Tallherr József
Tallherr József, más írásmóddal Thalherr, illetve Tallher (Fulnek, 1730. január 1. – 1807. október 16.) morvaországi német származású magyar kamarai építész, az 1780-as évektől az Országos Építészeti Igazgatóság vezetője. MunkásságaKorának sokat foglalkoztatott építésze volt, aki kevés eredetiséggel, de biztos szakmai tudással tervezte meg épületeit. Sokadmagával pályázta meg az Országos Építészeti Igazgatóság vezetőjének posztját, amit egyes források[1] szerint 1788-ban, mások[2] szerint 1782-ben nyert el, majd haláláig be is töltött. A lemaradók közt volt a korszak legtehetségesebb építésze, Melchior Hefele is. Ez az állása biztos jövedelmet hozott ugyan, de a rengeteg adminisztratív tevékenység, a sablonos feladatok és főként a költségkímélő szemléletmód Tallher művészi tevékenysége ellen hatott. Fontos szerepet játszott a klasszicizmus magyarországi elterjesztésében. Fontosabb művei![]()
Debrecenben ő javasolta, hogy a Nagytemplom építéséhez használják föl a leégett középkori gótikus templom alapfalait, és hagyják el a kupolát — iránymutatásait a templom építésénél (1807–1822) végig figyelembe vették.
Szekszárdon három épületet tervezett:
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia