Egyenlőtlen szárnyú szitakötők
Az egyenlőtlen szárnyú szitakötők avagy nagy szitakötők (Anisoptera) az egyik legősibb rovarrend, a szitakötők (Odonata) három alrendjének egyike. Megjelenésük, felépítésükMint nevük is mutatja, megkülönböztető jellegzetességük, hogy hátulsó szárnypárjuk hosszabb és szélesebb is az elülsőnél, méghozzá úgy, hogy a szárny töve után hirtelen kiszélesedik. Széles toruk, mellkasuk miatt szárnyukat pihenő helyzetben sem képesek teljesen összecsukni; azt többnyire oldalt széttárva helyezik el. Nagy összetett szemeik a fejtetőn egymáshoz érnek, vagy legalábbis nagyon közel kerülnek egymáshoz. Életmódjuk, élőhelyükLárváik fajonként rendkívül különböző ideig (2 hónaptól 4 évig) fejlődnek, és ezt jelentősen befolyásolják a külső körülmények is. Általános szabály, hogy a rövidebb lárvaéletű fajok imágója tovább él. Az ilyen egyedek messzebb vándorolnak, az ilyen fajok gyorsabban belakják az új élőhelyeket. Lárváik a kis szitakötők lárváitól eltérően béllégzők: az oxigént utóbelük falán át veszik fel. A vizet potrohszelvényeiket összehúzva és tágítva cserélik, és ugyanezzel a megoldással, tehát rakétaelven, lökésszerű, gyors mozgással úsznak is. Egyes nagy szitakötők (Aeshnidae, Libellulidae: Sympetrum, Crocothemis, Leucorrhinia) lárvái a növényeken kapaszkodva várják a zsákmányt. Más csoportok (Corduliidae, Libellulidae: Libellula, Orthetrum) lárvái előszeretettel mozognak a mederfenéken. A folyami szitakötők (Gomphidae) lárvái a mederfenékbe ássák magukat, hogy a víz el ne sodorja őket, így táplálékukat is ott keresik. A hegyi szitakötők (Cordulegasteridae) szintén a patakágyba ássák magukat: csak szemük és potrohuk vége látszik ki. Nem mozognak, csak az elébük kerülő zsákmányt ragadják meg. Ha valami gyanús dolog közelít feléjük, a nagyobb lárvák - főleg az Anax és Aeshna nemekből - fenyegető magatartást öltenek, visszahajlítják potrohvégüket, amin jókora tüskék meredeznek, álarcukat használva támadnak, illetve támadást imitálnak, esetleg menekülni próbálnak. A tüskék határozó bélyegnek is igen alkalmasak - vedlés után persze ezek is lágyak, és ilyenkor nem védenek. A mérgező bogárlárvák és vízi poloskák ellen az egyetlen hatásos védelem a megelőző támadás. Az imágók kiválóan repülnek: költőhelyüktől olykor 100 km-re is elkóborolnak. Rendszerezésük
Az alrendet három öregcsaládra tagolják, összesen 10 családdal. Rendszerezésük a Kárpát-medencei fajaikkal (a Magyarországon védett fajok természetvédelmi értékével):
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia