Violino piccolo

Violino piccolo
Más nyelveken
angol, német, francia, olasz: violino piccolo
Besorolás
húros vonós hegedű család
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás	321.322-71
Menzúra	kb. 150 mm
Hangolás	c'-g'-d"-a" vagy b-f'-c"-g"
Rokon hangszerek	Hegedű
Hangszerjátékos	Hegedűs
A Wikimédia Commons tartalmaz Violino piccolo témájú médiaállományokat.

Egy lap a Syntagma Musicum-ból, mely az akkori vonós hangszereket mutatja be, köztük a cikk tárgyát is

A violino piccolo (olasz, 'apró hegedű') vagy diszkant hegedű olyan – egy kb. negyedes vagy nyolcados hegedű méretével megegyező – vonós hangszer, melynek húrjai egy kvarttal magasabb hangmagasságon szólalnak meg a hegedű hangolásához képest, azaz a jelenlegi brácsa hangolásához képest egy oktávval magasabban. A violino piccolo húrozása tehát: c'-g'-d"-a". Lényeges, hogy a nyak és lengő húrhossz arányai nem a mai, gyerekeknek szánt tanulóhegedűk méretarányaival azonosak. A nyak méreteit a hangszertest hosszához képest, mind hosszban, szélességben és vastagságban is felnőtt kézhez igazították. Az első ilyen hangszer az Ambrasi Kastélyban, 1596 körül keletkezett, de igen korai hangszereket találhatunk még a Freibergeri dómban (1593-ból két darab különböző mérettel), ill. a lipcsei egyetemen.

A hangszer a 17. és 18. században élte fénykorát. Abban az időben igen nehéz volt a rendes hegedűn a magas fekvésekben játszani, ezért volt szükség erre a hangszerre.

Michael Praetorius Syntagma Musicum lexikonjában azt jövendöli (mivel az ő korában még nem volt neve a hangszernek), hogy a hangszert „…violino –, violetta piccola vagy rebecchino néven fogják illetni.”. Eme jóslata be is vált. Végül hivatalosan Johann Jacob Prinner 1677-ben javasolta a hangszernek ezt a nevet. Ő, és Daniel Speer is 1697-ben kijelentette, hogy a felső húrt nem tanácsos kétvonalas g fölé hangolni.

Fontosabb művek, melyekben violino piccolo is szerepel

• Claudio Monteverdi: L'Orfeo opera
• Johann Sebastian Bach: 2 kantáta (Wachet auf, ruft uns die Stimme BWV 140, Herr Jesu Christ, der eigne Gottessohn BWV 96), 1. Brandenburgi verseny. A kantátákban a hangszert b-f'-c"-g"-re kell hangolni. Bach tévesen a hangszert oktávhegedűnek hívta; ez a megállapítás csak annyiból helyes, hogy a kotta transzponálva volt, ami azt jelenti, hogy a kotta olyan hangmagasságba volt megírva, hogy hegedűn is el lehessen játszani, de violino piccolo-n való előadásakor mindezt egy oktávval feljebb kellett játszani. A brandenburgi koncertben úgy írta le, mintha a húrozás a rendes hegedűé lenne, de természetesen a leírt kotta egy kisterccel feljebb szólt.
• Leopold Mozart, Wolfgang Amadeus Mozart édesapja és zenetanára, elég sok tandarabot írt rá (kisgyerek hegedűsöknek, akiknek ez a hangszer pont elég nagy volt), annak ellenére, hogy magát a hangszert már feleslegesnek minősítette.

Fennmaradt hangszerek

A 18. század folyamán sok ilyen méretű hangszert építettek, csak sajnos nehéz megállapítani, hogy ezek violino piccolók vagy feles hegedűk. Amiről meg tudjuk különböztetni őket, az a nyak és fogólap; ha azok a normál hegedű méretéhez közelítenek, akkor beszélhetünk pikolóhegedűről.

Készítő és időpont	Korpusz hosszúsága	Tetőmenzúra	Húrhosszúság	Jelenlegi helye
Klemm, (?), 1593/94	24,2	14,1	24	Freiberg, Szászország, Dóm
A.&H. Amati, Cremona, 1613	26,6	15,3	26,8	Vermillion, Shrine to Music Museum
Michael Praetorius, 1620	26	13,6	22,5	Michael Praetorius 2, Sciagraphia, Taf. XXI
Rudolf Höß, München, 1690(?)	23	12,3	25	Berlin, SIM PK, Musikinstrumenten-Museum, Nr. 4130
Michael Platner, Róma, 1738	27,5	15,3	26,8	Magángyűjtemény
Pietro Antonio Cati, Firenze	26,2	13,8	25,2	Lipcse, Musikinstrumentenmuseum, Nr. 756
Leopold Widhalm, Nürnberg, 1769	28,2	15,3	28,2	Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum, MI 26
J.&A. Gagliano	24,3	12,8	25,8	Magángyűjtemény

Újjászületése

A hegedűoktett tagjaként a 20. század második felében szopránhegedű néven kezdtek el újra violino piccolókat építeni.