Viskolcz Béla
Viskolcz Béla (Miskolc, 1967. július 7. –) magyar vegyész, egyetemi tanár, a kémia tudományok kandidátusa (1998). ÉletpályájaVegyész oklevelet a JATE vegyész szakán 1991-ben szerezte meg. MTA akadémiai ösztöndíjasaként kezdte tudományos pályáját, majd a németországi Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetemen doktorált. 1998-ban kapta meg a kémia tudományok kandidátusi fokozatát, majd Humboldt ösztöndíjasként folytatta elméleti gázkinetikai kutatásait. Kezdetekben a magas hőmérsékletű kémiai reakciók reakciómechanizmusának felderítésével és reakciósebességi állandószámításokkal foglalkozott ,[2] majd kutatási tevékenysége fokozatosan fordult az légkör[3] és biokémiai jelentőségű reakciók[4] (alacsonyhőmérsékletű oxidáció) mechanizmusvizsgálata irányába. Vizsgálta a különböző konformerek entrópia és információtartalmát is, különös tekintettel az oligopeptidekre. Ehhez a vendégprofesszorként Szegeden alkotó Csizmadia Imrével közösen prosperáló számításos kémiai műhelyt hozott létre az SZTE Kémia és Kémiai Informatika Tanszékén. A Szegedi Tudományegyetemen a Kémia Doktori Iskola Elméleti Kémiai Alprogramjának egyik alapítója. 2015 óta már a Miskolci Egyetemen, a poliuretánok és az azokat felépítő izocianátok kémiai viselkedését előállítási módját kutatja anyagtudományi és elméleti kémiai módszerek segítségével. A Kémiai Intézet vezetése mellett, 2022 óta a Miskolci Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának[1] igazgatója is. Vendégprofesszori meghívásnak tett eleget Németországban (Universität Karlsruhe) és Franciaországban (University of Lille). Több nemzetközi nyári egyetem meghívott előadója, 2012-2019 között rendszeresen rendezett nyári iskolákat Magyarországon (Szegeden és Miskolcon), amelyre a Torontói Egyetem BSc képzésről érkeztek hallgatók. Alapító tagja és kurátora a „Meleg István Alapítvány a Kémia Oktatásáért” közhasznú szervezetnek,[5] aminek keretében egyik szervezője az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenynek. Kitüntetések
Publikációkhttps://scholar.google.hu/citations?user=AczhWVcAAAAJ&hl=hu&oi=ao jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia