A The X Factor egy brit tehetségkutató, melynek legfőbb célja, hogy új popsztárokat fedezzen fel. A műsor tizedik évada 2013. augusztus 31-én vette kezdetét az angol ITV nevű csatornán.[1] A műsor fináléja 2013. december 15-én volt a Wembley Arénában. A műsorvezető az idei évadban is Dermot O'Leary maradt. Hozzá csatlakozott Caroline Flack és Matt Richardson, akik az ITV2-n futó háttérműsort az Xtra Factort vezetik. Gary Barlow, Nicole Scherzinger és Louis Walsh mindhárman visszatértek a műsorba a kilencedik évad sikere után. Tulisa Contostavlos nem tért vissza, ezért az ő helyét a visszatérő Sharon Osbourne vette át, aki a negyedik évadban hagyta el a műsort 2007-ben.
A válogatások márciusban kezdődtek meg a mobil válogatásokkal, az ilyen típusú jelentkezésre 23 helyszínen volt lehetőség. Ezek után a producerek előtti meghallgatások áprilisban és májusban zajlottak Londonban, Birminghamban, Cardiffban, Manchesterben és Glasgowban. A zsűri előtti meghallgatások júniusban és júliusban voltak, ugyanezekben a városokban. A 2013-as évadban két típusú válogatás volt a zsűri előtt. Az első típusú az ötödik évadig használt szoba válogatások, akik innen tovább jutottak, azok megmérettették magukat a hatodik évadtól használt formában, az arénában is.
2013. május 22-én nyilvánossá vált, hogy a zsűrit az évadban Gary Barlow, Louis Walsh, Nicole Scherzinger és Sharon Osbourne fogja alkotni.[3] 2013. február 22-én napvilágot látott a hír, hogy Tulisa Contostavlos két évad után elhagyja a műsort és nem tér vissza a tizedik évadra.[4] Az első hírek felröppenése után az énekesnő tagadta ezeket a híreket,[5] ám 2013. május 9-én már szinte nyilvánvaló volt, hogy Sharon Osbourne átveszi a helyét a műsorban.[6] Scherzinger eleinte, még nem volt biztos a visszatérésben az új albumon való munkálatai miatt,[7] de visszatért a műsorra és az állítások szerint fizetésemelést is kapott.[8] A műsor kitalálója és volt mentora Simon Cowell, aki jelenleg az The X Factor USA zsűritagja azt nyilatkozta, hogy szándékában áll megjelenni az élő adásokban a műsorban műholdas kapcsolat segítségével.[9] A Tábor adások ideje alatt is megjelent a műsorban, ahol telefonon keresztül elmondta melyik zsűritag melyik kategória mentora lett.[10] Osbourne júliusban elmondta, hogy csak erre az egy évadra tért vissza, ezután az évad után elhagyja a műsort.[11] 2013. augusztusában Louis Walsh bejelentette, hogy a tizedik évad után ő is feláll a mentori székből.[12]
Dermot O'Leary visszatért és immáron hetedik éve vezette a műsort az ITV-n.[3][13] Caroline Flack is visszatért az Xtra Factor műsorvezetői feladataihoz,[14] azonban műsorvezető társa Olly Murs nem vállalta a teendőket az évadban.[15] Május 29-én bejelentették, hogy Murs helyét a humorista Matt Richardson veszi át az Xtra Factorban.[16] Flack az élő adásokban háttér riportokat készített.[17]
Az ITV 2012. december 1-jén promózta először a 2013-as showba való jelentkezést, melyet a versenyzők 2013. március 15-ig tehettek meg.
A tavalyi év nagy sikere a Mobile Auditions idén is megrendezésre került, azokban a városokban, ahol nem volt meghallgatás a producerek előtt. Idén 23 városban volt lehetőség az ezen módon való jelentkezésre. A válogatások 2013. március 25-én kezdődtek és április 1-én fejeződtek be.[18]
Producerek válogatásai
A producerek meghallgatásai 2013. április 6-án kezdődtek Londonban, majd április 16-án Birminghamban folytatódtak. A producerek 2013. április 20-án Cardiffban, április 27-én Manchesterben majd végül május 1-jén Glasgowban keresték a jövő sztárjait.[19]
Meghallgatások a zsűri előtt
Az idei válogatások, az első évadokhoz hasonlóan kisebb szobákban fognak zajlani a zsűri tagjai előtt, háttér zene nélkül, ám akik továbbjutnak megmérettetik magukat nagyobb közönség előtt is. Akik itt is eredményesen szerepelnek, azok jutnak tovább a táborba.[20]
A válogatások a kisebb szobákban június 4-én kezdődtek Glasgowban, majd ezt követi birminghami, manchesteri, londoni és a cardiffi válogató. A cardiffi válogató előtt a producerek különleges válogatást hívtak össze csapatok számára, hiszen az utolsó válogató állomás előtt még kevés csapat szerepelt a továbbjutott versenyzők között.[21] Azok a versenyzők, akik bejutottak a londoni aréna válogatásokra július 15-18. között mérettethetik meg magukat újra a zsűri és több ezer fős közönség előtt.[22] A válogatásokat 2013. augusztus 31-én kezdte vetíteni az ITV. Szombaton a szoba válogatások, vasárnap pedig az aréna válogatások kerültek képernyőre.[1]
Az előző évekhez hasonlóan idén is rengeteg versenyző tért vissza a válogatásokra. Köztük volt Amy Mottram, aki 2012-ben Tulisa wild card versenyzője volt, de végül az élő show-ba a Gary által választott Chris Maloney jutott. Terry Winstanley, aki a 8. évadban Walsh mentorházáig jutott, de onnan már nem jutott tovább. Johnny Rocco a 4. évadban kapott négy nemet a zsűri tagoktól. John Adams és Curtis Golden 2011-ben a Táborban esett ki. Joseph Whelan, akit a 9. évadban a zsűri nem választott be a legjobb 24 közé, ez félháborodást is okozott a nézők körében. Melanie McCabe, aki az 5. és a 9. évadban a Táborig, a 8. évadban pedig a Mentorok házáig jutott. A Rough Copy nevű formáció is visszatért, ők tavalyeredetileg bejutottak a Mentorok házába, ám egy pénzügyi botrány miatt fel kellett adniuk a versenyt. A Dolly Rockers nevű formáció a 3. évadban a Mentorok házáig jutott.[23][24][25][26][27][28][29]
2013. április 17-én világot látott az a hír, hogy idén megváltozik a Tábor szerkezete és fontosabb szerepet fog betölteni a műsorban, mint eddig és a külföldön való megrendezés is szóba került,[30][31] ám végül a műsor ezen részét 2013. augusztus 8-11-ig a Wembley Arénában vették fel.
A megszokottaktól eltérően idén a zsűri tagjai már a Tábor első napján megtudták, hogy melyik kategória mentorai lettek. A híreket a producerek telefonon közölték a zsűrivel. Nicole Scherzinger a lányok, Gary Barlow a csapatok, Sharon Osbourne a 25 év felettiek, Louis Walsh pedig a fiúk mentora lett.[32]
A versenyzők az első nap megtudták melyik mentorral dolgoznak a műsor további szakaszában. A második napon a versenyzőket háromfős csoportokba osztották és közösen kaptak egy dalt, amelyet közösen adtak elő. A csoportok előadását minden zsűritag végighalgatta, majd tanácskozás után a kategória mentora döntötte el, hogy ki jut tovább a harmadik napra. Ugyanezen a napon a versenyzőknek táncpróbán is részt kellett venniük.[33] A Tábor harmadik és negyedik napján közönség is részt vett az előadásokon a Wembley Arénában, az arénában a színpad szélén hat széket helyeztek el. A versenyző előadása után a mentora elárulta, hogy tovább viszi-e őt a mentor házába, ha igen a válasz, akkor a versenyző helyet foglalhatott a hat szék egyikén. Azonban, aki a széken ült az sem volt teljes biztonságban, hiszen ameddig az adott kategória összes versenyzője színpadra nem lépett, addig a mentor mindig változtathatott azon, hogy kik ültek a székeken. Végül a hat előadó a székeken ült tovább jutott a Mentorok házába.[34]
A Tábor epizódjai 2013. szeptember 28-29-én kerültek adásba.
Mentorok háza
A zsűri tagjai a Tábor előtt megtudták, hogy a négy kategóriából, melyikkel fognak dolgozni, ezekkel a versenyzőkkel szeptemberben elutaztak külföldre és egy-egy vendégmentor segítségével eldöntötték hogy melyik 3-3 versenyző képviseli az adott kategóriát az élő adásokban, a helyszínek vendégmentorok és a kiesett versenyzők összegezve a táblázatban láthatóak.[35][36][37][38][39][40][41]
Október 1-én kiderült, hogy a Kingsland nevű formációnak nevet kellett változtatnia szerzői jogok miatt, az új nevük Kingsland Road lett.[42] A Code4 és a Rough Copy nevű formációk pedig egy-egy tagjuktól váltak meg.
A mentorok háza 2013. október 5-én és 6-án került adásba.
Az első élő adás 2013. október 12-én került képernyőre. Az előző évektől eltérően bevezettek egy új szabályt az élő adások idejére. A szombati adás végén 10 percre megnyitották a szavazást és aki ezen a napon a legkevesebb szavazatot kapta automatikusan az egyik párbajozó lett. A másik párbajozó a vasárnapi eredményhirdető adásban derült ki.[43] Idén ha döntetlen volt a párbaj utáni állás, akkor a szombaton legkevesebb szavazatot kapó versenyző ment haza. A negyedik élő adástól eltörölték a Flash Vote-ot, és a régi vasárnapi rendszer állt vissza.
Az első héten Cher és Ellie Goulding lépett fel a vasárnapi eredményhirdető adásban.[44]
Az évad fináléja 2013. december 15-én[45] lesz a Wembley Arénában.[46][47]
Döntősök
A döntőbe jutott versenyzők:
Jelzések:
– Nyertes
– Második
– Harmadik
Kategória (Mentor)
Versenyzők
Lányok (Scherzinger)
Abi Alton
Hannah Barrett
Tamera Foster
Csapatok (Barlow)
Kingsland Road
Miss Dynamix
Rough Copy
25 felettiek (Osbourne)
Sam Bailey
Lorna Simpson
Shelley Smith
Fiúk (Walsh)
Sam Callahan
Luke Friend
Nicholas McDonald
Eredmények összefoglalója
Jelmagyarázat
–
A legkevesebb szavazattal rendelkező versenyző(k), akinek/akiknek párbajozni kellett
A Miss Dynamix nevű formáció az egyik tag SeSe Foster betegsége miatt nem lépett fel, de a producerek döntése alapján, továbbjutottak a következő heti adásba.[50]
Az idei évben a győztes dala 2013. december 16-án került a boltokba, egy nappal a győztes kihirdetése után. 2013-ban a dal indult a karácsonyi első helyezésért ellentétben az előző két évad győztes dalaival.[68] November 24-én bejelentették, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is jótékony célokra fordítják a dalból származó bevételeket, a pénzt a Together for Short Lives és Great Ormond Street Hospital kapta.[69] A győztes dala Demi Lovato Skyscraper című dalának a feldolgozása lett, miután Sam Bailey megnyerte a versenyt.