Vevetl

Vevetl
Vevetl-ábrázolás a Codex Borbonicusból
Más nyelveken
Spanyol: huéhuetl
Besorolás
Membranofon
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás	211.2
Rokon hangszerek	Teponaztli
A Wikimédia Commons tartalmaz Vevetl témájú médiaállományokat.

A vevetl[1] (spanyol írásmóddal: huéhuetl vagy huehuetl, kiejtése kb. „ueuetl”) egy Mexikó területén máig használt azték eredetű dob.

Leírás

Hagyományőrző dobos a 21. században

A vevetl fából készült, hengeres, álló dob, melynek tetejére valamilyen állat bőrét (régen főleg szarvas, valamilyen disznóféle (talán örvös pekari),[2] jaguár[3]) feszítették ki. A fás részt faragással díszítették. A dobot a régi ábrázolások tanúsága szerint csak tenyérrel vagy ujjal ütötték, ma már elterjedtek hozzá a különféle ütők is.

A vevetleket szertartások alkalmával, csatákban és táncok, dalok kísérőjeként is alkalmazták, leggyakrabban a fekvő dobbal, az úgynevezett teponaztlival együtt szólaltatták meg őket. A nagyobb méretű, földön álló vevetlek, az úgynevezett panvevetlek vagy tlalpanhuehuetlek inkább háborús és jeladó célokat szolgáltak.[3]

Fennmaradt régi vevetlek

Ma összesen két ősi fennmaradt vevetlet ismerünk. Az egyik, az úgynevezett tlalpanhuéhuetl de Malinalco, a México állambeli Toluca de Lerdóban található Museo Regional kiállításán látható, faragványai José García Payón régész szerint a Lysiloma acapulcensis mimózaformákhoz tartozó fafaj,[4] más forrás szerint[3] a Taxodium mucronatum (Moctezuma-ciprus) fájából készültek és a Nahui ollin jelképet (ez azt a korszakot jelképezi, amiben ma élünk), Xochipilli-Macuilxóchitl istent, háromféle Atl-tlachinolli jelképet (a tűzzel és vízzel szimbolizált háború jelképe), valamint táncoló sas- és jaguárharcosokat ábrázolnak.[4] A másik dob, a huéhuetl de Tenango,[5] a mexikóvárosi Mexikói Nemzeti Embertani Múzeumban van, ebbe egy kiterjesztett szárnyú sast és egy keselyűt faragtak, melyek csőréből szintén az Atl-tlachinolli bújik elő. A dobot tartó három támasztékot pedig virágok és lángok díszítik.[3]

Mai vevetlek

A vevetl egyike azon kevés azték hangszernek, melyek túlélték a spanyol hódítást. Ma számos hagyományőrző használja és néhány készítője is ismert, az egyik közülük don Máximo Ibarra, aki részben az ősi módszerekkel, részben saját ötletei alapján készít ilyen dobot. A kivágott fenyőt 20 napig szárítja, majd hordó alakúvá vájja, és elkészíti a művészi faragványokat. A minta bonyolultságától függően akár fél évbe is beletelhet, amíg elkészül a mű. A tetejére az ősi szokástól eltérően szarvasmarha bőrét feszíti.[2]

Jegyzetek

1. Elizabeth Baquedano. Aztékok (Fordította: Veressné Deák Éva). Park kiadó (1997). ISBN 963 530 291 6 
2. Instrumentos musicales del México antiguo: el huéhuetl y el teponaztli (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. március 16.)
3. La música mexica: el teponaztli y el huehuetl (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2013. március 16.)
4. El tlalpanhuéhuetl de Malinalco (spanyol nyelven). [2013. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
5. Aspectos generales de la música prehispánica percibidos a través de sus imágenes (spanyol nyelven) (PDF). (Hozzáférés: 2013. március 16.)