Vito Acconci
Vito Acconci (New York, 1940. január 24. – Manhattan, 2017. április 27.) amerikai land art művész. Munkája New Yorkhoz köti. Sok installációt készített. ÉletpályájaDennis Oppenheim mellett a második amerikai, aki a fájdalmat mint kreatív elemet használta Acconci volt, aki 1969-től fokozatosan hagyta el az írás és költészet világát a helyért, amelyben a test szerepe lett a döntő. Első munkái happeningek voltak, melyeknek története a verseiből származott. Acconci akciói kezdetben a művész testét olyan helyként határozták meg, ahol a fizikai és alkotó beavatkozások párhuzamosak a festői szobrászi működéssel. De különböznek is ezektől abban, hogy a fájdalom különböző érzetei mint az égés, harapás, a bioritmusnak a fizikai erőfeszítésre adott válaszai a kívülálló számára ösztönösen átélhetők, összehasonlíthatók éppúgy mint a test fizikai és pszichikai fáradtsággal szembeni ellenállása. Ebben az időszakban alakult ki a tulajdonképpeni „test-nyelve". Acconci leginkább a test fizikai mivolta iránt érdeklődött. Gondolati kiindulópontja volt, hogy a testtel végzett cselekmények az egyént a bekövetkező feszültségek hatására fizikailag és lelkileg is (át)változtatják. Az akció a kimerültség utolsó fázisában, a valóságos fizikai és lelki halál közeledtével fejeződik többnyire be. A halál – ha bekövetkezne – egy olyan végső változás volna, amely brutálisan megszakítaná a folyamatos és nagy végletek között lejátszódó változást, a fizikai ellenállást és a művésznek önmaga legyőzésére, valamint a legyőzés megakadályozása érdekében egyszerre érvényesített szándékát. Ami kiválóan kommunikálható. Alkotásai
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia