Youssou N’Dour
Youssou N'Dour[4] (kiejtése: juszu nudur) (1959. október 1.) szenegáli énekes, ütőhangszeres, dalszerző, zeneszerző, színész, üzletember és politikus. 2004-ben a Rolling Stone szakmagazin írta róla: "...talán a leghíresebb élő énekes" Szenegálban és Afrikában.[5] N'Dour stílusát a népszerű szenegáli zene, a szerer kisebbség nyelvén mbalaxnak nevezett irányzat adja, mely a hagyományos, konzervatív szerer zenéből, a njuupból származik. A svájci Pierre-Yves Borgeaud rendezte Vissza Gorée-ba című dokumentumfilm, valamint az amerikai Elizabeth Chai Vasarhelyi által rendezett I Bring What I Love c. film[6] főszereplője. Élete![]() A szenegáli Dakarban született[4] volof származású anyától és szerer nemzetiségű apától (autószerelő). 12 évesen kezdett szerepelni, majd néhány évvel később belépett a Star Band nevű zenekarba. A korai 1970-es évek legnépszerűbb bandája volt, amelynek több tagja később csatlakozott az Orchestra Baobab együtteshez. 1979-ben megalakította saját együttesét a Dakar csillagait (Étoile de Dakar), mely latin stílusú zenét játszott, ami egész Afrikában népszerű volt ez idő alatt. Az 1980-as években az egyedi hangzást képviselő Dakar szupercsillagai (Super Étoile de Dakar) végső felállású formációban szerepelt még Jimi Mbaye gitáros, Habib Faye basszusgitáros és a tama (beszélő dob) nevű hangszeren játszó Assane Thiam. 1991-ben megnyitotta saját stúdióját Xippi néven, majd 1995-ben, saját kiadóját, a Jololit. Zenéjének keveréke a hagyományos szenegáli mbalax eklektikus behatásokkal ötvözi a kubai rumba, a hiphop, a jazz és a soul műfajokat. N'Dour többek között az alábbi zenészekkel, énekesekkel működött együtt: Peter Gabriel, Axelle Red, Sting, Alan Stivell, Bran Van 3000, Neneh Cherry, Wyclef Jean, Paul Simon, Bruce Springsteen, Tracy Chapman, Branford Marsalis, Ryuichi Sakamoto és Dido. A The New York Times írt N'Dour hangjáról, valamint munkájában a teljes szenegáli zenei spektrum megjelenik. 1993 júliusában volt az Opéra Garnier színházban Youssou N'Dour fellépése egy francia fesztiválon a párizsi D'eté negyedben. Ő írta – Axelle Reddel közösen – az 1998-as FIFA labdarúgó világbajnokság hivatalos himnuszát La Cour des Grands címmel. 2009-ben Paolo Bellivel és Pupóval triót alkotva, részt vett a Sanremói Dalfesztiválon, utóbbi L'opportunità című számával. Leghíresebb dala a svéd Neneh Cherryvel duettben énekelt 7 Seconds. Az intézmény szerint Youssou N'Dour 2020 októberében csatlakozott a rangos Svéd Királyi Akadémiához. Diszkográfia
Galéria
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Youssou N'Dour című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Hivatkozások
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia