Telefónia Múzeum
A Telefónia Múzeum Budapesten az I. Országház utca 30. (Úri utca 49.) szám alatt található, egykori telefontörténeti kiállítóhely. Története, kiállításaiA múzeum műemléki környezetben mutatta be több mint 130 év telefonnal kapcsolatos magyar tárgyi emlékeit. 1928–1985 között itt működött a Vár Rotary 7A1 típusú automata telefonközpontja. Kikapcsolása után egyedülálló módon nem bontották le a központot, hanem körülötte múzeumot rendeztek be. A bejárattal szemben Puskás Tivadar kézikapcsolású telefonközpontja fogadta a látogatót. A teremben régi telefonok, a 7A1 eredeti kábelrendezője, Ferenc József, IV. Károly, Horthy Miklós személyes használatú telefonkészüléke, valamint Kádár János főnök-titkári berendezése volt kiállítva. A következő teremben volt az említett telefonközpont, amelynek néhány vonala működőképes és kipróbálható volt. Az ablakok mellett volt látható a kábelezés és a légvezetékek. A harmadik teremben a régi nyilvános készülékek mellett nyomógombos telefonok, valamint modern telefonközpont-részegységek voltak találhatók. Itt volt az internetbemutató is. Az utolsó teremben időszaki kiállítások voltak megtekinthetők. A múzeum előtt többek között az Osztrák Császárságban született, szerb-amerikai Mihajlo Pupin találmánya, a róla elnevezett pupinfazék volt látható. A múzeum 2017-ben bezárt.[1][2] KéptárNéhány kiállítási tárgy a múzeumban
További információkJegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia