Zöldhelyi Zsuzsa
Zöldhelyi Zsuzsa (Budapest, 1928. január 27. – 2015. november 23.[2]) irodalomtörténész, adjunktus, docens, címzetes egyetemi tanár. ÉleteEgyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte 1945 és 1948 között, angol-francia-orosz szakon. Ezután a Leningrádi Állami Egyetemre ment, ahol 1951-ben filológus diplomát szerzett. Itt jelent meg első publikációja is, Petőfi Sándor verseinek legelső orosz közléséről. Hazatérte után 1951 és 1956 közt a Lenin Intézet adjunktusa, ezután az ELTE Orosz Filológiai Tanszéke munkatársa volt mint adjunktus (1956–1963) majd 1992-es nyugdíjazásáig mint docens. Nyugdíjazásakor megkapta a címzetes egyetemi tanári címet. 1961-ben kandidátusi, 1990-ben irodalomtudományi doktori címet szerzett. Kutatási területe a 19. század orosz prózája és a 20. század eleje orosz irodalmának előzményei voltak, különös tekintettel Ivan Szergejevics Turgenyev és Ivan Alekszandrovics Goncsarov munkásságára. Összehasonlító irodalomtudománnyal, összehasonlító műfordítás-történettel és recepciótörténettel is foglalkozott, e munkájának egyik gyümölcse több kötetes tankönyvsorozata, az Orosz írók magyar szemmel. Az ő szerkesztésében jelent meg az 1945 utáni egyetlen átfogó orosz irodalomtörténet, Az orosz irodalom története a kezdetektől 1940-ig címmel. Nemzetközi szlavisztikai konferenciákon szerepelt Oroszországban, Bulgáriában, Csehszlovákiában és Németországban. Több tudományos testület tagja volt, például a Moszkvai Állami Bölcsészettudományi Egyetem (RGGU) Nemzetközi Tudományos Tanácsának, a Nemzetközi Szlavisztikai Komité magyar nemzeti bizottságának, az MTA Doktori Bizottsága irodalomtudományi szakbizottságának és az MTA Modern Filológiai Bizottságának. A Modern Filológiai Társaság Műfordítói Szakosztálya társelnöke, a Studia Slavica és a Filológiai Közlöny szerkesztőbizottsági tagja volt. Egyik társalapítója volt "Az orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában" doktori programnak. Munkái
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia