|
Vámossy Ferenc
Vámossy Ferenc (Szeged, 1930. október 30. – 2020. április 10.) Ybl-díjas, Széchenyi-díjas és Szent-Györgyi Albert-díjas magyar építész, építészettörténész, művészeti író, egyetemi oktató. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Életpályája1952-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Már hallgató korában demonstrátorként dolgozott Csonka Pál mellett, az egyetemen. Diplomázása után néhány évig a KÖZTI, majd a KERTI munkatársaként dolgozott, majd 1957-től a BME Építészettörténeti Karának oktatója Major Máté mellett, tudományos munkatársként. Nyugdíjazásáig itt dolgozott, emellett 1963-tól a Magyar Iparművészeti Főiskolán is tanított. 1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán filozófia kiegészítő diplomát szerzett. Tudományos kutatási területének a legújabb kori építészet és az építészetelmélet tekinthető; több mint 400 szakmai publikáció szerzője; a 20. századi építészetről írt könyvei alapvetőnek számítanak a magyarországi szakirodalomban. Legismertebb, meghatározó munkája az 1974-ben megjelent Korunk építészete című könyv (Gondolat Kiadó, Budapest). 1965-ben a Műszaki Egyetemen doktori címet szerzett. 1984-től a műszaki tudományok kandidátusa. 1999-től egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 2001-től a BME professor emeritusa. Huszonöt éven keresztül szerkesztette az Építés-Építészettudomány című akadémiai folyóiratot. Nagy Elemér halálát követően a Magyar Építőművészet szerkesztő bizottságának elnöke lett. 1971–1973 között a Mesteriskola I-II. ciklusának tanulmányi vezetője. Építésztervezőként is dolgozott. A budapesti Kálvin tér beépítésének pályázatán Hrecska Józseffel közös tervével második helyezést ért el. 1964-ben a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának tervpályázatán díjazták Czebe István, Falta Imre és Marosi József társtervezőkkel készített munkáját. 1984-ben Ybl Miklós-díjjal ismerték el „az építészeti kultúra fejlesztése és terjesztése terén végzett és építészetelméleti tudományos munkásságáért”.[1] 1999-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki „a magyar építészeti tudományok ápolásában, értékmegőrzésében kifejtett kiemelkedő alkotói és publicisztikai munkásságáért, iskolateremtő oktatói tevékenységéért”.[2] Díjai, elismerései
Főbb művei
Idézetek„A modernitás egyetemessége mellett a regionalitás jelentőségének és értékeinek megértése és együttes kezelése napjaink feladata, hiszen az egyetemes emberi kultúra új értékeinek megvalósítása (a műveltség és az ezen alapuló értékrend, a személyesség, a méltó és élhető emberi élet), mint a 21. században „mindenki számára” megvalósítható életminőség és a regionalitás értékként való megőrzése ma a modernizáció (és az ezt egyetemessé fejlesztő, új értelmű globalizáció) vonzó lehetősége.” (2006)[5] „…nem a szkémákban, az azonosságban, hanem épp a részletekben kibontakozó egyedi formarend (célrendszer, térrendszer, a rendeltetés kulturális típusjegyei és számtalan más vonás) megoldásaiban, finomságaiban, a személyes leleményben, az épített műben megjelenő, illetve az alkotó által felmutatott építészeti kultúra minőségében, a mű által képviselt építészeti törekvés kifejező erejében és készségében, a leolvasható, megérthető építészeti jegyekben nyilvánul meg az a sajátos vonás, jelleg, formakarakter, egyféle milyenség vagy minőség, amit építészeti értéknek tekintünk.” (2006)[6] Jegyzetek
Források
További információk |
||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
