Első magyar pol-beat fesztiválAz első magyar pol-beat fesztivál megrendezésére 1967 nyarán került sor: inspirálta az amatőr pol-beat kezdeményezés, mely nyugati mintát (Bob Dylan, Donovan) követett; az 1966-ban megrendezett első táncdalfesztivál sikere, a hasonló külföldi rendezvények valamint a pártvezetésnek azon törekvése, hogy a zenét a politika szolgálatába állítsa.[1] Fellépők és versenyszámokA döntőbe 15 szám jutott be, főként amatőr, tinédzser korú zenészek, de akkor már ismert és elismert táncdalénekesnő (Mikes Éva), illetve több akkor már népszerű együttes (Atlasz, Syrius).[1] A műsort a televízió és a rádió egyaránt közvetítette.
Lényegében valamennyi résztvevő kapott díjat, hiszen a rendezvény célja elsősorban a pol-beat műfajának népszerűsítése volt. A pol-beat fesztivál felfedezettjeiItt mutatkozott be a nagyközönség előtt a Gerilla együttes, mely a fesztiválon elért sikerei nyomán Magyarországot képviselhette az 1968-as Berlinben megrendezett October, politikai dalklub rendezvényen. Dinnyés József (Bob Dinnyés) is itt szerzett nevet. Egy másik díjazott, Magay Klementina pályája is itt indult, ahogy Máté Péteré is. Magay Klementina képviselte Magyarországot a Szocsiban megrendezett nemzetközi ifjúsági dalfesztiválon. A díjazott dalokkal három kislemez is megjelent. UtóéleteA pol-beat fesztivált a táncdalfesztiválhoz hasonlóan sorozatként képzelték el. 1968-ban meg is rendezték a második pol-beat fesztivált, ami viszont érdektelenségbe fulladt. Országos pol-beat fesztivált nem is rendeztek többet. (Megyei szinten tovább élt a hagyomány.) Jegyzetek
Források
Irodalom
|
Portal di Ensiklopedia Dunia