A Halál móresre tanítása
Az 1975-ben megalakult Vágtázó Halottkémek együttes első albuma, A Halál móresre tanítása, amely egyaránt megjelent LP-n, MC-n és CD-n is, 1988-ban került kiadásra. Külföldön a Sonic Boom, Magyarországon a Ring kiadó gondozásában. A felvételeket a hollandiai Eindhoven városban rögzítették. A mastering pedig Brémában, a Studio Nord stúdiójában készült. A lemezborítót Barcsik Géza készítette. IsmertetőAz együttes a lemez kiadását megelőző években számos sikeres koncertet adott különböző nyugat-európai országokban és rendszeresen feltűntek ezen országok tömegkommunikációs csatornáin is. Mivel egyre növekvő igény jelentkezett egy lemezre, a zenekar menedzsere, Dietmar Lupfer elhatározta, hogy független lemezcége kiadja a nagylemezt. Eredetileg egy svájci koncert alkalmával lettek volna rögzítve a számok, de ez technikai problémák miatt nem valósult meg, így egy hollandiai stúdióban rögzítették az anyagot, december 25. és 30. között.[2] A lemez 1988 májusában jelent meg.[3] A 48 perces albumra öt dalt rögzítettek.[1] A szövegeket az együttes frontembere, Grandpierre Atilla, a zenét a VHK szerezte, a Mi történt?! című dalnak a társszerzői Árvai Viktor és Hrutka Róbert voltak.[4]
Közreműködők[4]![]()
Egyéb
A lemezen köszönetet nyilvánítanak Theo von Eembergennek (mixing) és Szabó Imrének. Kritikák
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia