|
Afrikai vadkutya
Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó faj. Élőhelye Afrika. Tarka színezetű, foltokkal tarkított bundája van, innen ered az angol neve, a painted dog, amely festett kutyát jelent. Társadalmuk összetettsége az egyik legfigyelemreméltóbb az állatvilágban,[2] az egyedek nagyon összetartóak, újabb kutatások egyfajta szavazati rendszert feltételeznek közöttük, amely tüsszentésszerű hang kiadásával valósul meg. Egyike a legveszélyeztetettebb ragadozóknak,[3] példányszáma ma is vészesen csökken: vadon élő állománya becslések szerint nem éri el a hatezret.[4] Megmentésén számos ország, állatkert és program nagy erőkkel dolgozik.[5] Nemének az egyetlen élő faja és egyben a típusfaja is. ElőfordulásaHajdan a hiénakutya széles körben elterjedt volt a Szaharától délre eső szavannákon, félsivatagos területeken és ritkás erdőkben. Mára gyakorlatilag kipusztult Nyugat-Afrikából (számottevő állománya csak a szenegáli Niokolo-Koba Nemzeti Parkban van), de Közép- és Kelet-Afrikában is vészesen lecsökkent példányszáma (keleten a legtöbb vadkutya Tanzánia déli vidékein él, Kenyában és Etiópiában kisebb populációk fordulnak elő, míg Közép-Afrikában Kamerun büszkélkedhet a legtöbb példánnyal). Ma elsősorban Dél-Afrika országaiban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbia, Botswana, Mozambik, Szváziföld és Zimbabwe egyes részein találkozhatunk falkáival, de populációi mindinkább elszigetelődnek egymástól. Alfajai
MegjelenéseA faj latin nevében a pictus kitétel is utal a faj különleges színezetére. Az afrikai vadkutya rövid bundája ugyanis a barna, a sárgás, a fehér, a fekete és a vörös rapszodikus egyvelege, amely egyedenként változik. Az elmondható, hogy a hason, a lábon és a bozontos farkon gyakoribb a fehér mintázat, míg a pofa körüli szőrzet rendszerint barnás. Lábai meglehetősen hosszúak, fülei nagyok. A nemek egyformák, még méretbeli különbség sincs köztük. A hiénakutyákra 61–78 centiméteres marmagasság és 75–110 centiméteres átlagos testhossz jellemző, amihez 30–40 centiméteres farok csatlakozik; testtömegük 18–36 kilogramm között változhat.[6] Életmódja Az afrikai vadkutyák falkákban élnek, amelyek átlagos létszáma 7–15 példány. Régebben, amíg a faj gyakoribb volt, akár 100 egyedből álló csapatokról is készültek feljegyzések. A hiénakutya szociális élete rendkívül fejlett: a kölyköket közösen nevelik és etetik a tagok, de gondoskodnak a sebesült és beteg társaikról is. A falkákban szinte sosem tapasztalni agressziót. A csapatokat egy-egy domináns pár vezeti, a kanok és szukák között független hierarchia uralkodik. Mivel a felnővő nőstények gyakrabban hagyják el szülőfalkájukat, hogy újat keressenek, mint a hímek, ez utóbbiak vannak többségben az egyes csapatokban. Félelmetes és gyors vadász. Nappal aktív faj lévén a zsákmány felkutatásában látására hagyatkozik, majd az alfahím vezette falka halálos üldözésbe kezd. A hiénakutyák kilométereken keresztül képesek tartani az akár 55 km/h-t is elérő sebességet áldozatuk nyomában. Stratégiájuk a kifárasztáson alapszik. Ahogy a menekülő vad egyre lassul, a vadkutyák mind többször tépnek a húsába, gyakran már futtában kizsigerelve azt. A végzetes kitartásra utalva írja Kittenberger Kálmán, hogy „Ha egyszer az elkerülhetetlen végzetet kellene megfestenem, valószínű, hogy a nyomot leszegett fejjel loholva követő vadkutya-falkát ábrázolnék…” A zsákmányból az otthon maradottak, kölykök, sérült vagy gyenge egyedek is részesülnek, ugyanis a visszatérő vadászok a már félig megemésztett táplálék felöklendezésével ellátják szükségleteiket. A faj elsősorban különféle közepes termetű antilopokat fogyaszt, így például impalát és bóbitásantilopot. Olykor nagyobb termetű, legyengült patásokat is megtámad, például zebrát vagy gnút. Bár neve erre utal, dögöt sosem fogyaszt. A dögevőket megtűri, kivéve a foltos hiénát, amelyet olykor el is pusztít. A hiénakutyáknak rendkívül nagy vadászterületük van, amely a kölykök ápolásakor lecsökken 50 és 200 km² közöttire. A portyáik során akár 2000 km²-es területeket is bejárhatnak. Különböző falkák területei gyakran átfedik egymást, de azt is megfigyelték, hogy egyes falkák vizeletjelzésekkel jelölték a revírjük határait s megvédték őket a kívülállókkal szemben.[7] Átlagos élethosszuk a természetben 6 év körül van, de maximális élettartamuk elérheti a 10-12 évet.[6] SzaporodásaA falkák békéjét egyedül a szaporodással kapcsolatos konfliktusok szokták felkavarni, de ekkor is kizárólag a nőstények között, az életre szólóan monogám domináns páron kívül ugyanis egy csapattag sem párosodhat. Nagy ritkán egy-egy alárendelt nőstény is fialhat. A párzási időszak területenként változik. A vemhesség kb. 10 hétig tart, a kölykök száma 2 és 20 között változhat (fogságban rendszerint kevesebb születik), de általában 10–11-en vannak egy alomban. A szuka egy mélyedésben, gyakran földimalac üregében hozza világra kicsinyeit, és kb. három hónapon át itt is marad velük, miközben a falka táplálja őt. Miután a kölykök elhagyták a szülőgödröt, az egész csapat gondoskodik róluk, anyjukon kívül más nőstényektől is szopnak. Elválasztásra rendszerint tízhetes korban kerül sor, ezt követően a kölykök a vadászok által hazahozott, felöklendezett hússal táplálkoznak. Az afrikai vadkutya 12–18 hónaposan éri el az ivarérettséget, de ritkán kerül sor párzásra kétéves kor előtt. A fiatal nőstények ekkortájt hagyják el falkájukat, hogy egy új csapathoz csatlakozzanak. A kanok mintegy fele a szülőfalkával marad, a többiek rendszerint egyszerre távoznak, hogy új csapatot alapítsanak. Mivel ellésre 12–14 hónap eltéréssel kerül sor és egy-egy egyed ritkán éri meg tízéves kort, egy nőstény életében legfeljebb 8 almot hoz a világra. Természetvédelmi helyzeteAz afrikai vadkutya vadon élő állományát körülbelül 3000-5500 példányra becslik (2004), amely szám folyamatosan csökken. A visszaszorulás oka az emberi tevékenység kiterjesztése, a vadon mezőgazdasági művelés alá vonása, a nyájakat pusztító kutyák vadászata, illetve a különféle behurcolt betegségek (például szopornyica). A helyzetet nehezíti, hogy az egyes populációkat elválasztják az emberi művelés alá vont térségek. A faj jövőjét elsősorban nagy kiterjedésű, vadon számára fenntartott védett területek kialakítása biztosíthatja, a kisebb területeket benépesítő, csekélyebb létszámú populációk hosszú távon nem életképesek. A visszatelepítést sok esetben nehezíti, hogy a helyi genotípusok nem állnak rendelkezésre. Az afrikai kormányok sokat tehetnek a hiénakutyák megőrzéséért védett területek kialakításával, illetve az okozott károk felmérésével és a lakosság tájékoztatásával. Állatkertekben világszerte tartják, de nem túl gyakori állatkerti faj. Magyarországon csak a győri Xántus János Állatkertben tartják. Jegyzetek
Források
További információk |
.jpg)
Portal di Ensiklopedia Dunia
