Theo Bair
Theo Bair (Ottawa, 1999. augusztus 27. –) kanadai válogatott labdarúgó, a francia Auxerre csatára. PályafutásaKlubcsapatokbanBair a kanadai fővárosban, Ottawában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi West Ottawa csapatában kezdte, majd a Vancouver Whitecaps-nél folytatta. 2019-ben mutatkozott be a Vancouver Whitecaps első osztályban szereplő felnőtt keretében.[1][2] A 2021-es szezon második felében a norvég HamKamnál szerepelt kölcsönben.[3] 2022 januárjában a skót első osztályban érdekelt St. Johnstone szerződtette.[4][5] 2023 nyarán a Motherwell csapatához igazolt.[6][7] 2024. július 16-án négyéves szerződést kötött a francia Auxerre együttesével.[8] Először a 2024. augusztus 18-ai, Nice ellen hazai pályán 2–1-re megnyert mérkőzésen lépett pályára.[9][10] A válogatottbanBair az U20-as és az U23-as korosztályú válogatottakban is képviselte Kanadát. 2020-ban debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2020. január 7-ei, Barbados ellen 4–1-es győzelemmel zárult barátságos mérkőzés 71. percében, Tesho Akindelét váltva lépett pályára, majd 6 perccel később megszerezte első válogatott gólját is.[11] Statisztikák2024. augusztus 25. szerint[12]
A válogatottban
Góljai a válogatottban
Sikerei, díjai
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia