While My Guitar Gently Weeps
A While My Guitar Gently Weeps című dalt George Harrison írta még a Beatles tagjaként, és a The Beatles (vagy White Album) elnevezésű dupla albumon jelent meg. A dal elérte a 135. helyet a Rolling Stone magazin által összeállított Minden idők 500 legjobb dalának listáján és a 7. helyet a 100 legjobb gitáros dal listán. Dalszerzés és megjelentetésGeorge Harrison a dal megírásához az inspirációt az I Ching című könyvből nyerte, amely, elmondása szerint, „számomra úgy tűnik, hogy keleti koncepción alapszik, vagyis minden relatív mindenhez képest… szemben a nyugattal, amelyben a dolgok időben egybeesnek.” Ezt az ideát alkalmazva, szülei észak-angliai házában Harrison megírta ezt a dalt, amelynek első szavait egy vaktában fellapozott könyvből szedte. Ez a két szó a „gently weeps” volt. A kezdeti inkarnáció nem volt végleges. Ahogy Harrison mondta: „A dal néhány szava megváltozott, mielőtt felvettük volna.” A demót George házában vették fel, Esherben, és tartalmazott egy ma már kihagyott versszakot: I look at the trouble and see that it's raging, Egy korai akusztikus verzió megjelent az Anthology 3-on, és szintén tartalmazott egy később kihagyott versszakot: I look from the wings at the play you are staging, A kompozíció kezdetben nemtetszésre talált a többi Beatle között. Habár az együttes többször felvette a dalt, először akusztikus, majd elektromos verzióban is. De úgy tűnt, egyik sem működik. Ekkor Harrison úgy döntött meghívja jó barátját, Eric Claptont a felvételre. Claptont, kétségei ellenére Harrison rábeszélte a csatlakozásra. Habár ez kisebb viszályt szított a tagok között, lehetőséget adott Harrison-nak arra, hogy szólógitár helyett a ritmusra és az éneklésre figyeljen. Alternatív verzió1992. július 14-én George Harrison és Eric Clapton előadta a dalt egy koncerten Japánban. Ez a verzió háttérénekeseket is alkalmazott. Egy akusztikus verzió található az 1996-ban kiadott Anthology 3-on, majd a 2006-os Love című lemezen. Ez a demó verzió tartalmazza azt a versszakot, amely végül a White Albumos verzióról le lett hagyva. Előadók
ElőadásokGeorge Harrison eredetileg egy akusztikus gitárral és orgonával vette fel a dalt; a demo verzió, ami rövidebb az eredetinél, az Anthology 3-on található, majd a későbbi Love-on. Eric Clapton, aki George Harrison jó barátja volt, játszott szólógitáron, egy Gibson Les Paulon. A Koncert Bangladesért (Concert for Bangladesh) nevezetű jótékonysági koncerten egy Gibson Byrdland gitárral játszotta el, habár később elismerte, hogy a solid-body gitár a legmegfelelőbb ehhez a számhoz. 2002. november 29-én Paul McCartney, Ringo Starr, Dhani Harrison, Jeff Lynne és Eric Clapton adta elő a While My Guitar Gently Weeps című dalt, a Harrison emlékére készült Koncert George-ért (Concert for George) elnevezésű koncerten, amelyet a nagy művész egy évvel ezelőtti halálának emlékére rendeztek. 2004-ben George Harrisont posztumusz beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, mint önálló előadót. Egyik leghíresebb számát, a While My Guitar Gently Weeps-et pedig számos előadó feldolgozta. ÁtdolgozásokA dalt több előadó és együttes is feldolgozta.
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a While My Guitar Gently Weeps című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. |
Portal di Ensiklopedia Dunia