Városi Múzeum (Paks)
A Városi Múzeum Paks önálló múzeuma, állandó és időszakos kiállításoknak és egyéb történelmi rendezvényeknek, kézműves foglalkozásoknak ad otthont. A kőtárban minden évben történelmi vetélkedőt rendeznek az iskolák diákjai számára. TörténeteA középkorban már megtelepedett ferences rend a török hódoltság után visszatért Paksra, ahol egy viszonylag szerény épületet vettek meg, majd kápolnát építettek (1752. szeptember 20-án Rudnyánszky József a többi birtokos nevében is beleegyezett, hogy a ferencesek házat és kápolnát építsenek), amit 1759. március 25-én Klimó György pécsi püspök szentelt fel. A rend nem sokáig működhetett itt sem, mert II. József alatt a kolostort (1789-ben) felszámolták. Az épületet új birtokosai – a Vigyázó család – kúriának építtették át. 1791. április 8-án Jankovics Antalné végrendeletében szerepel. Később új tulajdonosa lett, így neve Mádi-Kovács-kúriára változott. Szépen fásított parkban húzódik meg, külsőleg 1830 körüli, klasszicista stílusát megőrizve. Az épületet a második világháború után államosítják, és a rendőrség foglalta el. Ma ez a Városi Múzeum. A paksi Városi Múzeum a helyi történeti-néprajzi gyűjteményből létrehozott fiatal intézmény. Alapításáról 1993-ban döntött a város önkormányzata, ennek alapján 1994-ben kezdte meg tevékenységét. Gyűjtőköréhez tartoznak a Paks város közigazgatási területén található régészeti, néprajzi, helytörténeti-újkortörténeti emlékek. A főépületben az öt teremből álló állandó kiállítás, valamint az időszaki kiállítások számára létrehozott helyiség, a bolthajtásos, korhűen helyreállított pincében kőtár, melléképületben pedig Pákolitz István költő emlékszobája várja a látogatókat. Az intézmény immár jelentős régészeti-helytörténeti-néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik, melynek bemutatására az időszaki kiállítások során kerül sor. A múzeum alapító igazgatója dr. Rosner Gyula régész volt, nyugdíjazása óta Váradyné Péterfy Zsuzsanna. KiállításokA múzeum öt állandó berendezettségű és egy ideiglenesen berendezett teremmel rendelkezik. Utóbbi az időszakos kiállítások helyszíne. Az I. teremben Őskorból (főként az őskőkorszakból) származó leleteket találunk. A II. terem az ókori (római és kelta) emlékeknek ad helyet. Ezek jó része a dunakömlődi Lussoniumból került ide. A III. terem a népvándorlás korából ránk maradt tárgyakat őrzi, míg a IV. terem a honfoglalás és a középkor paksi kincseit mutatja be. Az V. terem már a 19. századra vonatkozik. Itt található az úgynevezett Deák-szoba, ahol a nővérénél Pakson sokat tartózkodó haza bölcse megmaradt tárgyait állították ki és rekonstruálták szobáját, ahogy egykor a Szeniczey-kúriában állt. ![]() KőtárItt különböző szobrok, díszek és sírfeliratok találhatók, az ókori római, a török kori és az újkori egyházi építmények szobraival, megmaradt épületdarabjaival vegyest. Pákolitz István emlékszobaA híres paksi költő, Pákolitz István házából, a család által a múzeumnak felajánlott emlékeiből.[1] Előtte a kommunizmus áldozatainak emlékszobra található. JegyzetekForrások
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia