Vérvörös csütörtökA vérvörös csütörtök egy budapesti tömegtüntetés volt 1912. május 23-án, amelyet a kivezényelt rendőrök és katonák brutálisan feloszlattak. A kivezényelt erőkkel való összecsapásoknak több halálos áldozata és számos sebesültje is volt, innen kapta a megmozdulás a vérvörös csütörtök elnevezést. ElőzményekMagyarországon a lakosságnak csak csekély része vehetett részt a választásokon, főként a tehetősebbek. A munkásság és annak pártja, a szociáldemokrata párt (MSZDP) abban látta érdekeinek lehetséges érvényesítését, ha a választójog kiszélesedik. A 20. század elején ez a téma központi jelentőségű volt, és heves indulatokat váltott ki. Ezen kívül a munkabérek is meglehetősen alacsonyak voltak, a lakbérek pedig magasak, így a munkásság körében egyre nőtt az elégedetlenség. A tüntetés közvetlen előzménye az volt, hogy gróf Tisza István egykori miniszterelnököt, a kormányzó párt elnökét május 12-én a képviselőház elnökévé választotta. Elsődleges célja az ellenzék által alkalmazott, az Országgyűlés munkáját megbénítani célzó ún. obstrukció letörése volt. Tiltakozásul gyakran erőszakos módszerei ellen a szociáldemokraták általános sztrájkot és tömegtüntetést hirdettek. A nap eseményeiAz 1912. május 23-i nagy budapesti tömegtüntetés a korszak legnagyobb munkásmegmozdulása volt Magyarországon. Aznap százezres munkástömeg özönlött be a külvárosokból a Parlament épülete elé általános választójogot, Tisza távozását és jobb életkörülményeket követelve. A kivezényelt rendőrség Boda Dezső rendőrfőkapitány személyes irányításával[1] brutálisan keményen lépett fel, mire a felháborodott tömeg villamosokat rongált meg, borított fel, a nap végén pedig felszedett utcakövek, összetört kirakatok jelezték az összetűzés hevességét. Az MSZDP vezetősége a kormány fenyegetéseinek hatására még aznap délután felhívást adott ki a tüntetés befejezésére. KövetkezményekAz összeütközésnek hat halálos és több száz sebesült áldozata volt. Magyarországon ekkor a választójog jelentős kibővítésére csak évekkel később, az őszirózsás forradalmat követően került sor. Gróf Tisza István és pártja azonban végleg elvesztette a munkásság bizalmát. Külső hivatkozások
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia