Galán Angéla
Galán Angéla (Budapest, ?) magyar műsorvezető, dokumentumfilmes, televíziós újságíró. PályafutásaBudapesten született, Pozsonyban (Szlovákia) nevelkedett. A Pozsonyi Magyar Gimnáziumban (mai neve: Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium) érettségizett. Szavalóversenyeken szerepelt sikerrel, majd 1996-ban a „Ki mit tud?” vetélkedőn a középdöntőbe jutott, saját szövegű paródiájával az „egyéb” kategóriában.[1] Az ELTE angol szakának elvégzése után 2011 júniusában szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós újságírás szakán.[2] 2009–2010-ben Londonban tanult a University of the Arts London College of Communication diákjaként. Egyetemi évei alatt a Budapesti Tavaszi Fesztiválról készített reggelente fesztiválhíradókat az RTL Klub számára. Végzősként a Magyar Televízióban a „Feszti körkép” és a „Körhinta” című fesztiválmagazinok műsorvezetője volt,[3] mellette az Elle magazin szerkesztőjeként dolgozott. 2011 októberétől 2013 decemberéig Angi jelenti címmel vezetett heti magazint az m1-en. A műsor különféle foglalkozásokat mutatott be, és érdekes helyekről, eseményekről tudósított informatív, könnyed stílusban. Szlovákmagyarok című diplomafilmjéért Gundel művészeti díjat[4] és Junior Prima díjat kapott. A dokumentumfilm a szlovákiai magyar identitás kérdéseit feszegeti személyes nézőpontból. A 43. Magyar Filmszemlén mutatták be 2012 februárjában. A filmből készült pár perces ajánló jelentős visszhangot váltott ki az interneten. 2012. június 4-én, a Trianon emléknap alkalmából tűzte műsorára a Magyar Televízió.[2] A Szomszédaink, a magyarok című háromrészes ismeretterjesztő dokumentumfilm szerkesztő-riportere volt. A filmek azt vizsgálták, hogy Szlovákiában, Romániában és Szerbiában hogyan vélekednek a többségi nemzet tagjai az ott élő magyarokról: hogy látják a közös történelmet, milyen sztereotípiák élnek a közgondolkodásban, és melyek a legkényesebb pontok, ahol a leginkább eltérnek a vélemények. A filmeket 2013 őszén mutatta be a Magyar Televízió, illetve az index hírportál.[5][6][7] 2015. március 15-étől az m2 (televízióadó) éjszakai műsorsávjában hétfőtől szombatig jelentkező Petőfi TV „Böngésző” és „Én vagyok itt” c. élő műsorainak egyik állandó műsorvezetője. A műsorok élőben közvetítenek koncertekről, fesztiválokról, különböző kulturális eseményekről. A témák és a tartalmak elsősorban a fiatalokat kívánják megcélozni, a műsor vendégei is leggyakrabban a magyarországi könnyűzenei és kulturális élet ismert arcai[8] Díjai
Jegyzetek
Források
Interjúk
Kritikák
|
Portal di Ensiklopedia Dunia