Vezetékes telefon

Nyomógombos, műanyag házas telefonkészülék

A vezetékes telefonok alatt az olyan telefonokat értjük, melyek – ritka kivételektől eltekintve – vezetékkel kapcsolódnak a központhoz. Néhány fontosabb fajtája:

• induktoros
• hívómű nélküli
• tárcsás
• nyomógombos
• alközponti
• egybeépített
• kombinált

Több más fajta külön csoportosításban a telefon szócikkben található.

Induktoros telefonok

Fali fadobozos induktoros (jobbra) telefonkészülék 2 hallgatóval (felakasztva), előlapon a szénmikrofonnal, alul a váltóáramú csengő

A telefonálás korai szakaszában szinte kizárólag induktort használtak a beszélgetés elejének és végének a jelzésére. Az induktor egy kézi áramfejlesztő (váltakozóáramú), nagyobb távolság áthidalására ez a jelzés a legalkalmasabb. Az induktor belsejében leginkább 1 : 4 fogaskerék-áttétel van, így a frekvencia kb. 16 Hz kb. 90 V-os feszültséggel. Az induktoros készülékek zöménél kizárólag letett kézibeszélő esetén lehet induktort használni.

Hívómű nélküli telefonok

Ezek kezdetben CB (l. telefon) készülékek voltak. Az induktor megtekerése helyett elég volt a hallgatót vagy a kézibeszélőt felemelni. Az automata telefonközpontok elterjedésével főleg tárcsás, később nyomógombos készülékek terjedtek el. Ennek a folyamata évtizedekig tartott. A tárcsás készülékek mellett olyan hasonló készülékeket is gyártottak a még kézi kapcsolású központok hálózatába, ahol a tárcsa kimaradt. Ezeket a szakma vaktárcsás (vagy egyszerűen tárcsanélküli) készüléknek nevezi.

Tárcsás készülékek

Ezek a készülékek a tárcsa segítségével a számokat a központba továbbítják. A jelzésrendszer leginkább szünetáramú, azaz a számnak megfelelő impulzusszaggatást végeznek. Ennek megfelelően a készülék mikrofonjával sorba kell kötni. Az impulzálás a tárcsa visszafutásakor történik.

Nyomógombos készülékek

A nyomógombos készletet kezdetben a kezelőnők munkájának megkönnyítésére fejlesztették ki. Egy számgomb benyomásakor a vonalon bizonyos ellenállás került be a vonalba. Mivel a kezelői és az automata központok egymás mellett voltak (10–20 m), a vonalellenállás 0-nak tekinthető, a központ egy adott ellenállás-változást stabilan érzékel. Ez az elv az előfizetőknél nem volt alkalmazható a nagy távolság (és ellenállás) miatt. A 60-as években az elektronika fejlettsége megoldotta ezt a problémát. A képen látható készülék integrált áramköre megfelelő impulzusokat küld a vonalra. A nyomógombos készülékek hamarosan már nemcsak impulzusokat, hanem frekvenciát is állítottak elő a számsorozat elküldésére. Egy számnak mindig bizonyos 2 frekvencia felel meg, amit a központ sávszűrőkkel azonosít.

Alközponti telefonok

„Ericofon” egybeépített telefon, az asztalra állítva a tárcsa nem látszik

Az alközponti telefonoknál egy könnyen látható külön nyomógomb van a városi vonal hívása céljából. Ennek megnyomásakor földpotenciál kerül az egyik vonalra, melyet az automata központ észlel és egy városi vonalat kapcsol. Bizonyos központtípusok ezt a szolgáltatást a 0 tárcsázásakor is végrehajtották. Az elektronikus alközpontok ezen kívül sokrétűbb szolgáltatást is nyújtanak, ennek megfelelően a már nyomógombos készülékeken extra nyomógombok is vannak.

Egybeépített készülékek

Ezek a készülékek formatervezettek, könnyebbek és kisebbek. Döntően nyomógombos készülékek, említésre méltó kivétel az Ericsson Ericofon készüléke. A tárcsa közepén van a villa, azaz az automata átváltó. A készülék felemelésekor jelez a központ felé. A legtöbb egybeépített készülék nyomógombos és falra szerelhető.

Kombinált telefonok

Ezekbe a készülékekbe magnetofont (üzenetrögzítőnek) és/vagy faxot építettek be.

Források