Eperjesi evangélikus kollégium
Az eperjesi evangélikus kollégium az első evangélikus főiskola volt a történelmi Magyarországon. TörténeteEperjesen a 15. századtól működött iskola. 1531-ben a város evangélikus lett, így az iskola is evangélikus iskolaként működött. 1665-ben az evangélikus főurak – gróf Thököly István vezetésével – és felső-magyarországi városok – köztük Kassa, Eperjes, Bártfa, Kisszeben, Lőcse, Késmárk – képviselői Kassán összegyűltek, elhatározták, hogy létrehoznak egy magasabb szintű oktatást is nyújtó iskolát, kollégiumot, és a kollégium helyének Eperjest választották. A magasabb szintű oktatás iránti igényt egyrészt az erősödő városi polgárság és a differenciálódó állami, városi és egyházi közigazgatás, másrészt a lelkészek addig nagyrészt német egyetemeken történő képzésének nehézsége teremtette meg.[1] Az oktatást ekkor még az egyházak szervezték. A 16. század közepén a térségben a katolikusok létrehozták a nagyszombati egyetemet (1635) és a kassai jezsuita főiskolát (1657). A reformátusok I. Rákóczi György sárospataki birtokos és erdélyi fejedelem majd özvegye, Lorántffy Zsuzsanna támogatásával magas szintre fejlesztették a 16. században alapított sárospataki kollégiumot (amit 1650-54 között Comenius itteni tevékenysége fémjelez). A harmincéves háborút követően a katolikus Habsburgok szorosabb kontrollt gyakoroltak országaikban, ami kiélezte a felekezetek közti versengést. Ebben a helyzetben az evangélikusoknak is létre kellett hozniuk egy kollégiumot. A hely választásakor Eperjes mellett szólt, hogy a város egésze evangélikus volt, és vállalta a kollégium működtetésének anyagi támogatását. Emellett a felső-magyarországi szabad királyi városok között Eperjes volt középen, és csak Kassa és Eperjes rendelkezett korszerű erődítménnyel.[2] 1667-ben kezdte meg működését az eperjesi evangélikus kollégium. I. Lipót király (1657-1705) egyre szorosabb kontrollja – ennek csúcspontjaként a Wesselényi-összeesküvésben résztvevő Thököly Istvánnal és Rákóczi Ferenccel való leszámolás – és az egyre erőszakosabb ellenreformáció miatt négy év alatt ellehetetlenült a kollégium működése. Ugyanakkor a kollégium erejét mutatja, hogy Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc fejedelemsége (1682-85, 1704-11) idején is azonnal újraindult, ha csak néhány évre is. Miután II. József király (1780-90) a türelmi rendelettel szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett, 1785-ben ismét megkezdte működését az eperjesi evangélikus kollégium. Ezután egészen addig fennállt, amíg Eperjes Magyarország része volt. Nyolcosztályos gimnáziumi és kétosztályos, később háromosztályos főiskolai képzést nyújtott. Neves diákjai
IgazgatóiMichael Pancratius (1631-1690); Pomarius Sámuel (1624-1683); Ladiver Illés (1633-1686); Rezik János (?-1710); Carlowszky János (1721-1794); Kralovánszky András; Mayer András (1753-1832); Greguss Mihály (1793-1838); Munyay Antal Lajos (1787-1849); Vandrák András (1807-1884); Hazslinszky Frigyes Ákos (1818-1896); Vécsey Tamás (1839-1912); Hörk József (1848-1910);[3] Gömöry János (1869-1966); Maléter István (1870-1933) Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia