|
Az aszfalt királyai
Az aszfalt királyai (eredeti cím: Ford v Ferrari) 2019-ben bemutatott amerikai életrajzi-dráma, melyet James Mangold rendezett Jez Butterworth, John-Henry Butterworth és Jason Keller forgatókönyvéből. A szereplők Matt Damon, Christian Bale, Caitríona Balfe, Jon Bernthal, Tracy Letts, Josh Lucas, Noah Jupe, Remo Girone és Ray McKinnon Az Amerikai Egyesült Államokban 2019. november 15-én mutatták be, míg Magyarországon egy nappal hamarabb szinkronizálva, november 14-én a Fórum Hungary forgalmazásában. A film világpremierjét a Telluride Filmfesztiválon tartották 2019. augusztus 30-án. A film pozitív visszajelzéseket kapott a kritikusoktól, akik dicsérték a színészi alakítást és a verseny jeleneteket. A Metacritic oldalán a film értékelése 70% a 100-ból, ami 13 véleményen alapul.[3] A Rotten Tomatoeson az Aszfalt királyai 89%-os minősítést kapott, 47 értékelés alapján.[4] A film korai szakaszában Tom Cruise és Brad Pitt kapta volna a főszerepet, de ez egyéb okok miatt nem valósult meg. Mangold ezt követően 2018 februárjában Damonnak és Bale-nek adta a főszerepeket, majd a többi szereplő is csatlakozott azon a nyáron. A forgatás 2018 júliusában kezdődött Kaliforniában, és alig több mint két hónapig tartott. A történet végigköveti az excentrikus, határozott amerikai mérnökök és tervezők csapatát, amelyet Carroll Shelby és brit sofőrje, Ken Miles vezet, akiket Henry Ford II és Lee Iacocca bíz meg azzal a feladattal, hogy egy új versenyautóval, a Ford GT40-nel sikerüljön legyőzni a domináns Ferrari versenycsapatot az 1966-os franciaországi Le Mans 24 órás versenyén. A film megtörtént események alapján készült. Cselekmény1963-ban Henry Ford II, a Ford Motor Company tulajdonosa és vezérigazgatója arra utasítja az alkalmazottait, hogy álljanak elő jobbító javaslatokkal a cég autóit illetően, amivel növelni lehetne az eladásokat. Lee Iacocca, a cég alelnöke azzal a javaslattal áll elő, hogy készítsenek egy sportkocsit, amivel meg lehetne nyerni a 24-órás francia Le Mans autóversenyt. Mivel a Ford addig főleg családi autókat készített, ezért a javaslat meghökkenést kelt, azonban az elnöknek tetszik az ötlet, hiszen egy ilyen versenyt közvetít a tévé, tehát sok millióan nézik. Mivel a cégnek nincsenek tapasztalatai ezen a téren, és az idő szűkös, Lee Iacocca azzal áll elő, hogy a Ford vegye meg az anyagi nehézségekkel küzdő olasz Ferrari céget, akik kizárólag sportkocsikat gyártanak. Iacocca elutazik Olaszországba a tárgyalást levezetni (Iacocca alapszinten beszél olaszul). Ajánlatot tesz a Ferrari megvásárlására, 18 millió USA-dollár értékben. Enzo Ferrari, a Ferrari alapítója, tulajdonosa és irányítója pár óra gondolkodási időt kér. Enzo Ferrari azonban kettős játékot játszik: a Ford ajánlata csak arra volt jó neki, hogy a céget eladja az ugyancsak olasz Fiat-nak, ugyanazon az áron. A feldühödött Henry Ford II arra utasítja Iacoccát, hogy bármi áron állíttasson elő egy sportkocsit, amivel a következő Le Mans autóversenyen le lehet győzni a több éve befutó Ferrarit. Erre a feladatra Iacocca felbérli a szintén anyagi gondokkal küzdő Shelby American cég tulajdonosát, Carroll Shelby-t, aki autóversenyző és -konstruktőr, de szívproblémák miatt ő maga már nem versenyez. Shelby nyerte meg az 1959-es Le Mans futamot. Shelby hozza magával Ken Miles-t, aki szintén autóversenyző és -konstruktőr. Shelby és Miles tesztelik a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér kifutópályáján a rendelkezésükre bocsátott, a Ford mérnökei által előállított Ford GT40-et, és sorra kiküszöbölik a hibáit, hogy gyorsabb, kezelhetőbb és kisebb súlyú legyen. Mivel a Ford vezetése, illetve egyik alelnöke (Leo Beebe) szerint fontosabbak a marketing szempontok a nyers erőnél, ezért nem engedik Ken Miles-t versenyezni, helyette Phil Hill és Bruce McLaren áll rajthoz az 1965-ös versenyen. Azonban, ahogy Miles sejtette, a versenyzők nem bánnak elég kíméletesen a versenyautókkal, így a futamot egyik Ford autó sem fejezi be. Bár Henry Ford II a vereséget kudarcként éli meg, Shelby meggyőzi, hogy Enzo Ferrari számára fenyegetést jelent, hogy az egyenes szakaszban a Ford elérte a 350 km/h sebességet. Shelby nagyobb önállóságot követel a kivitelezésben és a versenyzők alkalmazásában, és Henry Ford II megadja neki a lehetőséget azzal a feltétellel, hogy Miles győz a 24-órás Daytona versenyen. Miles könnyedén teljesíti az akadályt Shelby irányításával, aki verseny közben engedélyezi számára, hogy túllépje a bűvös 7000 RPM határt (RPM= motor fordulatszám / perc). Shelby és Miles tovább folytatják a teszteket. Az egyik teszt alkalmával Miles kisodródik a pályáról, amikor a fékek túlhevülés miatt felmondják a szolgálatot. A szabálykönyv tanulmányozása után kitalálják, hogy verseny közben ki fogják cserélni a fékeket, ha az szükségessé válik. Enzo Ferrari tiltakozik ez ellen, de Shelby rámutat, hogy a fék is csupán egy „alkatrész”, és egy alkatrész cseréje megfelel a szabályoknak. Miles és a Ferrari pilótája, Bandini személyes csatát vív egy egyenes szakaszon, mígnem a Ferrari tönkremegy és Bandini kiesik a versenyből. Mivel három Ford kocsi vezeti a mezőnyt, Beebe azt az utasítást adja, hogy a nagy előnnyel vezető Miles lassítson le, és a három Ford autó egyszerre fusson át a célvonalon, mert ez jól fog mutatni az újságok címoldalán. Miles eleinte ellenzi az ötletet, mert rekordidő alatt teljesítette a köröket, de aztán kötélnek áll. Technikai okokból McLarent hirdetik ki győztesnek (induláskor a kocsik pár méter különbséggel indulnak), de Miles és Shelby nem bánkódik emiatt. Két hónappal Le Mans után a Ford GT40 tesztjénél Miles ismét fékhibát észlel, de ezúttal nincs szerencséje, a kocsi kigyullad, és ő nem tud kiszállni belőle. Fél évvel később Shelby elmegy Miles özvegyének házához, ahol találkozik a fiával, Peterrel, és átadja neki azt a csavarkulcsot, amit Miles odadobott neki az 1963-as Sports Car Club of America verseny előtt. A Ford folytatja a sikerszériát, és sorban nyeri a Le Mans versenyeket 1967-ben, 1968-ban és 1969-ben. Milest 2001-ben beiktatták a Motorsports Hall of Fame of America hírességek csarnokába. Szereposztás
Díjak és jelölések
Jegyzetek
További információk
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
