Távoktatás![]() A távoktatás az oktatás egy olyan formája, ahol a tanár és a diák nem egy helyen vannak. A hallgató a képzési idő nagyobbik részében egyedül, önállóan tanul, kisebb részében pedig konzultációkon vesz rész. FogalmaA távoktatás fogalmát sokféleképpen definiálják, általánosan elfogadott definíció nincs. A Pedagógiai lexikon a következőképpen határozza meg: „A tanulás távirányításának egyik formája. Előírt és tananyaggá rendezett ismeretek, gondolkodási és - korlátozottan - cselekvési műveletek elsajátíttatására irányul, meghatározott követelmények teljesítése, megtervezett tudásszintek elérése érdekében.[1] Fő jellemzői alapján a távoktatás az oktatás egy olyan formája, ahol a tanár és a diák nem egy helyen vannak. A hallgató a képzési idő nagyobbik részében egyedül, önállóan tanul, kisebb részében pedig konzultációkon vesz rész. Az otthoni tanuláshoz a tananyagot az intézmény bocsátja a hallgató rendelkezésére, a konzultációkon – amelyekhez a kapcsolattartás bármely formái használhatók: internet, telefon stb. - a tanuló az önállóan szerzett ismereteit mélyíti el. A távoktatás jellemzőiA távoktatási formák sok tekintetben különbözhetnek egymástól, de vannak olyan közös jellemzők, amelyekben megegyeznek.
A távoktatás történeteKülföldön1840-ben Nagy-Britanniában Isaac Pitman levelezőlapon tanította a gyorsírást. Pitman nevéhez kapcsolják leggyakrabban a levelező oktatás kezdetét.[2] 1856-ban a Londoni Egyetemen olyanok is vizsgázhattak, akiket nem helyben oktattak. Az első világháborúig sokfelé születnek levelező iskolák szerte Európában és Amerikában. 1927-ben a BBC először kísérletet tesz rádión keresztül sugárzott iskolarádiós műsorokra, de kiegészítő jellegű marad az adás. 1939-ben Amerikában telefon segítségével oktatják a mozgássérülteket és otthonfekvőket. Az 1960-as évek második felében Franciaországban a rádiós adások bekapcsolódnak az egyetemi szintű levelező oktatásba, majd az 1960-as és 1970-es években a televízió is belép a távoktatási eszközök soraiba. Az 1980-as illetve 1990-es években a számítógépek elterjedése a háztartásokban kiterjeszti a távoktatás eszközrendszerét. MagyarországonA háború előtt csak a jogászképzés működött távolsági keretek között, de az 1950-es években már több felsőoktatási intézmény indított esti és levelező tagozatot. 1980-as években a magánszférában is megjelenik a távoktatás. 1989 után a távoktatás népszerűvé válik Magyarországon. Egyre több felsőoktatási intézmény távoktatási tagozatot indít. 1996-tól a Duna Televízió távoktatási műsorokat sugároz, később további televíziós társaságok is csatlakoznak a kezdeményezéshez. Napjainkban a hazai regionális központokban és számos magánintézményekben folynak távoktatási képzések, de megjelentek olyan képzési formák is, melyeknek csak a nevében jelenik meg a távoktatás.[3] A távoktatás előnyei és hátrányaiA távoktatás előnyei
A távoktatás hátrányai
A távoktatás eszközeiA távoktatás eszközeit alapvetően két nagy csoportra – nyomtatott és nem nyomtatott oktatási anyagok – osztjuk. A nyomtatott oktatási anyagok jellemzői:
A nem nyomtatott oktatási anyagok jellemzői
Jegyzetek
ForrásokA Wikimédia Commons tartalmaz Távoktatás témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia