Ben Johnson (kosárlabdaedző)
Benjamin Johnson (Minneapolis, Minnesota, 1980. december 23. –) amerikai kosárlabdázó és kosárlabdaedző, 2021-től a Minnesota Golden Gophers férfikosárlabda-csapatának vezetőedzője, korábban játékosa. JátékoskéntA DeLaSalle Középiskolát kétszer juttatta ki az állami bajnokságra és kétszer is elnyerte az All-America elismerést. Két évig a Northwestern Egyetemen játszott, majd beiratkozott a Minnesotai Egyetemre.[1] Edzőként2005-ben szociológia szakon szerzett diplomát, ezután a Daytoni Egyetem segédedzőjeként,[1] majd a UTPA toborzójaként dolgozott. Később az Észak-iowai Egyetem, majd egy szezonra a Nebraskai Egyetem munkatársa lett.[2] Minnesota Golden Gophers2013-ban Richard Pitino helyetteseként visszatért alma materébe. Ismeretségeinek köszönhetően leigazolta Amir Coffey-t, Daniel Oturut és Gabe Kalscheurt, emellett hozzájárult Jordan Murphy sikereihez.[1] 2021. március 22-én a férfikosárlabda-csapat 18. vezetőedzője lett.[3][4] Xavier Musketeers2018-ban Travis Steele helyetteseként a Xavier Musketeers toborzója lett;[5] olyan játékosokat igazolt le, mint Colby Jones vagy Zach Freemantle, ezzel a csapat a legjobb harminc közé került.[1] Eredményei vezetőedzőként
Jegyzetek
Fordítás
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia