Usaly Péter
Usaly Péter (Wsaly vagy Uzsaly; ?-1579 előtt) várkapitány, udvarmester. Élete1548-ban Liptóújvár várkapitánya volt.[1] 1551-ben Likavka (Likava) várának prefektusa.[2] 1553-ban a tapolcsányi járás tizedeit bérelte, majd 1557-ben a semptei és galgóci tizedeket.[3] 1556-1571 között Oláh Miklós, s röviddel 1573 után Verancsics Antal esztergomi érsekek szolgálatában állt mint érsekújvári provizor, a bevételek adminisztrátora.[4] 1569-ben ő íratta össze a nagysurányi uradalom urbáriumát.[5] 1571-1573 között az érsek nagyszombati udvarmestere, ahol házat is birtokolt. 1572-től és 1574-től haláláig a pozsonyi magyar kamarának is szolgálhatott mint tanácsos. A királyi udvarnak kölcsönzött hadi célokra nagyobb összegeket.[6] 1572-ben a korona Koháry Imrével szembeni adósságát intézte.[7] Koháry Imre 1573-as végrendelete alapján Usaly Lászlóval együtt át kellett vennie Koháry gyermekeinek, elsősorban Péternek neveltetését, illetve intéznie a korona Koháryval szembeni adósságait. A nála lévő ládában 100 forint volt Koháry testvéreinek. Koháry Imre egy lovát hagyta rá, míg ő egy handzsárt ajándékozott Koháry Péternek, illetve boncsokokat kölcsönzött Imrének. Végrendeletében Potyondy Jánosra is hagyott pénzösszeget.[8] Usaly Pétert és Lászlót 1578-ban vagy 1579-ben a vágszerdahelyi kúriába is beiktathatták.[9] Felesége Aranyan Katalin volt. Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia