A százéves háború alatt János részt vett Rouen (1449) és Bordeaux (1453) ostromában Jean de Dunois oldalán.
1458-ban annak a királyi bíróságnak tagja volt, amely II. János alençoni herceget halálra ítélte. 1461-ben Champagne grófságot képviselte XI. Lajos megkoronázásán. János a király mellett harcolt a montlhéryi csatában 1465. július 16-án. Majd annak a királyi bíróságnak tagja volt, amely halálra ítélte unokatestvérét, Jacques de Armagnacot, Nemours hercegét. 1469-ben János azon francia nemesek közé tartozott, akik sikertelenül próbálták meggyőzni XI. Lajost, hogy folytassa a háborút Anglia ellen. Ugyanebben az évben felvették a Szent Mihály-rendbe, amelyet a francia király nem sokkal korábban alapított.
A vendôme-i kolostortemplom kézirata szerint János 1478-ban mérgezésben halt meg. Élete során több vallási épületet emeltetett, mint például a vendôme-i Szent Jakab-kápolnát és a már említett kolostortemplomot, ahová őt is eltemették. 1474-ben a vendôme-i Mária Magdolna-templomot is megépíttette.
Házassága és gyermekei
1454-ben feleségül vett Isabelle de Beauvaut (1436–1475).
A pár nyolc gyermeke:
Jeanne (1460–1487), ∞ Louis de Joyeuse (1450 k.–1498),
Charlotte (1474–1520), ∞ Engilbert de Clèves, comte de Nevers,
Isabelle (1475–1532), apátnő
Jánosnak két törvénytelen fia is született:
Jacques de Vendôme (1455–1524), 1518-ban törvényesítettek, Ligny bárója
Louis de Vendôme (?–1510), 1490-ben törvényesítettek, 1484-től Avranches püspöke
Irodalom
Adolphe Delahays: La Loire historique, pittoresque et biographique. Band 3. Delahays, Paris 1858, S. 863–864 (franciául) (PDF; 36,7 MB). (949. o.)
Michel Simon: Histoire de Vendôme et de ses environs. Band 1. Henrion-Loiseau, Vendôme 1834, S. 223–238 (franciául) (PDF; 15 MB). (255. o.)
Nicolas Viton de Saint-Allais: L’Art de vérifier les dates, des faits historiques, des chartes, des chroniques, et autres anciens monuments, depuis la naissance de Notre-Seigneur. Arthus-Betrand, Paris 1818, S. 506–507 (franciául) (PDF; 30,3 MB). (515. o.)
Jegyzetek
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Jan VIII van Bourbon-Vendôme című holland Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Jean VIII de Bourbon-Vendôme című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.