Szilágyi Ferenc (operaénekes)
![]() Szilágyi Ferenc (Magyarkapus, 1925. október 31. – Kolozsvár, 2010. június 18.) erdélyi operaénekes, tenor, a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja. ÉletpályájaKalotaszegi hagyományon alapuló neve Szilágyi Kula Ferenc. Szülőfalujában, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban tanult. Kilencéves volt, amikor apja meghalt. Korán dolgozni kezdett, munkásként dolgozott Kolozsváron. A Triumf autógyertyagyár műkedvelő csoportjában figyeltek fel tehetségére. 1953-tól a kolozsvári magyar opera kórustagja, majd kisebb szerepeket is kapott, de teljes jogú szólista csak 1960-ban lett. Első nagyobb szerepe Lehár Cigányszerelem című operettjében Ionel, majd rövidesen Turiddu szerepe Mascagni Parasztbecsület című operájában. Vendégszerepelt Magyarországon, Lengyelországban, a Szovjetunióban, Jugoszláviában. Rendszeresen fellépett a rádióban és a televízióban. Főbb szerepei
és operettszerepek. Díjai
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia