Toldi Éva (Topolya, 1962. április 24.) magyar irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár.
Életpályája
Első kritikái és tanulmányai az Új Symposionban jelentek meg 1980-ban. 1984-ben diplomázott az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén, s még abban az évben felvették az újvidéki Forum Könyvkiadóba, ahol 1995-ig szerkesztői feladatokat lát el, majd 2002-ig az intézmény igazgatója. 1984 és 1999 között a Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat szerkesztője is. Szerkesztőként mintegy százötven vers-, próza- és tanulmánykötetet jegyez, egyebek mellett fiatal költők (Te-leírt világ, 1987) és fiatal prózaírók nemzedékjelző antológiáját (A varázsszobor, 1990) szerkesztette. Magiszteri tudományos fokozatot szerez 1991-ben, majd 2007-ben az irodalomtudományok doktora címet nyeri el az Újvidéki Egyetemen. 2002 és 2008 között a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet (Zavod za udžbenike) szerkesztője. 2008-ban az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docensévé nevezik ki, majd 2012-ben elnyeri az egyetemi rendkívüli tanár címet, 2017-től egyetemi rendes tanár, szerb nyelven is tanít, 2018-tól tanszékvezető egyetemi tanár.
Kutatási területei: mai magyar irodalom, a vajdasági magyar irodalom története, délszláv–magyar irodalmi kapcsolatok és interkulturalitás. 2010 óta főszerkesztője az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszéke tudományos folyóiratának, a Hungarológiai Közleményeknek.
Művei
Kötetei
Herceg János (monográfia). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1993
„Összetartozó neszek” (versről, prózáról). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1997
A múltreprezentáció lehetőségei (történelemelbeszélés a mai magyar irodalomban). Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2008
Egyetlen történeteink (tanulmányok, kritikák). Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2010
Olvasási munkafüzet az általános iskolák 8. osztálya számára. Zavod za udžbenike, Beograd, 2008
Olvasókönyv az általános iskolák 8. osztálya számára. Zavod za udžbenike, Beograd, 2010
Tanulmánykötetekben
Halál és tisztaság. In: Kassák. Esszék, tanulmányok a költőről, íróról, művészről. Szávai János szerk. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990
Epikus töltéssel (Fenyvesi Ottóról). In: (Sub)cultura interrupta. Géczi János szerk. Vár Ucca Tizenhét, Veszprém, 1997
Olvasónapló (Gion Nándorról). In: „… Nálunk nélkül a jelen nem létezik”, Gáspár György szerk. Hungarofest, Budapest, 2004
A Hajnali részegség verses olvasatai. In: Hajnali részegség. Fűzfa Balázs szerk. Savaria University Press, Szombathely, 2010
A saját és idegen tapasztalatának néhány aspektusa a vajdasági magyar irodalomban. In: Kultúrák határán I–II. Bányai Éva szerk. RHT Kiadó, Bukarest–Sepsiszentgyörgy, 2010
Interkulturalnost, interpersonalne i narativne strategije u savremenoj mađarskoj književnosti u Vojvodini. In: Susret kultura. Zbornik radova. Filozofski fakultet, Novi Sad, 2010
Kocsin, bárkán, gályán. Vajdasági Kocsi-út az éjszakában. In: Kocsi-út az éjszakában. A tizenkét legszebb magyar vers 8. Fűzfa Balázs szerk. Savaria University Press, Szombathely, 2011
Fontosabb tanulmányai, publikációi
„Pontos történetek” (Mészöly Miklós: Nyomozás). Új Symposion, 1981/192.
Török Ádám napja (Gion Nándor: Ez a nap a miénk). Alföld, 1998/3.
Das braune X. Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1999. 08. 2. 42.
Időn és téren túl (Sándor Ivánról). Alföld, 1999/5.
Eine geschichte der inneren Emigration. Die Rheinpfalz, 2000. 10. 16.
Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila: Kinek Észak, kinek Dél). Forrás, 2010/6.
Mai héroszok (Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet). Partitúra, 2011/1.
Metafore postkolonijalizma u mađarskoj književnosti u Vojvodini. Godišnjak Filozofskog fakulteta u Novom Sadu, Filozofski fakultet, Novi Sad, XXXVI. 2011.
Erfahrungen über das Fremde. Theorie und Praxis von Pädagogik. Proceedings of the Association of Educational Sciences. Budapest, Hersg.: Gabriella Bikics, János Tibor Karlovitz ua., Erziehungswisseschaftliches Verein, 2011/2.
Új magyar irodalmi lexikon 3. köt., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, ISBN 963 05 6807 1
Ki kicsoda 2000, Greger-Biográf Kiadó, Budapest, 1999, ISSN 1215-7066
Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története, Forum Könyvkiadó, Újvidék–Zavod za udžbenike i nastavna sredstva, Beograd, 1998, ISBN 86-323-0469-0