Zöld színtestű növények

Zöld színtestű növények
Zöldalgák a Pen Lake tóban (Kanada, Ontario)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Alország: Zöld színtestűek (Viridiplantae) Cavalier-Smith, 1981
Szinonimák
Chloroplastida
Törzsek
Valódi zöldmoszatok (Chlorophyta)[1] Streptophyta Prasinodermophyta
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Zöld színtestű növények témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Zöld színtestű növények témájú kategóriát.

„Grant tábornok” óriás mamutfenyő a Kings Canyon Nemzeti Parkban

A zöld színtestű növények (Viridiplantae) alországa a szűkebb értelemben vett, hagyományosan fotoszintetizáló növényeket foglalja össze. Egy ideig csak ezeket sorolták a növények országába, ami a vörösmoszatokkal, a Picozoával és a Glaucophytával együtt alkotja az Archaeplastida kládot. Jelenlegi az Archaeplastida csoport tagjait tekintik (tágabb értelemben) növényeknek, így a Plantae és az Archaeplastida elvileg ekvivalens fogalommá vált. Szűkebb, köznyelvi értelemben gyakran továbbra is a zöld színtestű növényeket tartjuk „valódi” növényeknek.

Megjelenésük, felépítésük

Megjelenésük rendkívül változatos, a magányosan vagy sejttársulásokban élő egysejtűektől a mamutfenyőkig. Közös, megkülönböztető értékű jellemzőik a klorofill a és b, valamint a karotinok. A keményítőt a színtestekben tárolják. Kloroplasztiszukban a tilakoidok egymáshoz tapadnak.[2]

Életmódjuk, termőhelyük

A Föld szinte minden biomjában előfordulnak a trópusi esőerdőktől és sivatagoktól a sarki jégpáncél körüli tengerekig. Általában jellemző rájuk a fotoszintézis, vagyis a napfény energiáját felhasználva autotróf módon építik fel testük molekuláit. Kisebb csoportjaik életmódot váltottak, és elvesztették színanyagaikat.

Jegyzetek

1. A valódi zöldmoszatok és csillárkamoszatok összefoglaló neve: zöldmoszatok
2. Tóth Zoltán: A növényrendszertan alapjai biológia tanárszakos hallgatóknak, 2016. július 12-i állapot. [2014. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 12.)

Források

• Podani János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana (2003). ISBN 963 463 632 2