A gép fejlesztése az 1990-es évek elején kezdődött Petro Balabujev főkonstruktőr irányításával. Az Antonov tervezőiroda a kisebb forgalmú repülőjáratokra akart létrehozni egy 70–80 személyes utasszállító gépet. Az egyik koncepció a légcsavaros gázturbinás An–140-es nagyobb változata volt, ezt azonban elvetették. Helyette egy sugárhajtású gép koncepcióját fogadták el, amely az An–74-es módosított változatán, az 1990-es évek végén Kijevben már fejlesztés alatt lévő An–74TK–300-as gépen alapult. Az új gép lényegében ennek az aerodinamikai elrendezését és konstrukcióját követi, de az utasszállító funkció érdekében a törzset meghosszabbították, a farokrészt áttervezték, és módosították a szárnyat is.
A fejlesztés alapjául szolgáló An–74TK–300 az Ukrajina légitársaság színeiben
Az első három prototípus építését 2002 márciusában kezdték el a Kijevi repülőgépgyárban. 2003-ban a Harkivi Repülőgépgyárban és a Voronyezsi Repülőgépgyárban is elkezdték a sorozatgyártás előkészítését. 2004 októberében készült el az első repülőképes prototípus, mellyel 2004. december 17-én hajtották végre az első felszállást a Szvjatosini repülőtérről.
Műszaki jellemzői
Alkalmazása
Balesetek
2011. március 5-én Oroszországban, a Belgorodi terület fölött az átadás előtti tesztrepülést végző, a Voronyezsi Repülőgépgyár tulajdonában lévő, 61708 ideiglenes lajstromszámot viselő, a mianmari légierő számára gyártott An–148–100E változatú gép lezuhant, a hatfős személyzetből mindenki életét vesztette.[2][3]
2018. február 11-én a Saratov Airlines 6W703-as járatát repülő Orszkba tartó RA-61704 lajstromjelű gépe a moszkvai Domogyedovó repülőtérről történt felszállás után mindössze néhány perccel lezuhant. Roncsait Argunovo település közelében találták meg. A gép Orszk városába indult 71 emberrel, 65 utassal és hatfőnyi személyzettel a fedélzeten, senki nem élte túl a katasztrófát.[4] A katasztrófát a személyzet hibája okozta, nem kapcsolták be a Pitot-cső fűtését.
Típusváltozatai
An–148–100A – 70–80 fő utas szállítására alkalmas, 2000–3000 km hatótávolságú repülőgép,
An–148–100V – Az A-változat 3600 km-re növelt hatótávolságú, 70–85 utas szállítására alkalmas változata.
An–148–100E – Az A-változat 5000 km hatótávolságú változata (terv)
An–158 – Növelt törzshosszú, 99 utas szállítására alkalmas változat. Kezdetben An–148–200 volt a típusjele.
An–178 – Az An–158-on alapuló katonai szállító repülőgép.