Vuko Borozan
Vuko Borozan (Cetinje, 1994. április 9. –) montenegrói válogatott kézilabdázó. PályafutásaKlubcsapatokbanVuko Borozan 13 éves korában kezdett el kézilabdázni szülővárosának csapatában.[1] 2012-ben Horvátországba igazolt az RK Karlovachoz. Ennél a csapatnál a nemzetközi kupákban is bemutatkozott, miután szerepelt a Challenge Cup-ban.[1] Ezt követően egy évet a macedón Metalurg Szkopjéban kézilabdázott, majd a német Bundesligában szereplő TuS Nettelstedt-Lübbecke csapatában folytatta pályafutását, ahová 2017 nyaráig szóló szerződést írt alá.[1] 2016 nyarán távozott a csapattól és újra Macedóniába, a Vardar Szkopjéhoz igazolt, akikkel Bajnokok Ligáját nyert a 2016–17-es szezonban.[2] 2018 decemberében térdműtéten esett át, felépülése hosszabb időt vett igénybe. 2019 tavaszán felmerült, hogy lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, hanem annak lejártával a Telekom Veszprémhez igazol.[3] A magyar csapat végül 2019. június 12-én jelentette be hivatalosan Borozan szerződtetését, aki kettő plusz egy évre írt alá.[4] A 2020–2021-es szezonban megnyerte a Magyar Kupát a Veszprémmel, amelytől 2021 júliusában távozott,[5] majd Katarban, az al-Arabiban folytatta pályafutását.[6] 2022-ben visszatért Európába, júniusban bejelentették, hogy a horvát bajnok RK Zagreb játékosa lesz.[7] Szerződését már szeptemberben felbontották, mert nem tudott az edzői stáb elvárásainak megfelelő formába kerülni.[8] 2023 nyarán szerződött szülővárosa csapatához, az előző év bajnokához, az RK Lovćenhez.[9] Decemberben csapata utolsó Európa-liga csoportmeccsén mindössze három percet töltött a pályán, majd Borozant edzője nem megfelelő viselkedése miatt lecserélte. December 21-én pedig bejelentették, hogy szerződését azonnali hatállyal felbontották.[10] A válogatottbanA montenegrói válogatottban 2014-ben mutatkozott be, részt vett a 2014-es, majd a 2016-os Európa-bajnokságon is.[1] 2017 után hat évig nem szerepelt a válogatottban, a 2024-es Európa-bajnokságra készülő keretbe került be újra. Sikerei, díjai
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia