Conradi Norbert
Conradi Ignác Norbert (Ignatius Norbertus a Passione Domini) (Pest, 1718. június 20. – Nyitra, 1785. augusztus 28.) piarista rendi tanár, rendtartományi főnök, költő. ÉleteA gimnázium alsóbb osztályait szülővárosában végezte s 1733. október 11.-én a piarista rendbe lépett Kecskeméten és ott, valamint Máramarosszigeten, Nagykárolyban folytatta tanulmányait, melyeknek bevégezte után 1742–1743-ban Kecskeméten és Pesten a gimnáziumban tanított; ekkor bővebb ismeretek szerzése végett külföldre utazott, Rómában 1744-ben teológiát tanult és 1745. január 24.-én ugyanott misés pappá szentelték. Innét visszatérve, Bukarestben három hónapig a gimnázium tanára volt; 1747-ben Brassóban Stentz tábornok fiainak nevelője; 1748-ban Pesten, 1749-ben pedig Nyitrán a retorika és poezis tanára; 1750–1751-ben Bécsben a Lichtenstein académiában a logica, metaphysica és ethica tanára; 1752-ben Nyitrán a nemes ifjak igazgatója s tanára; 1753–1754-ben Pesten bölcselettanár és a gimnázium igazgatója; 1755. és 1756-ban Forgách László és János grófoknak tanítója a bölcseletben Nyitrán és Nagyváradon; 1757-ben vicerektor és teológiai tanár Debrecenben; 1758–1761-ig ugyanaz Vácon és gymnasiumi igazgató; 1762. Pesten az iskolák igazgatója és német hitszónok; 1763-ban Veszprémben vicerektor és teológiai tanár; 1764–1769-ig ugyanott házfőnök és rendtartományi kormánytanácsos; 1770–1772-ben consultor provincialis; 1773–1775-ben Pesten ugyanaz, rector és kormánysegéd; 1776–1782-ben ugyanaz Nyitrán; 1782 októberétől rendtartományi főnök. Művei
Korának egyik legjelesebb latin költője volt és több alkalmi latin odát és más verset nyomatott. Arcképe, olajfestmény, megvan a budapesti piarista rendházban. Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia