Devil’s Playground
A Devil's Playground a brit rockénekes, Billy Idol hatodik nagylemeze, amely 2005. március 22-én jelent meg. Tizenkét év után jelentetett meg először új nagylemezt (az 1993-as Cyberpunk óta), és négy év után először vett fel új dalokat. A lemez különlegessége, hogy újra régi partnereivel, Steve Stevens gitárossal és Keith Forsey producerrel dolgozott rajta. A felvételek során az egész zenekar a stúdióban tartózkodott, nem külön-külön vették fel a sávokat. Az albummal 2005-2006 között turnéztak különféle zenei fesztiválokon, köztük a Vans Warped Festival-on. A kislemezvárományos "Scream" a Viva La Bam egyik részében is szerepelt, amelyben Billy Idol volt a vendégművész. Bár ezúttal sincs címadó dal, a "Super Overdrive" dalszövegében többször is elhangzik az albumcím. Az album dalaiAz összes dal szerzője Billy Idol és Brian Tichy, kivéve ahol más is jelölve van.
Közreműködtek
Helyezések
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia