Az Apostoli Penitenciária (latinul: Sacra Poenitentiaria Apostolica) a Római katolikus egyházban az úgynevezett belső fórum ügyeinek legfőbb bírósága.
Története
Az Apostoli Penitenciária első említése a XII. századból származik, amikor feljegyezték, hogy van olyan bíboros, aki a pápa helyett, s megbízásából gyóntat, s jogosult a pápának fenntartott bűnök esetében is feloldozást adni. A bíborost III. Honoriusz pápa alatt penitenciáriusnak, később poenitentiarius generalisnak, illetve maiornak nevezték el.
V. Kelemen pápa döntése alapján - s ez a mai napig hatályban van - a penitenciárius, a többi hivatal vezetőjével szemben nem veszíti el hivatalát a pápa halálával, vagy lemondásával egy időben.
Kezdettől úgynevezett apostoli gyóntatók (poenitentiarius minor) vesznek részt az Apostoli Penitenciária munkájában. Ők azok az Apostoli Szentszéktől kinevezett papok, akik Róma négy patriarkális bazilikájában és nagy olaszországi kegyhelyeken különleges feloldozási hatalommal gyóntatnak.
Már a XIII. századtól különféle segítők dolgoztak a penitenciárius mellett. XII. Benedek pápa óta dolgozik egyházjogi szakértő is a Penitenciárián. V. Piusz pápa 1569-ben rövid időre megszüntette a hivatalt, majd még ugyanabban az évben újraszervezi, s ekkor penitenciárius bíboros joghatóságát a külső fórumon a minimumra csökkentette, s létrehozta a teológus valamint kánonjogász hivatalát. Fontos kitételként kötötte ki, hogy a teológus csak a jezsuita rend tagja lehet.
Ez a szervezeti rend (XIV. Benedek pápa kisebb módosításaitól eltekintve) egészen X. Piusz pápáig változatlan maradt, amikor is a külső egyházjogi kérdéseket elvette a Penitenciáriától, s feladatát kizárólag a belső fórumra korlátozta.
XV. Benedek pápa 1917. március 25-én kelt döntése alapján a mai Hittani Kongregáció elődjéről a Szent Officiumról leválasztotta a búcsúkal kapcsolatos ügyeket, s azokat az Apostoli Penitenciáriára bízta.
Legutóbbi szabályzatát VI. Pál pápa 1967. augusztus 15-én határozta meg.
Feladatköre
Az Apostoli Penitenciária az úgynevezett belső fórum, azaz a lelki élet jogi bizonyítékokkal nem igazolható, belső világa ügyeinek legfelsőbb bírósága az egyházban. Fő feladata, hogy olyan súlyos lelki ügyekben döntsenek, amelyek annyira súlyosak, hogy a bűn alól csak az Apostoli Szentszék oldozhat fel, de emellett hatáskörébe tartoznak még a búcsúk és engedélyezésük, jóváhagyásuk.
Feladatkörébe tartozik a gyóntatási kérelmek elbírálása, a szabálytalanságok és az akadályok[1] esetei, valamint bizonyos házassági ügyek elbírálása. Ide tartozik többek között a szentségi pecsét (gyónási titok) közvetlen megsértése, és a tisztaság elleni bűnben való bűntárs érvénytelen feloldozása is.
Tevékenysége során a régens naponta két hivatalnokkal tárgyalja a felmerülő ügyeket, de a komolyabb elbírás alá eső ügyet a bíboros penitenciárius vezetésével tárgyalják meg.
Értelemszerűen tevékenysége, mivel a belső, lelki ügyekről tárgyal titkos, így levéltárának kutathatósága korlátozott. Levéltárát - jelentős korlátozással - 1983-ban nyitották meg a kutatók előtt.[2] Az Apostoli Penitenciária döntéseit az adott Egyházmegye titkos levéltárába fel kell jegyezni. Abban az esetben, ha egy akadály közvetlenül a bekövetkezendő esemény előtt derül ki (pl. papszentelés előtt, vagy esküvő előtt), s nincs mód akkor bizonyos akadályokat leszámítva az akadály alól felmenthet a helyi ordinárius, de ekkor is azt fel kell terjeszteni az Apostoli Penitenciáriára.[3]
.svg)
.jpg)
.svg){kind=small}
