|
Dayka Gábor
Ujhelyi Dayka Gábor (Miskolc, 1769. március 21. – Ungvár, 1796. október 20.) költő, pap, gimnáziumi tanár. ÉleteSzegény családból származott, apja Dayka István szabómester volt, de nagyon korán meghalt. Az algimnáziumot nemes emberbarátok segítségével Miskolcon, a minoriták gimnáziumában végezte, majd anyja őt 1782 őszén a humaniorák tanulására Egerbe vitte. Itt szelíd magaviseletével és tehetségével annyira megnyerte a cisztercita főgimnázium két tanárának, Pászthy Raymond igazgatónak és Schumann Theophil későbbi apátnak jóindulatát, hogy a zárdában ingyen ellátásban részesült. 1784 októberében a bölcselet hallgatására Kassára ment; itt Szolarcsek Sándorral vetélkedett a tanulásban, ami annyira megviselte különben sem erős szervezetét, hogy kénytelen volt orvoshoz fordulni. Viczay József gyógyította meg mellbaját, de egyúttal néhány hónapra el is tiltotta a tanulástól. Emiatt ismételnie kellett a bölcseleti második évet; ezt is elvégezvén 1787 őszén Egerbe ment, hogy papnövendéknek jelentkezzék. Megyéje a pesti papnevelő intézetbe küldte, ahova szeptember 1-jén megérkezett. Három évet töltött itt a teológiai tudományok tanulásával, és olyan előmenetelt tett, hogy Bodnár Antal gyermekkori barátjának tanúsága szerint kevés volt hozzá fogható, különb egy sem. A teológián kívül egyéb tudományokban is szép sikerrel haladt, az egyetem leghíresebb tanárainak előadásait hallgatta, és a nyelvek tanulásában is gyakorolta magát. A latin nyelvet oly kitűnően ismerte, hogy könnyűséggel rögtönzött latin disztichonokat; a görög nyelvben pedig annyira jártas volt, hogy a Szentírást bárhol lefordította magyarra; az olasz nyelvet is rövid idő alatt megtanulta. Német nyelven már Lőcsén kipróbálta poétai tehetségét; franciául beszélt, írt és e nyelvből fordított; tudott még szlovákul, héberül is, és egy keveset angolul. Anyanyelvét tudományosan művelte, és azt új és sajátszerű bájjal kezelte. Nyelvismeretei, észtehetsége s tevékenysége, mellyel az országos nevelőben magyar és más ajkú társait a nemzeti nyelv és irodalom részére megnyerni igyekezett, kedvessé tették őt Wohlgemuth Fülöp igazgatója előtt, aki különösen a magyar nyelv elsajátítását sürgette és mozdította elő. Dayka e helyzetet arra használta fel, hogy társaiból magyar társaságot alakított, mely a nemzeti nyelvet és irodalmat művelte. Ekkor az igazgató minden jelesebb magyar könyvet megszerzett, és a magyar hírlapokat saját költségén járatta számukra. Megismerkedett a felvilágosodás eszméivel is. 1790-ben a pesti központi papnevelő intézetet feloszlatták, ezzel megszűnt Dayka társulata is; ő Egerbe készült; de mielőtt oda visszatért volna, abban a szerencsében részesült, hogy 1790 májusában az akkori irodalom vezérférfia, Kazinczy Ferenc, őt látogatásával megtisztelte (Dayka Ovidius-fordítása nyomán kötött vele barátságot). Kazinczy a következő leírást adja az ifjúról: «Termete alacsony, de karcsú és a mi nagyon tünt szembe, oly erőltetés nélkül egyenes, mintha egész életét tánczmesternek kezei alatt töltötte volna. Lobogó sötétszög haja saját dísz volt alakján. Horgas, igen szép orra, a legszebb metszetű ajak, a legszelidebb domborodás nélkül lefolyó áll, hosszan elvonuló szemölde, nem épen sima, de tisztabőrű arcza, csontos, magas homloka, a legjátékosb kék szem, a leglelkesb kép festette nekem a múzsák és grátiák kedveltjét. Beszéde kevés. Szinetlen szerénység, figyelem mások iránt és annyi nyájasság, hogy első pillantással mindent elbájolt.» Egerben kezdődtek szenvedései. Voltak, akik a tüzes, vigyázatlan költőt félreértették, és a gyakori feddés ingerelte makacsságát. Ekkor egyik szentbeszédén, melyet 1791. július 2-án a szerviták német templomában mondott, a vakbuzgó P. Saitz Leo megbotránkozott, és őt hibás tudományáért feladta. Felettesei eretnekséggel vádolták a vallási türelmet hirdető költőt, és tanításának visszavonását kívánták; ő kilépéssel felelt. Az árva fiút egy ideig barátja, Vitéz Imre tartotta házánál Szikszón; innen előbb kilépett, és akkor már lőcsei tanár Bodnár Antal hívta magához, és szállással, élelmezéssel látta el. Itt ő Bodnár házigazdájának, Reich János árvapénztári felügyelőnek, fiatal szép leányával, Zsuzsannával viszonyt szővén, a nemes barát, aki a közelítő veszélyt látta, kitagadta őt házából, de nem hűségéből. Ekkor Dayka a lőcsei magyar nyelvi tanszékre pályázott, azt 1792. január 7-én elnyerte, és március 11-én elfoglalta hivatalát. A becsület kötelességévé tette a házasságot, és augusztus 12-én meg is ülték a lakodalmat, de házassága nem hozott neki boldogságot. 1793. október 29-én az első grammatikai osztály rendes tanárságára mozdították elő, 1795. október 30-án pedig a retorikára az ungvári gimnáziumban. Oda már végképp megromlott egészséggel érkezett, és december 21-én foglalta el tanszékét. Egészsége helyreállítása végett 1796. július 26-án Kassára ment, ahol Viczaytól várt gyógyulást, de hasztalan. A tüdőbaj 1796. október 20-án elragadta. Csokonai Vitéz Mihály által is sokra tartott költő volt. A felvilágosodás eszméitől áthatott, szentimentális verseket alkotott. Ezekben felfedezhető az egyén és a társadalom konfliktusából eredő érzelmi feszültség, a konvenciók között vergődő költő lázadása is. Mestere volt a természet festésének, a külső természet és a belső világ összehangolásának. Mivel lírája témákban és hangulatokban szegény, nem vált a magyar irodalmi hagyomány igazán élő s ható egészévé. Emlékezete Dayka halálára Fekete Imre, az ungvári gimnázium igazgatója, hosszabb latin verset irt, mely a Magyar Kurirban (1796. II. 98. sz.) jelent meg névtelenül; szintén elégiát irt ez alkalommal Patonyi Tádé, lőcsei tanár. Dayka műveit barátja és tisztelője, Kazinczy gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá; verseskötete 1813-ban jelent meg. Versei első kiadásában arcképét Kazinczy rajzolta, és Gerstner metszette rézbe. 1870-ben Zsoltsák János tanár az ungvári főgimnáziumban létesítette az önképző Dayka-kört, mely évenként emlékbeszéddel, széptani fejtegetésekkel és szavalatokkal ülte meg a költő emlékezetét. Szamovolszky Ödön faragta Dayka Gábor szobrát. 1909-től 1944. októberéig az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium előtt állott. Kalandos évtizedek után 1994. április 16-án újra felállították.[1] Születésének 200. évfordulója alkalmából 1969. október 17-én emléktáblát helyeztek el a Földes Ferenc Gimnázium falán, amely a költő egykori iskolájának jogutódja. Művei
Kéziratban maradt bő Magyar Grammatikája, valami az izlés históriájából Batteux után; Életirások németből; Ekklézsiai történetek töredékesen; három latin dolgozat: De religione, De animarum immortalitate, De phantasia, hihetőleg feladott munkák; Az európai s ázsiai hunnok dolgaik Bárdosy után és nehány német vers. Jegyzetek
Források
További információk A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Dayka Gábor témában.
|
||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
