Boleslaw Barlog
Boleslaw Barlog (er. Boleslaw Stanislaus Barlog) (Breslau, 1906. március 28. – Berlin, 1999. március 17.) német színpadi és filmrendező, színházi intendáns. ÉleteBoleslaw Stanislaw Barlog néven született egy breslaui ügyvéd fiaként. A család később Berlinbe költözött, Boleslaw itt végezte középiskolai tanulmányait (reálgimnáziumban), és a kis-érettségi után kitanulta a könyvkötő szakmát. A könyvek mellett fő szenvedélye a színház lett. Az 1920-as évek közepén Heinz Hilpert rendező asszisztense lett a berlini Volksbühne színházban.[8] 1933-ban, a nemzetiszocialisták hatalomátvétele után származása miatt elvesztette munkáját. Három szezonban fürdőmesterként dolgozott a Großer Wannsee tónál, Berlin közelében. 1936-ban, az berlini olimpiai játékok során a rendezvényszervező személyzet tagjaként a Waldbühne színpadán kísérő eseményeket szervezett, megmutatva rendezői tehetségét. Így bejutott a filmkészítő iparba.[9] 1937-ben már ismét rendezőasszisztensként dolgozott Wolfgang Liebeneiner és Helmut Käutner rendezők mellett. 1945-ben, a nemzetiszocialista rendszer összeomlása után részt vett Berlin romokban heverő színházi életének újjáélesztéséhez. Az első előadásokat régi mozikban tartották, azután újranyitották a Schlosspark-színházat Berlin-Steglitz kerületében. A kezdő tőkét Berlin város népoktatási tanácsa biztosította egy 40 000 papírmárkás kölcsön formájában.[10] Amikor a Schlosspark-színház lehetőségeit kinőtték, Barlog átvette a berlini Schiller-színház intendánsi tisztségét is.[11] 1972-ig a (nyugat-)berlini állami színházak (Staatliche Schauspielbühnen Berlin) főintendánsa volt, ez idő alatt száznál darabot vitt színre.[12] Színpadra állította Samuel Beckett és Günter Grass műveit. A kor neves színészeivel dolgozott (Tilla Durieux, Hermine Körner, Erich Schellow, Rolf Henniger, Martin Held és mások). Az 1945 utáni nyugat-berlini színházi élet fénykorát élte ekkor. 1972-ben utódja Hans Lietzau színész-rendező lett. Heiko Reissig operaénekes, rendező és intendáns Barlog személyi asszisztenseként dolgozott 1990-től Barlog haláláig, 1999-ig. ![]() Barlog 1939-ben feleségül vette Herta Schustert, aki haláláig, 1999-ig vele élt. Barlogot Berlin-Nikolassee kerületben, a Waldfriedhof Zehlendorf temetőben temették el, díszsírhelyét Berlin tartomány adományozta. Fontosabb színpadi rendezései
Mondásai
Fontosabb filmrendezéseiFilmjeinek magyarországi bemutatójáról nincs információ.[14] Kiadott művei
Jegyzetek
További információkA Wikimédia Commons tartalmaz Boleslaw Barlog témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia