ekkor Ladányi Ferenc kiállt mellette, így 1958-tól a Madách Színház tagja lehetett. Harminchárom évet töltött ott. Ötven színpadon töltött év után 1995 őszén visszavonult.
Játszott filmekben és sokat rádiózott is. Férjével a 60-as évektől önálló irodalmi, költői estekkel járták az országot, Európát, de még Amerikába is eljutottak: Illyés Gyula, Keresztúry Dezső, de összeállított egy kétórás darabot is, amely a Petőfi család sorsát követte végig kezdve a nagyszülőktől, Zoltán haláláig. Ő szerkesztette Sinkovits Imre Rendületlenül című kazetta-és CD-lemezét.[7]
Hosszan tartó betegség után 2012. november 6-án hunyt el. Az Óbudai temetőben, férjével Sinkovits Imrével közös sírban nyugszik.
Színpadi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 83; ugyanitt negyvennégy színházi felvételen is látható.[m 1]
↑Csillag Ilona: A százéves színésziskola (Írások és képek múltról és jelenről a Színház- és Filmművészeti Főiskola centenáriumára), Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1964.
Ómolnár Miklós; Koltay Gábor: Tizenkét nap, amely—1956. október 23-november 4 (események, emlékek, dokumentumok) (Gombos Katalin: A Nincs irgalom című szovjet filmet játszották...; 90. oldal) - 1989. (online: Google könyv)
.jpg)
