|
Visszafordíthatatlan
A Visszafordíthatatlan (Irréversible) 2002-ben bemutatott francia film Gaspar Noé rendezésében. A főszerepeket Vincent Cassel és Monica Bellucci alakítja. A rendező szakítva korábbi filmjeinek hagyományos narrációjával, a Mementó (2000) mintájára, egy visszafelé haladó történetet szeretett volna készíteni. Vincent Cassel feleségével, Monica Belluccival közösen csatlakozott a projekthez, mely hamar elnyerte a producerek jóváhagyását is. A 2001 nyarán kezdődött forgatás Noé számára mégis igazi kihívássá vált: bár előző nagyjátékfilmjéhez képest jóval nagyobb költségvetéssel dolgozhatott, de nem volt forgatókönyve, és mindössze hat hét állt rendelkezésére a felvételekhez.[1] A filmet 2002 májusában a cannes-i fesztiválon mutatták be. A Visszafordíthatatlan szélsőséges fogadtatásra talált. Több kritikus a rendezőt nőgyűlölőnek, rasszistának és homofóbnak kiáltotta ki, de volt aki egyszerűen Antikrisztusnak nevezte.[3] A rendező még halálos fenyegetést is kapott a film miatt.[4]
– a film első és utolsó mondata
Cselekmény
Egy párizsi szórakozóhely előtt Marcus hordágyon fekszik, láthatóan megsérült, Pierre-t bilincsben vezetik el a rendőrök. Marcus és Pierre a Rectum nevű melegbárba mennek, hogy megkeressenek egy férfit, Le Téniát, másként Gilisztát. Marcus az egyik vendégben felismerni véli a férfit és rátámad. A férfi kicsavarja Marcus karját és meg akarja erőszakolni. Pierre a támadóra veti magát és egy poroltó készülékkel brutálisan szétroncsolja a férfi fejét. Az igazi Le Ténia zavartan figyeli az eseményeket. Úgy tűnik, hogy meg akarnak bosszulni egy nemi erőszakot. Prostituáltakat kérdezgetnek, hogy az elkövető kilétét kiderítsék. Az egyikük, Concha megnevezi a feltételezett támadót, Le Téniát, aki feltehetően a Rectumban van. Marcus és Pierre odaér a bűntény helyszínére és látják, hogy Alex hordágyon fekszik, nagyon súlyos állapotban van. Marcus minden áron meg akarja találni azt, aki a barátnőjét megerőszakolta és megverte. Alex egy aluljáróban sétál, éppen rágyújt, mikor egy férfi észreveszi őt. Kést szegez Alex torkának, megfenyegeti, hogy elvágja a torkát. A férfi megerőszakolja és végül eszméletlenre veri a nőt. Marcus, Alex és Pierre egy partiba indulnak, hogy bulizzanak. A partin Alex nem nézi jó szemmel, hogy párja kábítószert fogyaszt és más nőkkel flörtöl. Ezért úgy dönt, otthagyja a két férfit és hazamegy. Alex és Marcus az ágyban fekszenek, beszélgetnek. Alex elmondja, hogy úgy érzi teherbe esett. Marcus örül a hírnek, hogy apa lehet. Míg Marcus elmegy vásárolni, Alex otthon marad és elvégez egy terhességi tesztet: valóban gyermeket vár. A film végén Alex egy parkban John William Dunne An Experiment with Time című művét olvassa. Majd a kép kivilágosodik és egy mondat olvasható: „Az idő mindent elpusztít”. Szereplők
Így készült a filmFilmtervekA rendező 2001. májusában egy éjszakai bárban találkozott Vincent Cassellel és megosztotta vele az egyik filmtervét: olyan erotikus filmet szeretett volna forgatni egy házaspárral mint az Az érzékek birodalma (1976) vagy a Histoire d'O (1975). A tervezett szexjelenetek miatt, azonban Cassel és Bellucci tetszését ez az ötlet nem nyerte el, de egy másik film elkészítésében szívesen részt vettek volna a rendezővel. Ekkor Noé felvetette, hogy készítsenek egy filmet, bosszúról és erőszakról. Hasonlót, mint Pasolini hírhedt műve a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975). Az elképzelést támogatta a két színész. Ismertségük hozzájárult ahhoz, hogy a projekt hamar felkeltette a producerek érdeklődését is. Azonban a producereknek kétségeik is voltak: Noénak csak egy cselekményvázlata volt, ráadásul igen rövid idő alatt kellett volna előkészíteni és leforgatni az összes jelenetet, mert Belluccinak szeptemberben már a Mátrix – Újratöltve (2003) forgatására kellett mennie. Végül a producerek rábólintottak a filmre, mert a két színész ilyen körülmények között is vállalta a munkát a rendezővel. Noé korábbi filmjének költségvetéséhez képest közel hússzor nagyobb összeggel gazdálkodhatott.[1] Forgatás PárizsbanA forgatást 2001. július közepén kezdték, így mintegy hat hét állt rendelkezésre a felvételekre.[5] A teljes filmet Párizsban forgatták.[6] A filmet Super 16 mm-es kézikamerával rögzítették, melyet később nagyítottak fel 35 mm-es formátumra.[7] Az operatőri feladatokat maga Noé látta el. Az utolsó jelenet kivételével kronologikus sorrendben rögzítették a jeleneteket. Az idő szűkössége mellett nehézséget jelentett az is, hogy Noé nem tudott állandó munkatársaival dolgozni, valamint nem kidolgozott forgatókönyve, hanem csak egy három oldalas vázlata volt a jelenetekről, így a dialógusokat a forgatás során rögtönözték a színészek.[8] Az egyik jelenetben Vincent Cassel a saját nevén mutatkozott be, majd rögtön helyesbített is, hogy csak viccelt. A jelenetet nem vették újra.[5] A színészek feladatát nem könnyítette meg a rendező: a forgatás során kevés instrukciót adott a jelenetekhez és a szerepekhez.[8] A gay-club, ahol a film játszódik egy létező hely Párizsban; a szórakozóhelyet a forgatás idejére átalakították és a nevét is megváltoztatták.[5] A film elején látható gyilkossági jelenethez, melyet több kameraállásból rögzítettek, Jean-Christophe Spadaccini három gumibábut készített a színész testéről, akit agyonvernek. A végső verziót 30 snittből állították össze. Noé később a szórakozóhelyen további vágóképeket is készített a filmhez.[8] A közel 10 perces (!) nemi erőszak jelenetet a Buttes Chaumont metróállomáson két éjszaka alatt vették fel. Ez az egyetlen, ahol rögzített kamerával dolgoztak. A falakat vörösre festették, a padlót puha habszivacsból készítették, hogy a sérüléseket elkerüljék. Az ábrázolt erőszak még a stábot is megdöbbentette. A film utómunkálatai során a jeleneteket digitálisan módosították: a gyilkossági jelenetnél az effektusokat egészítették ki, és Monica Bellucci arcára is utólag kerültek fel a sérülések.[5][8] A forgatás legnehezebb része a partijelenet volt, melyet hússzor vettek újra.[1] Az utómunkálatok során Noé úgy illesztette össze a jeleneteket, hogy folyamatos vágás nélküli felvételeknek tűnjenek. A felvételek hibáinak kijavításhoz és a vágásokhoz is alkalmaztak speciális effektusokat.[8] A filmet folyamatosan mozgó, rázkódó felvételek és hosszú jelenetek jellemzik. Noé a felkavaró hatást fokozandó a film első 30 percéhez 27-28 hertzes frekvenciájú, az emberi fül számára már alig hallható háttérzajt kevert.[1][5] Ez az infrahang frekvenciatartománya, mely az embereknél émelygést, szédülést, feszültséget válthat ki. A cannes-i és a San Sebastiáni filmfesztiválon ez idő alatt hagyták el a legtöbben a mozit. A cannes-i premieren 2400-an voltak, közülük 200-an mentek ki a vetítés alatt.[5] A Newsweek magazin egyik cikke szerint 2003-ban a Visszafordíthatatlan alatt hagyták el legtöbben a mozitermeket.[9] Fogadtatás, kritikai visszhangA filmet 2002. május 23-án az 55. Cannes-i fesztiválon a hivatalos versenyprogram keretében mutatták be. Noé nyers erőszak-ábrázolása nagy megdöbbenést keltett: a bemutatón több néző is elhagyta a mozitermet a vetítés alatt.[5][10] A Visszafordíthatatlan elnyerte a Stockholmi Filmfesztivál fődíját a Bronz Lovat, a San Diegó-i Filmkritikusok Egyesülete pedig a Barbárok a kapuk előtt (2003) című filmmel együtt a legjobb idegen nyelvű filmnek választotta. A Variety kritikusa úgy véli a film nem más, mint egy „celluloid memento mori, mely a gyomorforgató erőszakból forog visszafelé a fenségesen gyengéd pillanatokba.” A lap összességében technikailag káprázatosként és érzelmileg pusztítóként jellemzi Noé művét.[11] A The New York Times lendületes, de felkavaró alkotásnak tartja a filmet, melyben „[...] a színészi játékok kevés érzelmet szítanak. És pont ez az, ami miatt felejthető a »Visszafordíthatatlan«.”[12] Roger Ebert filmkritikus sommás véleménye szerint „annyira erőszakos és kegyetlen film, hogy a legtöbb ember nézhetetlennek fogja tartani.”[13] „Ha valaki mutat egy jól sikerült poklot, fölösleges mellé raknia egy ügyetlen mennyországot, mert az, ahelyett, hogy kontrasztul szolgálna, csak elmaszatolja az egészet.” – írja a Magyar Narancs kritikusa.[14] A Filmvilág a fordított dramaturgia hatásában látja a film erejét: „Ha a szakaszok norma szerint sorjáznának, a mű egyfajta komor életlátás együgyűen nagyzoló manifesztumaként hatna.”[15] A Népszabadságban Bikácsy Gergely a Visszafordíthatatlan brutalitását emeli ki, „izzó erőszakképsor”át, ami miatt „ez a leleményes, szakmailag kiváló, pontos és elviselhetetlen film részben kivonja magát az alól, hogy esztétikai értékeiről szólhassunk.”[16] A Mozinet kritikusa méltatja a rendező hangulatteremtő erejét és érzékenységét. Szélsőséges alkotásnak tartja a Visszafordíthatatlant, de úgy véli képei mégsem öncélúak. Ennek ellenére a film „valószínűleg Magyarországon is kisebb botrányt fog kiváltani, de ha az ember fia/lánya bírja gyomorral, akkor nem érdemes kihagyni. A hatást kb. egy kalapácsütéshez tudnám hasonlítani, de néha nem árt magunkat sokkolni.”[17] Filmzene
A film zenéjét Thomas Bangalter, a francia Daft Punk együttes tagja szerezte. Bangalter a filmhez írt dalok mellett két korábbi szerzeményét (Outrun és Ventura) és Gustav Mahler, Ludwig van Beethoven valamint Étienne Daho egy-egy művét is felhasználta.[18] Dalok
Díjak, jelölések
Bodil-díj (2004)
Stockholmi Filmfesztivál (2002)
Golden Trailer-díj (2004)
San Diego-i Filmkritikusok Egyesülete (2003)
Ausztrál Filmkritikusok Egyesülete (2004)
Online Filmkritikusok Társasága (2004)
EgyébA film jelenetei meglehetősen naturalisztikusan ábrázolják az erőszakot, melyek megtekintéséhez erős idegzet szükséges. Jegyzetek
Források
További információk
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
_Logo.png){kind=logo}
.svg){kind=icon}
Portal di Ensiklopedia Dunia
