Torday Ottó
Dr. Torday Ottó, 1911-ig Tauber[1] (Budapest, 1893. január 15.[2] – Budapest, 1967. július 6.)[3] magyar színész, színházigazgató. ÉletútjaTordai (Tauber) Gyula (1860–1933)[4] temesvári születésű hajózási főfelügyelő és Gróf Margit (1874–1957) gyermekeként született.[5] Apai nagyszülei Tauber Adolf kereskedő és Stern Jozefin, anyai nagyszülei Gróf Ignác (1848–1899)[6] dunapataji származású vasúti felügyelő és Löwinger Lina (1853–1932)[7] voltak. Iskoláit az evangélikus gimnáziumban végezte; az érettségit az egyetemen tette le. Szerémy Zoltánnál tanult, mint magánnövendék. Első szerződését Komjáthy János kassai színigazgatóval kötötte, akinél első fellépése 1914. február 20-án volt Herczeg Ferenc A dolovai nábob leánya című vígjátékában volt, Tarján Gida szerepében. Másodszor pedig Bíró Lajos Rablólovagjában, a címszerepben mutatkozott be. Az első világháború idején zajló mozgósításkor mint önkéntes vonult be, harcolt az orosz és francia fronton. 1917 őszén a Budai Színkörben Feld Irénnél játszott. 1920-ban a Belvárosi, 1921-től a Rennaissance Színház tagja volt. 1925-ben a Thália Színház társigazgatója, 1926-ban igazgató volt a vidéken. 1928 októberében az Új Színház, majd 1929-ben a Magyar Színház igazgatója volt. 1931-32-ben ismét az Új Színház igazgatójaként működött. Az 1940-es években megnyitotta színházi jegyirodáját. Némafilmekben is játszott. Fontosabb színházi szerepei
Filmszerepei
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia