Tommy Nilsson
Tommy Nilsson (Stockholm, 1960. március 11. –) svéd énekes, dalszerző és színész. ÉleteAz 1970-es évek végén a Horizont nevű heavy metal zenekar tagja volt. Első nagyobb sikere a No Way No How c. száma volt 1981-ben, melyből a kislemez 1 millió, az album pedig 200 000 példányban fogyott. Második, 1982-ben lemezén a dalokat már maga Tommy Nilsson és Alex R Contanstinos szerezték. Két évnyi Franciaország és az Egyesült Államok közötti ingázás után visszatért Svédországba, majd belépett az Easy Action nevű együttesbe. A zenekar feloszlása után Tommy Nilsson szólókarrierbe kezdett, 1989-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Svédországot az En dag (Egy napon) c. számmal, mellyel negyedik helyezést ért el. 1988-ban elnyerte a legjobb svéd férfi előadó díját. 1990-ben a Follow the Road c. albuma aranylemez, 2001-ben pedig az En samling 1981-2001 című válogatása platinalemez lett Svédországban. Nilsson dolgozott a svéd televíziónál is, rajzfilmeket szinkronizált és számos színdarabban is játszott. 2005-ben Tiden före nu c. albuma rögtön a megjelenése után második helyezést ért el a svéd slágerlistákon. 2007-ben az Eurovíziós Dalfesztivál svéd előválogatásán szerepelt, a Jag tror på människan (Hiszek az emberekben) c. dalával, ez a svéd slágerlistákon kilencedik helyezést ért el. Tommy Nilsson felesége Malin Berghagen színésznő, Lars Berghagen énekes lánya. LemezeiNagylemezek
Kislemezek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia