|
T–70
A T–70 szovjet könnyű harckocsi a második világháború idejéből. A Gorkiji Autógyárban tervezték a T–60 felváltására, 1942-ben rendszeresítették a Vörös Hadseregben. 1943-ban jelent meg a továbbfejlesztett változata, a T–80 könnyű harckocsi. A T–70 alapján hozták létre a SZU–76 önjáró löveget. T–90 típusjelzéssel önjáró légvédelmi löveget is kifejlesztettek belőle, ez azonban csak prototípus maradt. TervezésA T–60 már megjelenése pillanatában sem volt modern harckocsi. Páncélzata vékony volt, fegyverzete meg csupán egy 20 mm-es TNS ágyúból és egy 7,62 mm-es DT géppuskából állt. Továbbfejlesztését N. A. Asztrov tervezőgárdája végezte. Tervezési céljuk, hogy a T–60-nál mozgékonyabb, erősebb védettségű és fegyverzetű harckocsit állítsanak elő. Az alvázat megtartották, de oldalanként egy további futógörgővel egészítették ki, így az új típusnak már 5 futógörgője volt. A meghajtókereket áthelyezték előre. Fegyverzetét is továbbfejlesztették, az új harckocsiágyú a 45 mm-es löveg lett. A páncélzatot vastagabbra cserélték, a legvédettebb részen 60 mm-es volt a páncéllemez. Ez megnövelte a harckocsi össztömegét 9200 kg-ra. A T–70-be a T–60-hoz is alkalmazott Gaz–202 motor továbbfejlesztett változatából egyszerre kettőt építettek be, amelyek külön hajtották a lánctalpakat. Mindkét motor 70 LE teljesítménnyel rendelkezett, de ezzel sem érték el a T–60-as mozgékonyságát. A termelést 1942 márciusában kezdték meg a GAZ gyárában. A gyártást 1943 augusztusában állították le. Ez alatt az idő alatt 8226 darab készült el belőle. Két változatban építették, az 1942-es és az 1943-as változat különbözik egymástól. Az 1943-as változat tornya hátul kerekebb lett, valamint két darab, erősebb GAZ–203-as motort kapott. Ezek darabonként 85 LE teljesítményűek voltak. Az 1943-as változatból 800 darab készült el. A személyzet változatlan maradt a T–60-hoz képest. A T–70 sorozat járművei is két kezelővel üzemeltek, akik a harckocsivezető és a harckocsiparancsnokok voltak. A parancsnok egyben töltőkezelő és irányzó is volt, ő kezelte a löveget, valamint lövészként a géppuskát, sőt ő forgatta a tornyot is. Ez jelentősen rontotta a típus harcértékét. SzolgálatbanM. Je. Katukov vezérőrnagy, aki korábban a T–60-ast is erősen becsmérelte, így nyilatkozott a T–70-ről: „Semmi különlegeset nem nyújtott számunkra”. A T–70 sem teljesített jól a harcokban, mivel a löveget hiába cserélték ki 45 mm-esre, a német páncélosokkal szemben kevésnek bizonyult a páncéltörő képessége. A páncélzatát is hiába növelték meg, továbbra is csak a kis kaliberű lövegek és a páncéltörő puskák tűzerejét állta ki. A típus legfontosabb bevetésére 1943 júliusában a kurszki csatában került sor. Július 12-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadsereg és a német II. SS- és III. páncéloshadtestek Prohorovkánál csaptak össze 32 km szélességű harcvonalon. 870 szovjet és 429 német harckocsi vett részt a csatában. A szovjet harckocsik között 261 darab T–70-es szolgált. Július 12-én a 31. harckocsidandár betört a Leibstandarte SS Adolf Hitler páncéloshadosztály hátsó vonalába. Az LSSAH egyik történetírója így emlékezik az esetre: „…a megmaradt három páncélos …10-30 m távolságból nyitott tüzet az oroszokra. Minden lövés talált, az oroszok ugyanis a füsttől és a portól nem látták, hogy német páncélosok tartanak ugyanabba az irányba. Már 19 orosz harckocsi lángolt a csatatéren, amikor az Abteilung először tüzet nyitott …a majdnem közelharcnak számító, három órás csata során 62 darab T–70 és T–34-es harckocsit semmisítettek meg.” Egyes történészek szerint a szovjet veszteség kevesebb volt, mint amennyit a történetíró állított. Mindenesetre A T–70-esek katasztrofális veszteségeket szenvedtek a kurszki ütközetben eredményeik pedig jelentéktelenek voltak. Visszavonták őket az első vonalbeli frontszolgálatból és főleg felderítő és járőrharckocsinak valamint szállítmánykísérő és törzsvédelmi feladatokat bíztak rájuk. Típusváltozatok
Források
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
