Trollfest
A Trollfest norvég folk-metal zenekar. Története2003-ban alakultak meg Oslóban. John Espen Sagstad (művésznevén Mr. Seidel) és Jostein Austvik (művésznevén Trollmannen) zenészek alapították. Első nagylemezüket 2005-ben jelentették meg. Ezt egy évvel később, 2006-ban a második stúdióalbumuk követte. Karrierjük elején sosem koncerteztek, első koncertjeiket 2007-ben és 2008-ban tartották, a Ragnarök és Riedfest fesztiválokon. 2012-ben már, a Wintersun-nal, a Korpiklaani-val, a Krampus-szal és a Varggal együtt turnéztak a Heidenfest keretein belül. 2009-ben harmadik nagylemezüket is megjelentették. 2011-ben feliratkoztak a "NoiseArt Records"hoz és új stúdióalbumuk már az ő gondozásában jelent meg. 2012-ben, 2014-ben, 2017-ben és 2019-ben új albumokat is piacra dobtak. Dalaik főleg a kitalált "Trollsprak" ("troll nyelv")en szólnak, amely a norvég és a német nyelv keresztezése. Zenéjükben szaxofonokat és hegedűket is használnak. Szövegeik témái a trollok és az ivás. Tagok
Diszkográfiájuk
Jegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia