Bruckner Győző (jogtörténész)
Bruckner Győző (Felsőlövő, 1877. július 27. – Budapest, 1962. április 6.) jogász, jogakadémiai tanár, az MTA tagja (1926–1949). Élete és munkásságaKözépiskolai tanulmányait a felsőlövői, késmárki és soproni evangélikus líceumban, egyetemi tanulmányait pedig a budapesti, a strassburgi és a párizsi (Sorbonne)[forrás?] egyetem tanári és bölcsészettudományi karán végezte. 1901-1902 között a 23. tábori vadászzászlóaljnál egyéves önkéntes katonai szolgálatot teljesített. 1906-ban vette feleségül Farkas Gizellát, négy gyermekük született. 1914. augusztus 1. és 1918 december 10. között harctéri szolgálatot teljesített, több katonai kitüntetést szerzett. Tanári pályáját 1902. október 1-jén az eperjesi evangélikus kollégiumban kezdte, majd 1903-tól 1920-ig az iglói evangélikus főgimnáziumban tanított. Itt az iskolai filológiai-történelmi múzeum őre volt. 1910-ben az eperjesi evangélikus jogakadémia magántanára lett. 1914-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett és a debreceni egyetem magántanára, majd 1920. szeptember 1-jétől pedig az Eperjesről Miskolcra menekült jogakadémia nyilvános rendes tanára lett. 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. 1914-ben hosszabb időn át tanulmányokat folytatott Párizsban, az első világháború után pedig tanulmányutat és levéltári kutatásokat végzett Németországban, Svédországban és Olaszországban, valamint Bécsben, ahol mint a Történelmi Kutató Intézet tagja ugyancsak hosszabb időn át végzett levéltári kutatásokat. 1923-1945 között a miskolci jogakadémia dékánja volt, ez idő alatt teljesen átszervezte és magas tudományos szintre emelte a jogakadémiát. 1925-ben szerkesztésében jelent meg a Confessio Augustana hitvallás négyszázadik évfordulójára kiadott Berzeviczy Emlékkönyv, amely Lipcsében német nyelven is megjelent. 1926-ban elindította és szerkesztette a Miskolci Jogászélet című, első vidéki tudományos jog és államtudományi szakfolyóiratot, valamint a Miskolci Jogakadémia Értekezéseinek Tárát és a Miskolci Jogászélet Könyvtárát. 1941-ben a szegedi egyetemen a szakirodalom művelése és az egyetemi oktatás terén szerzett érdemei elismeréséül megkapta az egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címet. Széles körű történeti, jogtörténeti és egyházjogi irodalmi munkásságot fejtett ki. Mint jogtörténész a magyar jogtörténetírás folklorisztikus irányzataival, főleg a felvidéki városjogok egyes intézményeivel, mellette protestáns egyháztörténettel is foglalkozott. Nagyban az ő érdeme is, hogy Rákóczi és bujdosótársai hamvaival Thököly Imre hamvai is hazakerültek és melyeket éppen Késmárkon helyeztettek örök pihenőre, mivel cikkeivel ide irányította az illetékes körök figyelmét. Emlékezete
Főbb művei
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia