Zella-Mehlis
Zella-Mehlis település Németországban, azon belül Türingiában. Lakosainak száma 12 445 fő (2023. december 31.).[1] Zella-Mehlis Gehlberg és Schwarza községekkel határos. FekvéseOberhof délnyugati szomszédjában, 450-550 méter magasságban, egy széles völgykatlanban fekvő település. TörténeteA várost 1919-ben Zella-Sankt Blasii vásárhely és Mehlis város egyesítéséből hozták létre. Zella - 1112-ben szerepelt először az oklevelekben, Mehlis azonban feltehetően még régebbi település. A lakosság számára az egyetlen megélhetést évszázadokon át a dús erdő jelentette. Később megindult a bányászat is, a 16. századra a két helységben már három kovácsmű is üzemelt. A jelentős gazdasági fellendülés azonban csak a 19. századtól következett be, az észak-déli út megépítésével. A településen sokszínű ipar alakult ki. 1945 után vált jellegzetes ágazattá az üvegcsiszolás. Mindkét városrészben szép templom található: Zellában a barokk stílusban 1768 és 1773 között épült plébániatemplom, Mehlisben pedig az 1743-ban épült barokk Szt. Magdolna templom. Nevezetesek még modern sportlétesítményei; szabad strandfürdője Mehlis városrészben, valamint síugrósáncai (Maizenberg, Kanzlersgrund) és híres sportiskolájsa is. Nevezetességek
GalériaNépességA település népességének változása: A népesség alakulása 2010 és 2023 között
Adatok: Wikidata Kapcsolódó szócikkekTovábbi információk
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia