Tőzegmohák
A tőzegmohák (Sphagnopsida) a lombosmohák (Bryophyta) egyik rendszertani osztálya. Előfordulásuk, elterjedésükEurópában a Kárpát-medencétől nyugatra és főleg északra gyakori — olyan éghajlaton, ahol több a csapadék és nagyobb a relatív páratartalom, tehát főleg a boreális övben és a magashegységekben. Magyarországi állományait a mocsarak lecsapolása drasztikusan lecsökkentette, ezért hazánkban minden tőzegmoha fokozottan védett, begyűjtése tilos! A nálunk ismert nyolc faj közös jellemzője, hogy a síkságon meg az alvidéken nem terem: a legalacsonyabban Eger mellett, a baktai erdőben található. Megtalálható még Öcs község határában lévő Nagy-tóban. Megjelenésük, felépítésükJellemzően hegyi lápokban, sásréteken, erdei fenyvesekben nőnek. A moha 5–20 cm magas, oldalágai 2–3 cm hosszúak, a növény fejecskében végződik. Áglevélkéi hosszúkásak, keskenyek, belső oldalukon számos likaccsal. A szárlevélkék aprók, háromszögletesek. Különleges képességük, hogy rengeteg vizet képesek magukba szívni, és ott megtartani. Nevük arra utal, hogy az elpusztult mohanövények reduktív körülmények között tőzeggé alakulnak. Rendszertani felosztásukA tőzegmohák (Sphagnopsida) osztályának egyetlen nemzetsége a tőzegmoha (Sphagnum) kb. 200 fajjal. Ezeket négy fajsorra tagolják:
Ismertebb fajok
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia