Szerkesztővita:Adapa/Archív3Román megyék magyar neveKedves Adapa! Tudnál esetleg ebben segíteni? Sablon vita:Romanmegye Köszönettel --Hkoala 2006. június 30., 19:32 (CEST) Jól látom, hogy most átírod a dolgokat egy érdekes szemléletben? Most mi is a hivatkozási alap? Miért lett Dolj megye Dolzs? Az egyik javításnál a Pallasra hivatkozol, ami nem nevezhető egy friss műnek. Szóval egyelőre nem értem, hogy pontosan mi a koncepciód és mi alapján csinálod a változtatásokat. Péter ✎ 2006. július 6., 10:36 (CEST) Engem az zavar, hogy ha egyszer a hozzáértő emberek elmondták a véleményüket, amit én beírtam a szócikkbe, (azóta azt már módosította valaki), akkor miért keresünk egyéb megoldást. Lehet azt is, de akkor sosem lesz konszenzus. Ennél hivatalosabb álláspontot nem fogsz találni, abban biztos vagyok. Péter ✎ 2006. július 6., 11:08 (CEST) Hivatalos álláspont nincs. Ilyen kérdésekkel alapvetően térképészek foglalkoznak (magam is többek között az volnék). Egy jó ismerősömet, aki tagja a földrajzinév-bizottságnak, megkérdeztem a témáról. Tőle kaptam egy listát, ami alapján módosítottam a Románia oldalon a megyék nevét. (Még egyszer szólok, hogy ez azóta megváltozott. Mármint a lista.) A te koncepciódhoz nem nagyon akarok hozzászólni, mert nem értek ehhez a témához. Lehet ez is egy megoldás, de én nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb. Nekem azért volt szimpatikus az, amit én írtam, mert hozzáértő emberek véleménye, akiknek a szakmájuk, hogy értsenek ehhez a kérdéshez. Mellesleg közben lakeof szerkszetőtársunk elkezdett intézkedni az ügyben, a földrajzinév-bizottságot sz**-nak minősítette, és a saját koncepciója szerint tüsténkedik. A hozzászólását láthatod a Vita:Románia oldalon. Péter ✎ 2006. július 6., 11:22 (CEST) Én sem szeretem az íróasztal szagú dolgokat. Nagyon jónak látom a koncepciódat, írjunk ki szavazást. De valahogy úgy kéne, hogy legyenek érvek. Mert a demokrácia nem minden. Örülnék ha a regáti megyékben élő magyarok megszólálnának. (Azt is gondolom egyébként, hogy az általam idehozott lista is körültekintő munka eredménye, és megkérdezték a helyieket, illetve a forrásokat is alaposan áttanulmányozták. Erre persze nincs bizonyítékom, csak így képzelem.) De én is az értelmes párbeszéd híve vagyok. Péter ✎ 2006. július 6., 11:48 (CEST) Rendben, nekem megfelel ez a dolog. Addig utánajárok, hogy pontosan kinek az álláspontja is ez, illetve, hogy a nevét felhasználhatom-e az érvelésben (erősen csökkenne a javaslat hitele, ha nem vállalná az álláspontját, de szerntem nem így lesz). Péter ✎ 2006. július 6., 12:04 (CEST) KérdésSzerinted? [1] NCurse üzenet 2006. július 6., 20:09 (CEST)
Portáljaj, de jó, épp az néztem, mit tudnánk majd kirakni, csak aztán leragadtam a rovásíráscikk javítgatásánál :) úgy nézem, jópár dolgom lesz most a portállal, végre megszólaltak egy páran, hogy mit hogyan kellene :D Alensha (üzenet • műveim) Gulag magyar áldozatok számaForrás: kérdésedre válaszolva: fogalmam sincs. Én írtam volna bele? OsvátA. 2006. július 7., 08:19 (CEST)
Virágos növények
NándorfehérvárSzia! :) Természetesen jó lenne, ha a cikkbe további adatok kerülnének. Ha az angol változatban találsz ilyeneket, akkor kérlek, építsd be a szövegbe. – A cikken szerintem még néhány kisebb változtatást kellene végezni (próbálom összeszedni a problémákat és a vitalapon felsoroni). --Csanády 2006. július 9., 15:33 (CEST) MátyásSzia! Jelölted a cikket, de a procedúra egy harmadánál megálltál. Befejezed vagy töröljem? NCurse üzenet 2006. július 14., 14:25 (CEST)
Irányelv-útmutatóJó reggelt! Nem. Az irányelvek kvázi "kötelező" szabályok, az útmutatók csak ajánlások. --Burumbátor 2006. július 15., 05:01 (CEST) Légyszíves olvasd el ezt. Nem véletlenül szerkesztettem át olyan formára amilyen volt. Ha szerinted úgy nem jó, beszéljük meg, de előtte olvasd végig a javaslatom a kocsmafalon és a reagálásokat, hogy értsd mit miért. Köszi. – Glanthor ※ 2006. július 16., 12:00 (CEST) Kedves Adapa! Szerintem az összefüggésekhez és a népek közötti kapcsolatok megvilágításához hozzátartozik az amit irtam az ugor nyelvcsalád kialakulásának valószínű területéről.(uraltól nyugatra ÉSZ61°tól délre.) Az ogurok esztek litvánok lettek és valószínüleg a mai magyarok egy részének nyelve azon a területen alakult ki. Amit az ős-szláv-nyelv kialakulási helyének is mondanak. Persze ha kitörlöd a másik féligazságot az egyik mellől akkor látszólag csak az igaz marad. Be fogom tenni jegyzetként, ha az megfelel neked. Salve --Elder sun 2006. augusztus 14., 20:12 (CEST) "Határon túli" magyar pártoknak külön kategóriaA Kategória:Magyar pártok cikkein belül a Magyar Koalíció Pártját, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Vajdasági Magyar Szövetséget valami külön kategóriába kéne tenni, mert ha valaki a kategóriát böngészi, az elsőről pl. nem derül ki egyértelműen, hogy nem Magyarországon működik. Lehetne itt Kategória:Határon túli magyar pártok, vagy van jobb ötleted? Írtad korábban:
Viszont szerintem azért elég sok minden van, ami összeköti a nem magyarországi magyarság ügyeit ahhoz, hogy érdemes legyen együtt tárgyalni őket. Hosszabb távon ki kéne találni, mi legyen a határon túli magyarságra vonatkozó témák általánosabb szintű kategóriája, ami a Magyarország kategória mellett állna a Magyarság kategóriában: Kategória:Határon túli magyarok? Ezt már felbonthatnánk egyfelől Erdély, Felvidék, Vajdaság stb. alkategóriákra, másfelől pedig a határon túli magyarok politikája, társadalma, kultúrája stb. alkategóriákra. Ide jönne még pl. a határon túli magyar politikusok, h. t. m. írók, költők, h. t. m. települések stb., amelyeket értelemszerűen tovább bontanánk, ill. a meglévő szűkebb kategóriákat illesztenénk be ezek alá. Adam78 ✉ 2006. július 20., 02:36 (CEST) L. Wikipédia:Kategóriajavaslatok#Kategória:Történelmi személyek beolvasztása Kategória:Személyek közé. Adam78 ✉ 2006. július 20., 11:25 (CEST) Adam78 ✉ 2006. július 20., 16:17 (CEST) Kategóriák tisztázásaEz a kategóriaáradat, amit itt gyártasz, egyszerűen hajmeresztő. Nagyon elszomorít, hogy még mindig nem érted, hogy a "laposabb" kategóriákra kéne törekedni, mert az a felhasználóbarát. Adam78 ✉ 2006. július 20., 18:03 (CEST) Egy biztos: a magyar és a magyarországi ne létezzen párhuzamosan; döntsük el, melyiket használjuk. A magyarországi egyházaknak ugyanis jogelődei a korábbi, határon túli magyar egyházak is, mint ahogy Magyarországnak is jogelődje a Magyar Királyság, úgyhogy elég csak az egyikről beszélni. Adam78 ✉ 2006. július 20., 18:06 (CEST) Ezt a "határon túli" dolgot kéne már végre letisztázni. Ha nincs jobb ötleted, mint a Kategória:Határon túli magyarság, létrehozom ezt. (Ez jobb, mint a "magyarok", mert az utóbbi inkább csak az emberekre utal, az előbbi pedig az életük egyéb vonatkozásaira is.) Ha van jobb ötleted, akkor szólj mielőbb. Adam78 ✉ 2006. július 20., 18:13 (CEST) Nem értek egyet. A magyarországi és a határon túli ügyeket túlnyomórészt más szervezetek intézik, más hatáskörbe tartoznak (világi és egyházi szinten egyaránt), úgyhogy ha valami a magyarországi és a határon túli magyarokat is egyaránt illeti, azt tegyük be a magyarországi és a határon túli vonatkozású alkategóriába, ne pedig a félreérthető "magyar" szót használjuk, hiszen ennek nemzetiségi és politikai értelme egyaránt van. Tehát mindenütt a "magyarországi" alakot használjuk, és ami a határon túliakat is érinti, azt a határon túli magyarság megfelelő alkategóriájába tegyük bele. A Szabadkai Egyházmegye tehát a Határon túli magyarságban lenne benne (ill. valamely alkategóriájában), a HÁLÓ pedig a Határon túli magyarságban és a Magyarországi kereszténységben egyaránt. Ui.: Elnézést a címadásért. Remélem, sikerül végre megegyeznünk. Adam78 ✉ 2006. július 20., 18:19 (CEST) Azt azért ne felejtsd el, hogy a nemzetiség (hogy "ne ismerjünk határokat") csak egy szempont. Vannak, akiknek csak az állampolgárság számít, és vannak, akiknek csak a nemzetiség. Az utóbbi semmivel sem kevésbé önkényes, mint az előbbi. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Magyarországnak – akár tetszik, akár nem – nagyon sok téren önálló politikai entitása van, ami meglehetősen sok mindenre kihat, és ezt nekünk is tükrözni kell, hogy összhangban maradjunk a realitásokkal. A "magyar kisebbségek" szerintem nem jó, mert arra utal, mintha a székely, a csángó stb. kisebbségekről külön-külön lenne szó. A "kisebbségi magyarok" már jobban hangzana, de kétértelmű: utalhat a magyar állampolgárságú, cigány vagy más kisebbségben élő emberekre is. Valahogy mégis földrajzilag kéne megfogni a dolgot, pl. "anyaországon kívüli magyarság" vagy efféle. Mit szólsz? Adam78 ✉ 2006. július 20., 21:14 (CEST)
Te ezeket soroltad fel mint a nemzetiséghez erősebben kötődő témákat:
Tekintve, hogy pl. a Magyar Katolikus Egyháznak is tudtommal olyan egyházmegyéi vannak, amelyek a mai Magyarország határaihoz igazodnak, a református egyháznak is Mo.-hoz igazodnak az egyházkerületei, az oktatási rendszer is pont az országhatárokon változik meg az adott ország oktatáspolitikájától függően, a kulturális szervezetek közül is csak némelyik működése nyúlik túl az országhatáron, a politikának pedig szintén van egy határozott állami vonatkozása is, a nemzetiségin túlmenően (pl. Szlovákiát képviselő, magyar nemzetiségű EP-képviselők), ezeknél fenntartanám az ország szerinti különválasztást, és ha valami Magyarországon túl még a kisebbségben élő magyarsághoz is kapcsolódik, azt külön betennénk az utóbbi valamely kategóriájába. Én a fentiek alapján úgy látom, hogy egyedül a kultúra az, a kulturális termékek nemzetekfelettisége folytán, ahol nincs értelme az ország szerint rendezni. Minden más témánál csak eseti kivétel az, ha valami országhatáron innen és túlra is egyaránt vonatkozik. Nem látom értelmét annak, hogy a Szabadkai Egyházmegye a Magyar katolikus egyházak közt legyen, mivel a "magyar" itt megint kétértelmű (!!!), de annak látnám értelmét, hogy A kisebbségi magyarság vallási élete kategóriában benne legyen. Ugyanezért annak sem látom értelmét, hogy Magyar keresztény egyházak, Magyar protestáns egyházak, Magyar katolikus egyházak kategóriákról beszéljünk, hiszen az egyházmegyék, egyházkerületek véget érnek az országhatáron. Tehát maradna az önálló Magyarország kategória (amin belül – a kultúra kivételével – csak magyarországi vonatkozású kategóriák lennének), amely a Magyarság kat.-ban maradna, itt pedig a Magyarország mellett helyezkedne el a Kategória:Kisebbségi magyarság, valamint Erdély, Felvidék, Vajdaság kategóriái – mint egy másfajta, földrajzi, nem pedig tartalmi osztályozás képviselői –, a Kisebbségi magyarság kategóriáját pedig tovább osztanánk területek szerint, mint oktatás, politika, vallás stb. (pl. A kisebbségi magyarság vallási élete). Annak nem látnám értelmét, hogy pl. Erdély kapcsán ilyen, Felvidék kapcsán amolyan alkategóriát alkossunk, amíg nincs elegendő téma a kisebbségi magyarság témájában. Ezért írtam, hogy a Szabadkai Egyházmegye, bár konkrétan a Vajdasághoz köthető, A kisebbségi magyarság vallási élete kategóriában lenne, valamint a Vajdaságnál, de nem A vajdasági magyarság vallási élete kategóriában, mert egyelőre nincs kilátás arra, hogy az ilyen szűk kategóriák egyhamar megteljenek. (Persze ha valamiről már létrejött külön erdélyi, felvidéki stb. kategória, az értelemszerűen megmaradna Erdély, Felvidék stb. kategóriájában.) A kisebbségi magyarság vallási élete pedig egyfelől a Kisebbségi magyarság alatt lenne, másfelől pedig a Vallás kategóriában. Jó lenne törekedni arra, hogy a "magyar" szót elkerüljük a kategórianevekben, mivel ahány ember, annyiféleképp használja ezt (nemzetiség vs. állampolgárság), és véget nem érő vitákhoz vezet, ha ezekhez ragaszkodunk. Mint mondtam, az egyetlen kivétel a Kategória:Magyar kultúra (művészet és tudomány) lehetne ez alól, csak itt maradhatna meg a "magyar" megjelölés, ha nem akarunk örökös vitákat. – Másfelől pedig mivel ez az összmagyar szempont valójában csak a témakörök elég kicsi hányadára lesz alkalmazható, jobb lenne mégiscsak külön kezelni Mo.-ot és a kisebbségi magyarságot – hiszen a Magyarság kategóriában úgyis összetalálkoznak. Adam78 ✉ 2006. július 20., 23:05 (CEST) Akkor a "Magyar oktatásügy" kategóriát pl. átrakhatom "Magyarországi oktatásügy" névre? Adam78 ✉ 2006. július 20., 23:45 (CEST) Ajánlom figyelmedbe átnézésre: Kategória:Kisebbségi magyarság – hátha van ötleted, javaslatod hozzá. Lásd még Magyarország vallási életét, valamint Magyarország politikáját is. Adam78 ✉ 2006. július 21., 02:38 (CEST) Bocsáss meg, de a kultúrát érintő egyetértésünk nem ezekre vonatkozott. Idézem magam:
ennélfogva a Magyar kulturális intézmények és a Magyar társadalmi szervezetek kategóriája nem tartozhat ezek közé. Mindkettő egy bizonyos ország törvényei szerint működik, az adott ország bíróságán jegyzik be őket, működési feltételeik az adott ország állampolgáraira vonatkoznak, stb. Kérlek, vedd figyelembe azt, hogy a "magyar" szó kétértelmű. Úgy használod, mintha mindenki számára csakis nemzetiséget jelenthetne, holott létezik állampolgárságra vonatkozó jelentése is. A Wikipédia nem foglalhat állást azon a téren, hogy egyik vagy másik jelentését preferálja, ezért azzal is számolnunk kell, ha valaki pl. a "Magyar kulturális intézmények" alatt csak Magyarországon működő kulturális intézményeket ért. Hogy ezt a félreértést kiküszöböljük, azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy ezeket is átnevezzük "magyarországi"-ra. Amiről én beszéltem, az pl. az, hogy a "Bánk bán"-ra nincs értelme azt mondani, hogy a magyarországi magyar irodalom része, hanem ott talán valóban elég annyi, hogy a magyar irodalomba tartozik. Az irodalmi alkotások ugyanis a nyelv és a kulturális háttér révén kötődnek a nemzetiségekhez, a nyelv és a kulturális háttér pedig kétségtelenül felül áll az országok szuverén jogrendjén, mivel az emberek anyanyelvét és hagyományait nem lehet felülről szabályozni. De ez nem minden kulturális témával van így – az intézményekre és a szervezetekre pl. már nem vonatkozik. Adam78 ✉ 2006. július 21., 10:37 (CEST)
Ugyanúgy, ahogy neked jogod van azt mondani:
másnak is joga van azt mondani, hogy a kolozsvári középiskolát a Kisebbségi magyarság kategóriában akarja keresni, és a Magyar kulturális intézmények kategóriában azt várja el, hogy csak magyarországi intézmények legyenek. S mivel a kettő kizárja egymást (mert vagy állampolgárság, vagy nemzetiség), akkor ettől a ponttól fogva már csakis ilyen vagy olyan POV útján lehetne döntést hozni, hogyan értelmezzük. A POV pedig kerülendő. Egyik is, másik is. Mivel bárhogyan értelmezzük a "magyar" szót, az értelmezés révén már állást is foglalunk valamelyik POV mellett, úgyhogy olyan fogalmakat kell használnunk, amelyeket mindkét fél ugyanúgy értelmez (pl. "magyarországi" és "a kisebbségi magyarságra vonatkozó") – máskülönben vagy egyik, vagy másik POV jut érvényre a másik ellenében. Érted már, miről beszélek? A te véleményed nem sérül, ha a "magyarországi" szót használjuk, mert az pont a semleges, POV-mentes megoldás, viszont a másik fél álláspontja sérül, ha a "magyar" szót nemzetiségi értelemben használjuk (ugyanúgy, ahogy a Te álláspontod sérülne, ha a "magyar" szót állampolgársági értelemben használnánk). Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a kategórianevek értelmezése sem egyik, sem másik POV értelmezést nem tükrözhetik, ugye? Adam78 ✉ 2006. július 21., 11:06 (CEST) A HÁLÓ szervezet tudomásom szerint kivétel, mivel a szervezetek közül csak igen kevés van, amit több országban egyaránt bejegyeznek (leszámítva persze a magyarságtól független, nemzetközi szervezeteket). Szórványos kivételekre pedig nem alapozhatjuk a kategóriák elkészítését, a szócikkek többsége pedig országhoz köthető. A HÁLÓ-t is berakhatjuk a magyarországi és a kisebbségi magyarság kategóriájába egyaránt. Adam78 ✉ 2006. július 21., 11:10 (CEST)
Nagyon szépen megkérlek, hogy csináld vissza mindezeket (itt és az összes többi kategóriában, ahol ebbe belenyúltál), ne kelljen kétszer elvégeznem ugyanazt! És légy szíves, máskor ne csinálj ilyet. Adam78 ✉ 2006. július 21., 11:31 (CEST) Ez a kérdés azt is felveti, hogy a személyeket is külön kéne választani: "Magyar politikusok" helyett (ami már most is a "Magyarország politikájá"-ban szerepel, tehát csakis a magyarországiakra utal) "Magyarországi politikusok" kéne (és ugyanígy a Magyarok többi alkategóriájánál), mert nyilván Téged is a megnevezés vezetett félre. Van valami jobb ötleted? Adam78 ✉ 2006. július 21., 11:45 (CEST)
Szólj, ha a fenti két alaptétel közül bármelyiket nem tartod alkalmasnak arra, hogy a Wikipédiában tekintetbe vegyük. Én csak ezekre alapozom az álláspontomat, semmi egyéb önkényességről nincs szó részemről. A probléma, mint írtam fönt, abból adódik, hogy a "Magyar politikus" kategórianév pontatlan. Elhelyezkedése alapján csak és kizárólag a magyarországi politikusokat foglalhatja magában, neve alapján viszont a kisebbségben élő magyar politikusokra is utalhat. Ha gondolod, nevezzük ezt át "Magyarországi politikusok"-ra, vagy adj jobb ötletet. A fenti logikai ellentmondást valahogy fel kéne oldani! Adam78 ✉ 2006. július 21., 12:02 (CEST) Én annak lennék a híve, hogy (az egyszerűség kedvéért) maradjon a "Magyar politikusok" kategória, de ha már a "Magyarország politikája" kategóriában szerepel, csak a magyarországiakat tartalmazza, és ezt tüntessük is fel a leírásában, és tegyünk egy linket a "Kisebbségi magyar politikusok" kategóriára. Elismerem, hogy ez bizonyos mértékig azt a POV-t támaszthatja alá, miszerint a "magyar" magyar állampolgárságút jelent, és ez nem jó; viszont azt se találom jónak, hogy a kimondottan magyarországiként megjelölt témák alá határon túli magyarokra vonatkozó témák kerüljenek; és azt sem tartanám túl jónak, hogy "Magyarországi politikusok"-at emlegessünk, de mint semleges megoldást ezt is elfogadom, ha nem merül fel jobb ötlet. – Azt hiszem, legjobb lesz, ha kikérjük a többiek véleményét a WP:KJ oldalon. Adam78 ✉ 2006. július 21., 12:10 (CEST) Felvetettem: WP:KJ#Magyar vonatkozású kategóriák. Adam78 ✉ 2006. július 21., 12:21 (CEST) Pörgekaruak
KategorizálásNem tartom jó ötletnek, hogy a Társadalom kat. alá van rendelve az Ember kategóriának, miközben maga is a Szociológia kat. alá tartozik. Mivel a társadalom és a szociológia elég szorosan összefügg, az egyik mindenképp közvetlenül a másik alatt kell legyen, és az Ember vagy mindkettő fölött, vagy mindkettő alatt, de semmiképp sem közöttük. Az is különös döntésnek tűnik számomra, hogy (az Ember kategóriában) a Népek és a Társadalom egymás mellé legyen rendelve, mintha semmilyen közös pontjuk nem lenne egymással. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy a kettőnek egymás alá kell tartoznia; mégpedig szerintem a Népeknek a Társadalom alá. Az az érzésem, hogy továbbra sem érzed, hogy a kategóriáknak valami értelmes rendszert kéne alkotniuk, amire ha egészében rátekintesz, kitűnik belőle valami logika. Jó lenne, ha mielőtt máskor kategorizálásba fogsz, kidolgoznál valami koncepciót, amit közzéteszel, hogy láthassuk – és nem utolsósorban: Te magad is láthasd –, mi szerint dolgozol, és hova vezet a munkád. Olyasmire gondolok, hogy szerinted minek kell fölül lennie, és milyen alapon rendeljünk alá ezeknek más kategóriákat. Van egy ilyen oldal: Kategória:Kategóriák, itt van a dolog gyökere, innen lehet elindulni. Örülnék, ha a továbbiakban egy jól meghatározott, világos és indokolható koncepció mentén csinálnád, amit csinálnál, nem ötletszerűen, különben a Wikipédia búcsút mondhat a tudományosság igényének. Előre is nagyon köszönöm! Megjegyzés: ha úgy érzed, hogy ez számodra túl nagy feladat, vagy nem kívánsz ilyen koncepció szerint dolgozni, akkor viszont arra kérnélek, hogy ne dolgozz a kategorizálással, hanem ha esetleg valami ötleted van, azt inkább a WP:KJ oldalon vagy nálam vesd fel, hogy megvitathassuk. Nem kívánom minden lépésedet követni, de eléggé nyomaszt, hogy a tevékenységed nyomán újra meg újra önkényességbe és ellentmondásokba ütközöm, gyakorlatilag a Wikipédia összekuszálódását tapasztalom, és ezt szeretném a jövőre nézve kiküszöbölni. Adam78 ✉ 2006. július 22., 11:53 (CEST) Nem arról van szó, hogy bárki korlátozná a jogaidat, csak arról, hogy felszínre került, hogy valamilyen téren nem tudsz helytállni (lásd az előbbi üzenetem két példáját, ahol rámutattam, hogy nonszensz dolgokat műveltél), és ezért kértelek, hogy ne (vagy csak fokozott óvatossággal) gyakorold. Mielőtt még visszavágnál, hogy hogy jövök én efféle kérésekhez, megjegyzem: nem arról van szó, hogy istenkirálynak tartanám magam, csak egy különbség lehet köztünk: én tudom magamról, hogy jó pár dolog nem értek, nem vagyok bennük kompetens, hülye vagyok hozzájuk; neked viszont – úgy tűnik – nem tűnt fel, hogy ez a terület speciel nem annyira vág a profilodba. Kinek-kinek más az önismerete. Az üzenetem egy lehetőség lett volna arra, hogy fejleszd a Tiédet ezen a téren. Ha elutasítod, mert fontosabb számodra a hiúságod, maradsz ott, ahol voltál, és szaporítod a problémáidat másokkal. (Hozzáteszem, a többiek sem fogadták túl lelkesen, hogy "fellazítsd" a kategóriákat, hogy nem magyarországiak a magyarországi kategóriában legyenek, tehát nem csak az én saját, személyes, szubjektív benyomásomról van szó, azért is merészkedtem ezt szóvá tenni.) Adam78 ✉ 2006. július 22., 23:54 (CEST)
Egyébként nemcsak arról van szó, hogy Te mit hova teszel be, hanem arról is, hogy megnézd, hogy amit betettél, az hol áll, hátha az egyébként logikus cselekvésed nyomán jön létre ellentmondás egy korábbi, másképpen logikus megoldással szemben. Erre is érdemes odafigyelni. Nekem valóban fontos a logika, és fontos az információk minél jobb szervezése, mert a bölcsészekről is az a rossz benyomásom van, hogy a legritkább esetben vannak tekintettel az olvasók igényeire, nem törődnek azzal, hogy a létrehozott szöveg könnyen olvasható, áttekinthető legyen, világos legyen a struktúrája, hogy miért hozok fel olyan szempontokat, amiket felhozok, hogyan és mennyiben kapcsolódnak oda, miért pont azokról kell beszélni, mennyire szükségszerűek vagy önkényesek a szempontjaim, stb. – vagyis hiányolom számos bölcsész munkájából a metaszintű megközelítést, amely az információszervezésre – s ezáltal az olvasó megértési folyamatára – is tekintettel van. Tehát amit írok, az nem ellened szól, hanem a logikátlan megközelítés ellen, ami a bölcsészeknél nem ritka. (Tisztelet a kivételnek!) Lehet, hogy a szerzők tudják – vagy fel tudnák deríteni, ha akarnák –, miért úgy tárgyalják a dolgot, ahogy tárgyalják, de ezt az olvasónak a legritkább esetben kötik az orrára. Nagyon hiányolom az igazi jó információszervezést, és sok bosszúságom volt már emiatt, azért vagyok kényes erre. – A kategorizálásnak pedig kulcsszerepe van ebben, hiszen ha egy olvasó nem talál meg egy cikket ott, ahol keresi, mert nem elég felhasználóbarát a rendszerezés, akkor a cikk is hiába létezik.
Ez a kérdés igen önkényes értelmezése. Amint azt Te is tudod, több szempont van (pl. logikai, jóhangzásbeli, nyelvi, az általános használatra vonatkozó, valamint az általad említett erkölcsi, ami viszont némiképp szubjektív), melyek itt részben ellentmondanak egymásnak, és a szavazás arról döntene, hogy ezek közül melyik legyen a döntőbb a Wikipédiában. Ne feledkezz meg arról, hogy továbbra sem javasolta senki, hogy a Kisebbségi magyarság képviselőit vegyük ki a Magyarság kategóriából, azt meg még kevésbé, hogy nevezzük át a kategóriájukat a "magyar" szót nélkülöző alakra. Tehát túlzásnak érzem az olyan állításokat, miszerint egy ilyen döntés megvonná a magyaroktól a magyarságukat, és hasonlók, és örülnék, ha kerülnéd az ilyen patetikus megfogalmazásokat. Itt is jó lenne, ha összefüggésében néznéd a dolgokat, nemcsak az adott kategóriát nézve, hanem a többit is, tekintettel arra, hogy mit NEM kezdeményeznek a wikipédisták. Elnézést, ha esetleg megint nem megfelelően fogalmaztam. Amikor itt a Wikipédiában megnyilvánulok, bizonyos kérdésekről szeretnék megállapodni, és ezt sajnos nem mindig tudom elég kíméletesen megtenni, csak a közlendőm csorbításával lennék erre képes. Más wikipédisták talán ügyesebbek e téren. Adam78 ✉ 2006. július 23., 20:07 (CEST)
A mondandómnak egyébként csak egy része volt a logika; a másik részét (amit legalább olyan fontosnak tartok) inkább az ergonómia, a használhatóság körébe sorolnám, ami szerintem csak ritkán mond ellent a logikának. Konkrét eseteket kértél: az utóbbi időben ami pl. nagyon felbosszantott, az a Kategória:Magyarországi társadalmi szervezetek kategória volt (illetve korábban Magyar néven), és annak ellentmondásossága, amint a WP:KJ oldalon le is írtam; de ezt már azóta megbeszéltük. – Az "ámokfutás" benyomást talán az kelthette bennem, amikor kétséges indokoltságú köztes kategóriákat vezettél be sok helyen, a "laposabb" kategóriaszerkezet ellenében, valami olyan elv miatt, ami önmagában akár helyeselhető is lenne, csak a megvalósítását kellett volna másképp megoldani. Bármiről is lett légyen szó, azt hiszem, olyasmi lehetett, amikor egy elvet vagy bizonyos elveket elkezdtél számos helyen megvitatás nélkül, a saját belátásod szerint, ráadásul rohamtempóban alkalmazni. De azt hiszem, ezt is megbeszéltük már. Egy példa a nem eléggé lapos kategóriákra, ami legelőször eszembe jut – bár ez speciel nem Tőled származik, úgyhogy csak példaképpen említem –: nem szeretem, hogy a Magyarországi szervezetek közt a Magyarországi pártokat csak a Magyarországi politikai szervezetekből lehet elérni. Ez utóbbit szeretném kiküszöbölni, és a pártokat egyenesen a Szervezetek alá tenni. Két lehetőség merült fel bennem:
Nem tudom, van-e erre valami javaslatod. Adam78 ✉ 2006. július 24., 00:55 (CEST) Lásd még: Wikipédia:Kategóriajavaslatok#Kategória:Magyarországi szervezetek. Adam78 ✉ 2006. július 24., 12:59 (CEST) Két újabb példája az úgynevezett „ámokfutásodnak”, amelyekkel megint sikeresen felhúztál: [2], [3]. Adam78 ✉ 2006. július 30., 04:55 (CEST) Kiemelt - kezdőlaposSztem egyszerű a téma, mert minden régi kezdőlapon volt, az újak közül meg csak a Neandervölgyi ember, Miskolc tömegközlekedése, Normannok, Nándorfehérvári diadal, A hobbit, Szent István völgyhíd, Mátyás-templom, Bartók: II. hegedűverseny nem volt kint. Inkább kiemelt bold texttel azokat, amelyek már voltak kint. NCurse üzenet 2006. július 22., 14:15 (CEST) Katolikus-keresztényFigy, a keresztény jelenthet evangélikust, protestánst, katolikust, etc. Kérlek, ne nevezd át a kategóriában a katolikust keresztényre, mert így csak katyvasz lesz. Data Destroyer 2006. július 23., 11:50 (CEST) Akkor még nem volt olyan, hogy "ortodox", legalábbis nem a mai értelemben. Az egyház több ágra szakadt, amelyek küzdöttek egymással: ariánusok, apollinaristák, stb. és az az ág, amely később egyeduralkodóvá vált, és később a mai katolikus egyház lett belőle. Az ortodox jelző mindenképp hibás, mert az a mai görögkeleti egyházra utal, a keresztény pedig azért, mert a protestánsoktól kezdve egész a hgy-ig az összes vallás kereszténynek nevezi magát. Maradjon a katolikus. Data Destroyer 2006. július 23., 12:02 (CEST) Tökéletes! Át kéne akkor nézni a szerkesztéseim, mert tuti rengeteg van belőlük :) Data Destroyer 2006. július 23., 12:17 (CEST)
textSzia! A Verreaux-szifaka cikkben végrehajtott ilyetén változtatással kénytelen vagyok egyet nem érteni. Az IUCN a fajt magát egyértelműen sebezhetőnek mondja ki. A faj viszonylatában így aztán felesleges a „lásd a szövegben” kitétel, hiszen pusztán az egyes alfajok esetében van eltérés. Azonban a cikk nem az egyes alfajokról szól, hanem a fajról. Ha az IUCN-t követjük, ebben miért ne? Ők se azt mondják, hogy lásd az egyes alfajoknál, hanem adnak egy státuszt az egész fajra. Végeredményben ezek „csak” alfajok, azaz egyikük-másikuk státusza nem olyan életbevágó kérdés, mint ha mondjuk egy család fajairól lenne szó. Remélem értelmesen sikerült megindokolnom, hogy miért fogok revertálni hamarosan. (Csakis úgy tudnám elfogadni, ha a státusz megadása mellett szerepelne a lásd szövegben kikötés, ha az egyes alfajoknál van eltérés.) Másfelől az óriás jávorantilop esetében azt az EN-t honnan vetted? Csak kíváncsiságból kérdem, mert az IUCN honlapja elég egyértelműen mást ír.--Mathae !قل يا حبيبي الكريم 2006. július 28., 19:46 (CEST) Sőt, a kettős feltüntetés lehetőségét egyértelműen támogatom, már csak a részben háziasított fajok miatt is. Nem lehetne két status, mint ahogy az egyes uralkodósablonokban az opcionális két utód? Akkor mindkét probléma megoldódna. Ugyanis végeredményben igazad van, hasznos feltüntetni a különbségeket, de a fajnak attól még megvan az önálló, Σ alfajok értékelése is.--Mathae !قل يا حبيبي الكريم 2006. július 28., 19:53 (CEST) Nem nevezném szócikkeknek, inkább adatlapoknak őket. Óriás jávorantilop; Fekete lóantilop; Óriás fekete lóantilop; Verreaux-szifaka és alfajai: ssp. verreauxi Coquerel-szifaka Koronás szifaka Decken-szifaka. Te nem ezt követed? Ez a hivatalos lapjuk, és up-to-date. (Ha esetleg az angolból szednéd az infót, inkább ne... ez a hivatalos, csak jobban tudják.)--Mathae !قل يا حبيبي الكريم 2006. július 28., 20:12 (CEST) Örülök, hogy egyetértünk. Minél előbb meg is kéne valósítani a projektet. Amúgy eddig az enwikiből dolgoztál? (Ha igen, még rosszabb véleménnyel leszek róluk...:) )--Mathae !قل يا حبيبي الكريم 2006. július 28., 20:22 (CEST) CianoSzia, tudnál egy kicsit segíteni? Sajnos franciából és latinból kiindulva elég felületesen tudom csak értelmezni az olasz Wikipédia vonatkozó cikkét. Ha nagyon szépen megkérlek, lennél olyan kedves, és olvasgatnád egy kicsit :)? Elsősorban az Albániás rész érdekelne (valami olyat értek itt, hogy nem is volt igazából alkirály, csak az angol források szerint), illetve a II. világháborús ténykedésről és a naplóról szóló. Nekem az is elég, ha az ott olvastak alapján kicsit kibővíted és módosítgatod a cikket, nem szeretném, ha az idődet fordításokra fecsérelnéd. Köszi előre is!--Mathae !قل يا حبيبي الكريم 2006. július 28., 22:49 (CEST) Köszi! Éreztem én, hogy ott valami nem stimmel...--Mathae !قل يا حبيبي الكريم 2006. július 29., 19:07 (CEST) MamutokSzia Adapa! Néhány mamutfajt felvittem. Légyszíves nézd át őket és szúrjál be taxodobozt hozzájuk! Köszi, Tiberio, 2006. július 29., 19:07 (CEST) Kollégák! Ennek a mamutnak biztos lehetne találni valami használhatóbb címet, nem?--Burumbátor 2006. július 29., 19:56 (CEST)
ÚjszövetségKedves Adapa! Látom darabjaira szetted az "Újszövetség keletkezése" részt és az evangélium "szerző"iként bejelölted az apostolokat. Na hát ez nem egésszen így van: az evangéliumok a történelem során több másoláson is átestek és sok változtatás esett rajtuk. Ez a rész amit szerkesztettem ,hidd el nekem úgy volt helyes ahogy volt. Az egyik emeltszintű szemináriumon beadott dolgozat része és magyarország egyik legjobb filozófiatanára annak idején jónak itélte(jelest kaptam rá). üdv. Dorotheosz 2006. július 31., 11:29 (CEST) A tudományos megközelítést helyeslem nem a néphiedelmet, mert az nem fedi a valóságot. Dorotheosz 2006. július 31., 11:56 (CEST) párosujjú patásokSzia! "(Az utóbbi három rendet a DNS-vizsgálatok alapján már nem sorolják közös alrendbe.)" ez így biztos nem jó, de nem tudom, hogyan kéne. :) Esetleg az utóbbi három családot? Köszi, SyP 2006. augusztus 2., 11:01 (CEST) Vita:SzkítákA Wikipédiából, a szabad lexikonból. A szkíták az ókor folyamán Európa és Ázsia különböző területein élt számos hasonló kultúrájú rokon törzs összefoglaló neve. A szkíták nomád népek voltak, az iráni nyelvekhez tartozó nyelven beszéltek. Törzseik a következő területeken éltek: a Kaukázusban, a mai Azerbajdzsán és Grúzia területén Közép-Ázsia sztyeppéin: a mai Üzbegisztán, Türkmenisztán, Tadzsikisztán, Afganisztán területén az Altáj-hegységben, a mai Mongólia, Kína, Oroszország és Kazahsztán találkozásánál a mai Pakisztán és India észak-nyugati síkságain a mai Dél-Ukrajnában, a Duna alsó folyásánál, és Bulgáriában a Kárpát-medencében, az Alföld területén : Ez aztán lelkes kutató munkáról szól:fellapoztál egy történelem könyvet? Asszem' akko' 1 kis adalék: A még magyarul beszélő törzsek - köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több ősi forrás a szkítákat, szaka-ként nevezi meg.) - pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=ős, cu=kő, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk.ECUÁDOR!! indo-irán mi? A Dakota indiánok lakota törzsénél tett látogatásomkor nyelvész és történész apámmal együtt vettem részt a kisiskolás indián gyerekek anyanyelvi számtanóráján. Az egyszeregyet dalolva fújták, valahogy így:(énekelve) „Ketó ketó hetyen topa, ketó ketó hetyen topa.” Apám úgy tántorgott ki az ajtón és a fűben négykézlábra ereszkedve skandálta a hallottakat. Azt illusztrálta, hogy a topa a négykézlábra esett ügyetlent jelenti, mely régen a négy magyar szinonim szava volt. A „ketó” értelmezése nekem se jelentett gondot. Apám elmondta, hogy 1910-ben, szenyéri iskolájában így tanulta ezt az egyszeregyi részletet: „Kétszer kettő legyen négy”. Ezt a „legyent” később több, 90 év körüli ember is megerősítette, ők is így tanulták a századelőn. Mivel hazafelé a lakotákkal rokon oglalák földjén jöttünk át, megálltunk, és egy indián kisfiútól megkérdeztem: „Mondd, hogy mondjátok ti a saját nyelveteken azt, ami angolul így hangzik: two by two is four (kétszer kettő, az négy). "On pár on pár lecsen topa” volt a meglepett gyerek válasza. Pedig nekünk volt sokkal több okunk a meglepődésre, hiszen most egy másik, és nálunk is élő szóval fejezték ki ugyanazt. Az „on” szinte a világ valamennyi nyelvén egyet takar. A pár magyarul most is kettőt jelent. Tehát a jelentés: „Egy pár x egy pár legyen négy”. - Mindezek után hallgassuk meg, hogy régi és kortársi ismert egyéniségek hogyan nyilatkoztak a magyarok és az indiánok nyelvéről. Sorjában idézek néhány jellemző mondatot megnyilvánulásaikból, a teljesség igénye nélkül.HA már hozzájárulunk a teljességhez: „A kelták településeiket DUN-nak nevezték (latinul: „oppida”), és értelme feltehetően „erőd”: DA-WN (daún), (TA-NYA), az angol „TO-WN” elődje (TY (ta) = ház). A településeket, ha kinőtték a „tanya” stádiumot, védelem céljából körülvették egy fából, nádból sárral összeragasztott fallal. Ez lett tehát a „falas” - a FALU. „Fal” írül FALLA, „Falu” meg BAILE (egyformán kialakított b=p=f), ugyanabba a fogalomkörbe tartozó, ugyanúgy alkalmazott szó!) Dublin - Írország fővárosa - neve írül BAILA ÁTHA CLIATH ( báljá a(t)há kliát) - magyarul „Falu az átkelőnél (gázlónál) ”, vagyis FALU (BAILA) ÁT(AL) (ÁTHA) (ÁT)KELŐ (CLIATH). A monda szerint Dublin ott keletkezett, ahol az „Ősatya” átkelt a folyón / a gázlón (angol: ford) és „falu”-t alapított. Szócikk
mi lenne ha nem drasztikusan mindent félresöpörve, kinöhetne végre a valós történelem 1 apró része,ami pont rólunk szól én leraktam az alapot, erre ti mint julius wcézár:csináltok 1 szebb jövőt?!miért kellett teljesen átirni sületlenségekre az egészet? yah kérem : shataq vóttam'
milennehaletennédvégreaztatörténelemlexikont?vandalizmus=dózer? énperszevettemidőtfáradtságotésmegpróbáltambeletenniaváltoztatástis? gondoltammajdértelmesemberekhozzáraknakhitelesadatokat! detemégcsakutánnasemnéztélmostakkormivan?megenvandálkodjak? milennehakétoldalúkommunikációtfo'j'tatnánk? shataqvó'tt!
shataq vó'tt AlánokKöszi a szekeztést. Ha elárulod honnan vetted mindezt megköszönöm. De vissza fogom tenni a Roxolán, Jász-Alán, és chunnoi-alán szövetségeket. (miután újra megtalálom a forrást ahol olvastam) :) --Elder sun 2006. augusztus 2., 20:05 (CEST) KategóriaA most írt Vend Szövetség szócikket nem tudtam megfelelő kategóriába elrendezni. Légy szíves segíts, ha meg kérhetlek. Doncsecz melyikre is?Ne haragudj, de nem találom, mire kell most reagálnom. Légy szíves, add meg a szakasz címét, amire gondolsz, vagy idézz pár szót az utolsó mondatodból, hogy rákereshessek. Adam78 ✉ 2006. augusztus 7., 12:11 (CEST)
KérésLenne egy kérésem, ami kategóriákat eddig létrehoztál/létrehozol majd, betennéd a vitalapomra? Így ha haladok a szinnyeivel, egyből jó helyre kategorizálnám őket. Data Destroyer 2006. augusztus 8., 14:31 (CEST) Köszönöm szépen, figyelni fogom! Data Destroyer 2006. augusztus 8., 15:02 (CEST) Kérés, magyarázat, ilyesmikÜdv! Mint már észrevetted, újraformázom az összes egyértelműsítőt, és mint láttad elég esetlenre sikerült az olasz, dán, lengyel, német, stb. egyértelműsítő lap reszelése, amit javítottál. Szerintem próbáljunk ezeknek a speciális eseteknek egy egységes formát kitalálni, a legjobb az lenne, ha meg tudnál fogalmazni konkrét alcímeket az különböző jelentések elválasztásához, vagyis például a lengyel egyértelműsítő esetében a lengyelek/lengyel nyelv és a település/személy elválasztására. Kis adalékok: úgy csinálom, hogy linkek csak az első szók legyenek, amik az egyértelműsített szócikkekre mutatnak, és a magyarázó mondatban ne legyen link, mert az csak összezavarhat, a megfelelő jelentés szócikkében úgyis linkesítve van minden; és a jelentéscsoportokat pedig alcímekkel választom el (lehetőleg amit beraktál három kötőjel, vagy vízszintes vonal ne legyen, mert az nagyon nem esztétikus). Mit javasolsz? – Glanthor ※ 2006. augusztus 9., 15:14 (CEST) Nem teljesen értetted mire gondoltam:) Az teljesen rendben van, hogy az országot nem soroljuk, hanem a népet meg a nyelvet. Arra gondoltam hogy legyen-e felcíme a kétféle dolognak (tehát a nép/nyelv és az egyéb dolgoknak). Jó lesz úgy a többi, mint most az Olasz (egyértelműsítő lap)? – Glanthor ※ 2006. augusztus 9., 22:29 (CEST) OK, akkor a többinél így járok el. Köszi. – Glanthor ※ 2006. augusztus 9., 22:36 (CEST) Vend SzövetségRendben, minden bizonnyal megfelelő a hely.Doncsecz Nyelvtörténet vs. nyelvészetSzia! Nem egészen értem, miért kellett a nyelvtörténeti cikkeket kizárni a magyar nyelvészet kategóriájából. Lehet, hogy kéne nekik egy saját kategória Magyarnyelv-történet néven (a mozgószabály alapján ilyen formában, mivel nem magyar nyelvű általános nyelvtörténet, hanem a magyar nyelv története, mint angolnyelv-tanár, németnyelv-oktatás, latinnyelv-vizsga). Adam78 ✉ 2006. augusztus 10., 00:24 (CEST) Nem volt igazán szimpatikus az a lépésed, hogy a Kategória:Magyar nyelvészeket egy árva szó (kommentár) nélkül visszaraktad a "Magyar nyelv"-ből a "Magyar nyelvészet"-be. Egy nappal előbb ugyanis épp én raktam át az utóbbiból az előbbibe, és meg is indokoltam az összefoglalóban (a nyelvészeknek csak egy része foglalkozik nyelvészettel, és még kisebb részük magyar nyelvészettel, úgyhogy indokolt a tágabb kategória; de a laposabb kategóriarendszer egyébként is praktikusabb). Ha Te olyan átütő érvet tudsz, ami mindezeket felülbírálja és semmissé teszi, nem lenne baj, ha megosztanád balga fejemmel... Adam78 ✉ 2006. augusztus 10., 00:29 (CEST) TatarozásEzt láttad? Koordináltan kellene előre lépnünk... --Burumbátor 2006. augusztus 13., 05:30 (CEST) Egyértelműsítők meginSzerintem ne legyenek redirektek a csak egy jelentést és wikiszótár utalást tartalmazó egyértelműsítők (tehén). Abból volt a vita úgyis, hogy a szótárjelentéseket miért száműzöm a wikiszótárba (mert oda valók), de legyen utalás rá a wikiszórár sablonnal. – Glanthor ※ 2006. augusztus 13., 16:17 (CEST) A tehénben igazad van, nem is vettem észre a WikiszótárX sablonokat, jó ötlet. (Sőt, technikailag lehet megcsinálom, hogy a wikiszótár sablon is tudja az összes funkcióját, és ahány paramétere van aszerint dolgozik). De például a cserepes címszónál a településbe rakni a wikiszótár sablont kicsit kitekeredés lenne, és mivel sokan amellett vannak, hogy vegyük figyelembe a wikiszótár jelentéseket, az a néhány ilyen lap szerintem jó így, mint most a cserepes. Másjelentés. Még (javában) dolgozom az egyértelműsítő lapokon, viszont a következőt gondold át: ha az egyértelműsítő lap toldat nélküli címen van (pl. Opera), akkor az Opera (színmű)-be nem kell belerakni a hivatkozást a többi jelentésre, mert aki keres, az nem úgy fog keresni hogy Opera (színmű), ergo a toldat nélküli egyértelműsítő lapot kapja először, tehát látni fogja a többi jelentést. Viszont ha nem az egyértelműsítő lap az első, hanem a „fő” jelentés, és az egyértelműsítő lap a toldatos címen van (cím (egyértelműsítő lap)), akkor viszont tényleg kell minden érintett szócikkbe a hivatkozás a többi jelentésre, és remélem hogy előbb-utóbb lesz is. – Glanthor ※ 2006. augusztus 13., 17:06 (CEST) Tovább bonyolódik az ügy:) Jelen állás szerint úgy van, hogy ahol egy jelentés+wikiszótár sablonos egyértelműsítő lap lenne, akkor az redirekt mint a tehénnél, és attól függően, hogy a Wikiszótárbeli jelentések kapcsolódnak-e a szócikkhez, használandó a Azokat nem én raktam a hétbe, hanem nem vettem ki. De teljesen igazad van, így sokkal jobb/logikusabb. Már regeltem a Wikiszótárba is, ha már pakolok oda… Még egy apróság: a harc is jobb így ahogy csináltad, de inkább a harcból kellett volna redirektelni a Harc (település)-re, vagy szólni egy adminnak, hogy törölje a harcot, és a helyére mozgatni a település cikkét. Mert copy-paste tartalomáthelyezéssel az esetleg fontos laptörténet elsunnyad. – Glanthor ※ 2006. augusztus 14., 15:51 (CEST) markomannokSzia kedves Adapa! A mai Szlovákia nyugati végén akkoriban maromannok (lehet hogy germán) és a keletin quadok (lehet hogy őslakos) népek lakták, ha egyszerüen átírod germánra akkor már jobb a markomann és quad mindenféle desig-náció nélkül. Ha nem haragszol most átirom és persze be fogom szúrni a forrásomat. salve --Elder sun 2006. augusztus 13., 20:05 (CEST) HEL szócikkSzia! A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája szócikk vitalapját kérlek nézd meg. --poluf1 2006. augusztus 15., 20:02 (CEST) KöltőAzt gondoltam, hogy a Wikipédia egy olyan oldal. ahol a világ népei megosztják egymással a tudásukat és a saját területük legjobbjait adják hozzá. Eddig. Meggnéztem mit szerkesztettél, és látom, más nyelv, jelesül az angol költőiről szóló részt kidobtad, mintha IDE nem lenne való. Úgy gondoltam jó, ha a magyar nyelven értők is tudnak Chaucerről, T. S. Ekiotról, akit te voltál szíves kitörölni. Az ternészetes, hogy aki ért hozzá, az bővíti, de minkek csonkítani a közös, ingyenes tudástárat? A cikk címe nem magyar költők vagy magyar költészet, hanem csak: költők. Ha ennyire helyi nemzeti a wikipédia, akkor legjobb, ha itthagyom, mert angolul úgyis 40-szer ennyi cikk elérhető. Remélem tudod, hogy a sok más népet, nyelvet, országot felvonultató angol wikiben a magyar irodalomra az ő költészet cikkükből nem mutat link. Igazad van. ERRE büszkék lehetünk. Az albán, az afrikans, a hindi, a héber, az indián indonéz ezek szerint többet ér. Te tudod. Tanuljunk nyelveket, ami fontos, anogolul úgyis elérhető. Várom válaszod.--Ksanyi 2006. augusztus 15., 20:07 (CEST) Ternészetesen. Nem a sorrend a lényeg, meg akik idejönnek legtöbbnek az anyanyelve magyar. Legyenek a magyarok elől. Csak ne csonkitsunk soha, átmeneti időre se, mert közben is nézhetik az oldalt.--Ksanyi 2006. augusztus 15., 20:43 (CEST) ArchívArchiválni kéne... :) --Burumbátor 2006. augusztus 16., 10:39 (CEST) ÁllatnevekÉn is köszönöm, a vitát a marhák és bálnák ügyében izgatottan figyelem... :)--Burumbátor 2006. augusztus 16., 11:04 (CEST) ókori görögökKét kérdés:
Adam78 ✉ 2006. augusztus 16., 15:40 (CEST) OK, köszi a rendezési munkáidat! Nem kell mindent rögtön kérni a WP:AT lapon, de érdemes berakni az Üdv! Nos nem kötözködésképpen, de nem jól írtad át magyar nyelvűre az Anjou vagy Anjō települést. Mivel a "j" valójában "dzs" hangot jelöl. Így helyesen Andzsó. Lásd: japán nyelv szócikk. --Horsee (Üzenőfalam) 2006. augusztus 17., 09:44 (CEST) Azt hiszem komoly exkuzációm van veled szemben,assz'em tényleg lehet ennyire balf... valaki mint én!Számítás technikai ismeret alapok:a gép nem azt csinálja amit szeretnék, hanem amit be programozok,beírok neki.Tehát ez valószínűleg másra is alkalmazható,pl:a balf...levelezésemre és cikkemre.Assz'em mostantól igyekszem először is okosodni a cikkírásról,csak azután "dózerolni". --shataq 2006. augusztus 17., 10:55 (CEST) u.i.:megtaláltam azt a hül'e gombot... Azért bocsi meg és,még egyszer köcce' ,hogy formába hoztad a lapot.Utólag visszanézve elég ovódás szinten készíttettem. Ránéznél a skítákra?! DD beindult 1000-el.--Elder sun 2006. október 12., 23:29 (CEST) ÁllatokMivel egyik tagja vagy az Állatok műhelynek, téged kérlek meg, hogy tekintsd meg legújabb "művemet":). Egy sablont készítettem a kutyafajtákhoz itt. Direkt nem vettem bele a külső jellemzőket (magasság, stb), hiszen azok a szócikkekben úgyis szerepelnek. esetleg a latin neveket be lehetne illeszteni, de én csak a mudiét tudom (Canis Ovilis Fenyesi - nem is tudtam, hogy ilyen előkelő kutyám van), a többiét nem, és nem találtam hozzá forrást sem. Mivel ez az első sablonom, hiába userlap, nyugodtan javíts bele, ha kell, nem fogok megsértődni:). Lily15 2006. augusztus 19., 19:10 (CEST) Felső-Háromszéki-medenceMiért tettél minden települést a Felső-Háromszéki-medence-ben külön sorba? Hogy nagyobbnak látszodjon a szócikk egy rakás üres hellyel? Mert másképp semmi értelme. lakeof 2006. augusztus 25., 19:55 (CEST) s-szLégyszíves mozgasd vissza a szepzuagintát septuagintára mert ez így nem helyes. --Immanuel 2006. augusztus 29., 20:44 (CEST) GerincesekSzia! In medias res, de egyáltalán nem támadó hangnemben: Határozottan rossz ötletnek tartom a gerincesek altörzsének fel nem tüntetését a gerincesek esetében. Két okból is.
A pávián szócikkben végrehajtott utolsó módosításod indított erre a megjegyzésre. A gerincesek esetében érvényes a második érv, de minden egyes taxoboxnál az első. Te hogy gondolod? Annak idején te magad mondtad, hogy "Nem akarom megreformálni a rendszertant, de amit az iskolában tanultunk, az a genomkutatások óta az utóbbi években úgy látom eléggé átalakult". Ezt az átalakaulást a magyar közoktatás még nemigen követte, így a félreértések elkerülése végett (specifikus eset) és persze a teljességre törekvés okán (általános eset) érdemes lenne a Vertebrata subphlyum megőrzése.--I. Mathae قل 2006. szeptember 1., 21:24 (CEST) Haj-jaj, megint az angol wiki... akkor mindenki járja a maga útját. Azért köszi a választ.--I. Mathae قل 2006. szeptember 1., 23:42 (CEST) Szia ismét! Gondolkodtam a problémán, és ennek termékét a Wikipédia-vita:Biológia műhely utolsó bekezdésében láthatod. Kíváncsi lennék a véleményedre, meg másokéra is.--I. Mathae قل 2006. szeptember 3., 00:06 (CEST) gyulaA gyula, mint méltóságnév, kisbetűvel írandó, v. ö. fejedelem, vezér, stb. Lily15 2006. szeptember 5., 21:52 (CEST) KunhalomKöszönöm a jelölést, örülök hogy valaki észrevette a szócikket, nekem az egyik személyes kedvencem (nem azért, mert én írtam, hanem a témája miatt). Sajnos a kép mennyisége nem annyi, amennyit szerettem volna, de igyekeztem, ám vagy gép nem volt, vagy kunhalom, vagy én:). Lily15 2006. szeptember 6., 21:39 (CEST) PingvinEz nem megy. A négy szócikket előbb át kell tenni az új kategóriába, majd a régi, kiürültet feltenni törlésre. Ezt te is meg tudod csinálni... :) --Burumbátor társalgó 2006. szeptember 9., 18:58 (CEST)
Luxemburgi ZsigmondMost vettem észre, hogy A középkori Magyar Királyság története szócikkben is szó van róla. Az ismétlődések elkerülése végett, ha neked is megfelel, ezt a részt lerövidíteném, és egyik fő szócikként megjelölném a Luxemburgi Zsigmond szócikket. Lily15 2006. szeptember 10., 10:44 (CEST)
MűhelyMindenféle, cikkekkel kapcsolatos megjegyzéseket tehettek a Wikipédia:Magyar történelem műhely vitalapján ill. cikkértékeléseket afőlapon. Épp próbálunk életet lehelni bele a többi, működő műhely mintájára. - Serinde üzenet 2006. szeptember 10., 11:26 (CEST) TaxoboxHurrá! Akkor már csak keresni kéne valakit, aki kivitelezi. :)--I. Mathae قل 2006. szeptember 10., 14:45 (CEST) ÜdvVálaszleveled köszönöm megkaptam, megpróbálok sorba menni a válaszaimmal. Mint a bemutatkozásomból kiderül nyomdász vagyok, a madarakkal hobbi szinten foglalkozom, de a maga szintjén viszonylag nagy alapossággal. 1,5 évvel ezelőtt lett interneten, tanulásképpen visszatértem gyerekkorom hobbijához, madárképek gyűjtéséhez, de ahhoz, hogy tudjam milyen képeket, kell keresnem, meg kellett tudnom milyen madarak léteznek, itt már el is jutottam a madarak rendszeréhez, itt rádöbbentem, hogy ez egy akkora falat, hogy képgyűjtésre már nincs is időm, meg egyébként is jogi problémákat vett fel, még ha nem is haszonszerzésre használom. Egy olyan adatbázisom jött létre, kereshetőséggel, hogy húsz másodperc alatt megmondom, hogy a madár szerintem Általam ellenőrizetten létezik-e, ki kategorizálta, és hogy az hova tartozik, természetesen léteznek vitás esetek családok és fajok esetében is. A fő forrásom az ITIS ezt találtam a legmeggyőzőbbnek, a BIBlib.cz viszont közelebb van, az általatok elkezdettekhez, jóval több családdal. Az ITIS annyi madarat sorol a gólyafélékhez, hogy nem is akarom felsorolni. Elnézést a hosszú bevezetőért, csak a helyemet akartam meghatározni. Rátérve a válaszomra, nem az akasztott ki, hogy belenyúlnak abba, amit készítek, hanem a hogyan. Syp egy viszonylag egyszerű kérdésben, hogy lantfarkú-madár, vagy lantmadár vitát kezdeményezett és választ várt, válaszoltam, és írtam mind a kettőre egy-egy magyar honlapot, ami így vagy úgy használta, és közöltem, hogy én nem tudom eldönteni. A madarak közül azért választottam a verébalakúakat, mert úgy láttam, hogy ez mostoha, szépen elkezdtem feltölteni az anyagokat a tetejéről kezdve, örülve, ha megjelent benne egy kép, egy pótlás, egy hibajavítás. Próbáltam követni a javításokat, elég sok helyen láttatom, hogy ez egységesítés. És eljött a pillanat, amikor az anyagaim elkezdtek vándorolni, belépéskor már nem a feltöltéssel kellett foglalkoznom, hanem meg kellett keresnem, hogy hova került. Ezt én úgy tartanám tisztának, ha valaki vitát kezdeményez róla és vár a válaszra. Én minden hová forrásokat írok, általam nem teljesen biztos helyzetekben még a kétségeimet is odaírom. A nagy változtatásoknál, azt hiszem joggal, elvárhatnám, hogy a forrásaimat cáfolják, lenullázzák és odaírnák az új forrásokat, ami megbízhatóbb az enyémnél. Nem a Wikipediákat akarom megkritizálni, de egy folyamatosan változó enciklopédiát még véletlenül sem adnák meg referenciaként, mert ami oda van írva ma, holnap már nem biztos, hogy ugyanaz szerepel rajta. Nem biztos, hogy igazam van, de gondolom az egy témakörrel, foglalkozok szám véges, példaként a madarak rendszerével foglalkozóké, nem lehet több párszor tíznél. Csak ennek a pár embernek kellene konszenzust kialakítani, már elnézést, de az, hogy én valamit kövérből szedek, azt valaki átírja normálra, egy másik meg dölté, ez háromszoros munka, amit a feltöltésre lehetne áldozni. Ha a családoknál, a fajtáknál megtudnátok, hangsúlyozom tudnátok adni egy adott szócikket, ami megfelel a ti elképzeléseiteknek, akkor azt már lehetne alapnak tekinteni. Elnézést, ha korán mondok vélemény, de azért mert kezdő vagyok, azért még van. Tulajdonképpen azért keveredtem ide, mert felháborított, hogy a magyar googli szinte semelyik madár keresésre nem adott ki találatot, bizonyos büszkeség tölt el, hogy pár madár már megjelenik a keresőben, a WIKIPÉdIA oldalon a közreműködésünkkel. A gerincesek, gerinchúrosak vitáról csak annyit, hogy magyarország népességét megkérdezve, az emberek többsége, azt megtudná mondani, hogy a madár gerinces, de szerintem igen kis szám mondaná a gerinchúrosat. Az a nevetséges helyzet áll elő, hogy egy madárfajta sem jelenik meg a keresőkben a gerinceseknél, mert mindegyik a gerinchúrosoknál szerepel. Elkezdtem próbából a fajokat is, itt egy olyat képzelnék el, hogy később összelehessen valahogy szedni, hogy egy földrészen, esetleg országban milyen madárfajok élnek, melyek élnek az erdőben, melyik eszik rovart, de ehhez is már most kellene megegyezni, legalábbis amiben tudunk. A téma gazdája szívesen lennék, de ehhez idő kell és hogy bebizonyítsam, hogy amit leírok, abban legalább is van valami. Még biztos lenne mondanivalóm, elnézést,de már így is elég fárasztóan hosszú lett. VC-s 2006. szeptember 10., 15:06 (CEST) VC-s KérésSzia! Szeretnélek megkérni, hogy ha van időd valamikor szerkeszd át a Románok szócikket. Sajnos annak ellenére, hogy csak a ma Magyarországon általánosan elfogadott elméletet hangoztatom (azt amit minden magyar iskolában tanítanak) az én véleményem túl elfogultnak találják. (A megfogalmazásom lehet tényleg kicsit nyers volt, de igaz.) Mivel te gyakorlottabbnak tűnsz, így hátha téged nem küldenek el Kínába rizset ültetni, ha átírod, úgy, hogy szerepeljen benne a magyarok által elfogadott változat is a dákoromán elmélet mellett. (Nem akarom azt eltüntetni, csak szeretném, ha látszana, hogy az egy vitatott elmélet.)
VálaszÚgy irigylem azokat, aki fél sorban elmondják amit akarnak, nekem ehhez általában fél oldalra van szükségem. Ez a leveled sokkal-sokkal jobban tetszik, mint ahogyon ez a kaland indult. Nagyon érdekes kérdéseket feszegetsz. A kutyulásoddal kapcsolatban megváltozott a véleményem, én nem nagyon találkoztam a verébalakúak alrendjével, de vallom, hogy amit nem ismerek, attól még lehet, elvet. Utólag úgy gondolom, hogyha valaki keresi az alrendet és nem találja, komolytalannak fog gondolni minket, ha nem keresi és ott van, hát ott van. Maga az alfabetikus listát egy jó ötletnek találom, de nem a főoldalon, hanem csak átirányitható hiperlinkként, sőt volt egy olyan elképzelésem is, hogy kellenne egy olyan oldal ahova az összes madár neve fel lenne rakva, ugyanis, ismerek olyan madarat, amelyihez négy különböző latinnevet kapcsolnak, itt lehetne megjeleniteni, hogy régi néve, átnevezve, bizonytalan besorolású, átsorolva stb. Ha nem teljesen érthető amit gondolok az azért van mert még bennem is csak alakul a dolog. Amit felvetettél, az egyik legfontosabb kérdés, mi, miért ott van, ahol lenni-e kéne. Szép mondat, mi. Ezzel azt szerettem volna mondani, hogy amig nem lesz egy olyan ember aki megtudja mondandani, hogy mi különbözteni meg a királygébics-alkatúakat, a verébalkatúaktól, addig csak betűket írógatunk egymás mellé. A fő baj az, hogy annyira szegényes a magyar internettes madár irodalom, hogy erre jelenleg nem látok megoldást. Az, hogy én mi alapján rakom valahová a fajokat, egy kicsit vissza kell menni. Én először erre a rendszerre találtam rá, http://www.zoonomen.net/avtax/frame.html, itt általam sem felismert sorrendben vannak, de találtam olyan helyeket is, ahol, túl nagy volt a hasonlóság a véletlenhez képest. Ezt leakartam ellenőrizni és rátaláltam erre http://www.itis.usda.gov/servlet/SingleRpt/SingleRpt?search_topic=TSN&search_value=174371, itt az nyerte meg a tetszésemet, hogy minden rendnek, családnak, nemnek, fajnak adott egy számot, én naív azt hittam, hogy ezentúl beütök egy számot és minden rendszerben ugyanott találom az adott fajt, hát nagyot tévedtem, de azzal együtt ezt találtam a legmegbizhatóbbnak, ez a számozás az elhelyezésem alapja, amikor elkezdték a rendszer felépítését minden faj kapot egy számot 174000-180000, amit utána fedeztek fel, vagy átsorolták, átnevezték az kapott egy nagyobb számot. Elnézést, hogy ilyen sokat írok, de kérdeztél valamit és én megpróbálok válaszolni rá. Ezek után, még kerestem egy harmadikat is a vitás helyzetek elrendezésére. ez a http://www.biolib.cz/en/taxon/id8814, tulajdonképpen ez hasonlit a legjobban arra, amit ti , ilyetve most már én is csinálunk, hasonló a család besorolás, az ITIS bizonyos családokat teljesen máshova sorol, pl. a Gólyafélékhez tartozik a lile, a sólyom, az alka. A Biolib alfabetikus sorba rakja a fajokat, amivel ellehetne kerülni esetleg nem igazán egymás mellé való fajokat és könnyebb a keresés is benne, de előfordulhat az hogy két nagyon közel álló faj a két végére kerülne csak azért mert az egyik a-val a másik v-vel kezdődik, és ezzel visszatérek az elejére, bármit is választunk, komoly érveket tudnák keresni rá, hogy miért rossz. Ezért magamban úgy döntöttem, hogy én folytatom a fajok felrakását és nem foglalkozok vele, hogy ki hova rakja. Ha ezzel végzek, elkezdem mindegyik fajtának a saját lapját, és itt, már mindent oda lehet írni. Van egy honlap, most nem jut eszembe, ahol így van, ott odavan írva, az összes név változata, latin, angol oda lehet majd írni melyek rendszer szerint hova tartozik és hátha addigra előkerül egy olyan ember is aki tudja, hogy miért is kell odarakni. Remélem leközelebb olyat kérdezel amire, csak azt kell válaszolnom, hogy igen, vagy nem.VC-s 2006. szeptember 12., 20:56 (CEST) TógarmahÉs a többi... Köszönöm a tömörítést. Aki a többire kivánxi úgyi megtalálja :) Üdvözlettel --Elder sun 2006. szeptember 12., 21:41 (CEST)Eldersun
Mit gondolsz a hun nyelvű törzsek véképp kikerülnek a cikkből?--Elder sun 2006. október 11., 21:49 (CEST) LevélmadárNézz rá légy szíves: Vita:Levélmadárfélék. Köszi! SyP 2006. szeptember 12., 22:40 (CEST)
VálaszElnézést, rossz helyre raktam. Már megint olyan kérdést vettettél fel amire, nem lehet egyszóval válaszolni. Mint jeleztem valahol, nekem mindegy hogy hova és milyen sorrendbe rakjuk a fajokat, úgysem tudjuk biztosan, hog jó helyre rakjuk. Én a forrásoknál jelzem hogy ide tartozik vagy máshová. A számomra fontos, hogy talájunk ki egy rendszert amit a átlag elfogad. ez lehet az ITIS (Integrated Taxonomic Information System) Lehet Biolib 8http://www.biolib.cz/en/taxon/id83049), lehet AZ ANGOL WIKIPEDIA, söt a legjobb az lenne ha a genetikailag bizonyított faj elrendezés lenne, de erre két helyen találtam utalást ami, semmi. Nekem tetszik ez a Sibley-Ahlquist féle madárrendszertan, de ehhez tudni kellenne, hogy hová sorolja a többi fajt. Én a rendszernél jelezném, hogy mi mi a miáltalunk elfogadott rendszer és utána már csak azt jelezném, hogy mi a különbség a családoknál, fajok. Öszinte leszek engem már az bűszkeséggel tölt el, hogy a magyar googli egy madárnál kijelzi a Wikipédiát találatként, ami nekünk köszönhető. 50 56Szia és ne haragudj, de megnéztem, nincs hozzáférésem, le vannak védve azok a lapok. Próbálok keresni valakit, aki írja őket, hogy cserélje le. NCurse Apollonia IllyriaSzia Adapa! Bocs, hogy téged kérdezlek ilyen banalitásról, de látom, hogy szerkesztetted a lapot (kösz érte), meg gondolom, régi arc is vagy a wikiben. Nem találok utalást arra nézvést, hogy a fenébe kell belinkelni egy olyan lapot, amelynek a címében zárójeles rész is van. Ha az Apollonia (Illyria) kifejezést rakom szögletes zárójelek közé, a link halott marad. Kösz az instrukciót előre is, ha van. Pasztilla 2006. szeptember 16., 11:39 (CEST)
KegyelemkenyérHello, úgy vélem te értesz a Magyar történelemhez és talán a különféle szavakhoz is, amik a középkorhoz ill. történelemhez kapcsolódnak. Többször is elémkerült az a szó, hogy kegyelemkenyér. Például egy rövid cikkben Báthory Annáról (1594-1636) és megszeretném tudni, hogy: Ez a szókifejezés Magyar eredetü? Használták a középkorban ezt a szót? Egy fennmaradt szó a középkorból? Vagy ez a szó modern eredetü és csak mai kifejezésként van használva múltbeli történelemhez? Ezt a szót használják más kifejezésre is pl. a lótenyésztésben (kiöregedett lovaknak tápláléknyujtás "kegyelemkenyér" amíg élnek)? Örülnék egy kiadós, informatikus tényismertetéshez ha lehet. Előre is köszi. Üdv --Magg 2006. szeptember 17., 11:09 (CEST) Kösz a választ, csak sikerül a közeljövőbe összehozni valamit e témához. --Magg 2006. szeptember 18., 09:48 (CEST) Anon beírásaiMeg tudnád nézni az Erdély szócikkbe író anon többi munkáját is? ( Avarok Magyar uralkodók listája Anonymus Szabolcs Turul). Nem merem visszaállítani, de szerintem némelyik aggályos. Lehet, hogy nincs igazam. Lily15 üzenet 2006. szeptember 18., 17:18 (CEST)
Újra én:)Az Afrika szócikk vitalapján a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium 7.M osztálya (sic.) tett egy figyelemre méltó megjegyzést, és ha Észak-, Közép- és Dél-Amerika területét egynek vesszük, igazuk van. A jelek szerint valamihez szükségük volt a Wikis szócikkre, így vették észre. Lily15 üzenet 2006. szeptember 20., 09:10 (CEST) Nem magam miatt szóltam, de ha egy diák ilyesmit észrevesz (!) és megemlíti, azt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Így nevelődik ki a következő Wikis nemzedék. Hajrá!:)) Lily15 üzenet 2006. szeptember 20., 10:07 (CEST) Szerintem most már nyithatsz nekem egy új lapot:). Rá tudnál nézni: Vita:Erdélyi Fejedelemség. Lily15 üzenet 2006. szeptember 20., 18:46 (CEST) Olvastam:). Lily15 üzenet 2006. szeptember 20., 21:22 (CEST) AdapabotSzia. Elbújhatnak azok a kis programocskák, ha nekikezdesz!:) Ha jól érzékelem, igyekszel összefogni az ötvenhatos cikkeket. Egy Aczél Tamásra meg Tisztító viharra számíthatsz részemről.--Godson fóruma 2006. szeptember 21., 16:19 (CEST) PolitikaSzia! Nem értek egyet a portálon visszaváltoztatott szavak használatával. Irányítani egy országot és az erőforrások elosztása fölött dönteni a hatalom birtokában lehet. Ha minden jelenleg politizáló (vagyis a hatalom megszerzéséért küzdő) párt irányíthatna, meg eloszthatná az erőforrásokat, ahogy a mondat jelenleg suggalja, egy picikét még nagyobb szarban lenne az ország. Tehát maga politizálás nem a hatalom gyakorlása, hanem az annak megszerzéséért folytatott küzdelem. --Burumbátor társalgó 2006. szeptember 22., 10:55 (CEST) UserlapKérésed parancs :) Szerinted elég lesz ennyi: [4] ? --Hkoala 2006. szeptember 22., 19:49 (CEST) Kategória:Az 1956-os forradalom fontosabb alakjaiEbbe azon melegében bele is kötnék :) Szvsz nem szerencsés a cím, plusz megint elkezdődne a ki-a-fontos játék. A fontosabb helyett meghatározó jobb lenne, az is politikai értelemben, bár sztem egy ilyen kat eleve fölösleges. --Vince blabla :-) 2006. szeptember 24., 12:12 (CEST) Hát jó, a "fontosabb" szó mellőzésével. Simán "56 alakjai" ("56 arcai") --Vince blabla :-) 2006. szeptember 24., 12:45 (CEST) BornemiszaHa gondolod, csinálhatsz már Bornemisza-családos kategóriát is :) Data Destroyer 2006. szeptember 24., 13:02 (CEST)
Listák és értékelések
Az albánok eredeteSzia, Adapa! Ezek szerint lehet névelőzni szócikkcímekben? Későbbiekben lehet hogy használni fogom. TaliTudtam, figyeltem a megbeszélést:), de sajnos elmenni nem tudok:((. Lily15 üzenet 2006. szeptember 27., 15:18 (CEST)
VálaszSzia Adapa, leveled köszönettel, megkaptam. Mint már valahol említettem a legfontosabbnak azt tartom, hogy minden áttalunk (általam) ismert madár felkerüljön a rendszerbe. Utána, ha lesz időm a magyar fajokat akarom megcsinálni. A folytatásban azokat a fajokat, ahol van magyar név és információ. Utána azokat ahol legalább egy képpel rendelkezünk, tehát a képeket eleve ideiglenes jelleggel raktam be. Most képzelzünk el egy olyan esetet, ahol egy delikvens a Poski Fiát 126-os autót keresi. Beüti a googliba, ami kiadja a Wikipédiát találatként. Megnyitja az oldalt és megállapítja, hogy annyit tudunk róla, hogy a fiát gyártja, és létezik ilyen autó. Azt, hog az oldal alján van egy galléria, szerintem nagy valószínűséggel nem nézi meg, ha az autó neve mellett szerepel a fényképe magában azt mondja, adatot nem tudnak róla, de legalább így néz ki. Ez egy adatbázis, de bizonyos oldalaknál olvastam, hogy egy-egy kép feldobná. A megfogalmazásodat egy kicsit finomítanám, nem irtó ronda, de nem igazán szép. A szöveg tényleg szétesik egy kicsit, de hangsúlyoznám ideigleses jellegét és ahogy a családnál a nemeknél sem biztos, hogy rosszul mutatna egy-egy kép. Ami viszont a fő problémám, hogy a nemeknél egy kicsit szétszakítanám a szöveget egy sor beiktatásával. Én elkezdtem egységesíteni, tehát visszamagyek a már megcsináltakhoz, hogy egyforma legyen és berakok egy sort a nemek közé, más kitörli. Most én elfogadom, hogy nem kell oda, de nekem időbe telik, hogy berakjam, nektek, hogy kitöröljétek. Ha nem tetszik nem teszem be, de annak semmi értelme, hogy én be, ti ki. Az oldalán az, hogy milyen nemeket tartalmaz a család, nekem enyhe túlzássál több óra munkámba telik, érkezik valaki és hat másodperc alatt beírja, hogy 54 nem tartózik a családba. Nem szeretném, ha a újabb kifakadásomat félreértenéd, de ha már valamit csinálok, ne felesleges munka legyen. Ne a laptörénetben lehessen olvasni, hogy valaki beírta a fajokat, de valaki kitörölte. Remélem nem írtam semmi bántott, mert nem volt szándékom.VC-s 2006. szeptember 28., 17:45 (CEST) VálaszVálaszodat, köszönettel megkaptam. Nem válaszoltál a nemek beírására a jobb oldalon, és hogy van-e értelme a beírásnak, illetve a kövér név és a plusz sor ütközik-e a Wikipédia stilisztikai szabályaival. Azért csinálom így, hogy ne egy betűhalom legyen, hanem szakadjanak el egymától a különbőző nemek. A szombati találkozásról nem hallottam, de sajnos, hálistennek van annyi munkám, hogy egyenlőre ilyesmivel nem nagyon tudok foglalkozni, meg egyébként is még kopasznak tartom magam. Ja és még azt akkartam mondani, hogy ha valamilyen grafikai munka van és megtudom csinálni, akkor lehet hozzám fordulni, egy térképet már csináltam Kép:Rab map.jpg VC-s 2006. szeptember 28., 19:03 (CEST) éjjel az omnibusz tetején...te jó ég, tudod te, milyen régen kerestem már ezt a dalt? vagy tíz éve hallottam, hogy egy idősebb rokon néha énekelte, csak ő mindig úgy mondta, hogy „ketten az omnibusz tetején”, így meg semmi nem volt róla az interneten... köszi, hogy beírtad a cikkbe, így le is tudtam tölteni az előbb :) – Alensha köszi! ezeket még nem ismerem, de mindjárt letöltöm valahonnan :) van egy olyan jó békebeli hangulatuk ezeknek a fajta zenéknek, ugyanaz, ami régi filmeknek (pl. Hyppolit) :) még azt beleírhatnád, amelyik úgy kezdődik, hogy „János, legyen fenn a János-hegyen” (nem tudom a címét, csak hogy így kezdődik). – Alensha jó az a Petőfi-vers, de nekem még jobban tetszett a Vita:Bökvers oldalra régebben bemásolt Kosztolányi. igen jók benne a rímek. – Alensha re:GalériaVálaszoltam a vitalapomon, sajnos azt nem sikerült kitalálnom, hogy a szöveg körbefollyon rendesen a képek közt. Itt alább a táblázatos megoldásra láthatsz példát(nézd meg a forrást is...):
A táblázatos megoldás annyiban jobb, hogy megadhatod a kép méretét, és körbefut körülötte a szöveg, hátránya, hogy nem ugyanúgy néz ki, mintha galériával csináltad volna... --Dami razgovor s korisnikom 2006. október 5., 17:36 (CEST) Szia. Ez egy Wikis cucc. Most így éjfélkor nem igazán tudom átolvasni a "szakirodalmat", de ajánlom ezeket az oldalakat, hátha jutsz valamire (esetleg a lap HTML-ének forráskódjának megnézésével, elvégre senki sem kötelez a Wikikód használatára...):
Első ránézésre nem vagyok benne, hogy sok újat mondanának, talán ha a vitalapokat átböngészed... Üdv--Dami razgovor s korisnikom 2006. október 6., 00:17 (CEST) .. századi magyar írók, költőkSzia! Ezek között a kategóriák között ugyebár lehet átfedés? Pl. Jókai Mór tartozhatna akár a 20. századi kategóriába is - bár lehetne jobb példát is hozni, csak most nem tudok. SyP 2006. október 6., 19:21 (CEST) Erdélyi, romániai, kolozsváriNe haragudj, nem értem az új kategorizálás szempontjait. Pl. Szilágyi Domokos, aki egész életét Romániában töltötte (1938-1976) benne van az erdélyi magyar történelmi személyek-ben és a romániai magyar költők, írók-ban. Kós Károly (1883-1977) csak erdélyi, de nem romániai, holott életének nagyobb részében Erdély Romániához tartozott. Balla Zsófia (1953-) viszont nincs benne egyikben sem, csak kolozsvári, ami része az erdélyinek, de nem része a romániainak. Kérlek, próbáld meg elmagyarázni vagy itt vagy a kategória fejlécében a "differentia specifica"-t. Köszönettel --Hkoala 2006. október 6., 20:36 (CEST)
Kerlek, ne keverd a szezont a fazonnal. --Dr. Steller 2006. október 7., 11:19 (CEST)
Hú, akkor ezt jó lenne pontosan megfogalmazni a szócikkben is. Akkor most Bohémia melyik része volt Bohemiának? :-) --Adapa 2006. október 7., 12:19 (CEST)
Ja, akkor félreértettelek az előbb. A Történelmi Csehország (latin Bohemia)-Morvaország (latin Moravia) felosztást én is tudtam. Tehát Te azt mondod, hogy a "nagy-Csehországot", tehát a mai Cseh Köztársaságot is nevezik latinul Bohemiának, nem csak a történelmi Csehország tartományt? --Adapa 2006. október 7., 12:35 (CEST)
Köszönöm, akkor már értem. De akkor ezt jó lenne pontosítanunk a szócikkekben is. Mivel ma már csak a történelmi Csehország tartományt (= régi magyar Bohémia, tehát a Morvaországtól északnyugatra fekvő országrész) nevezik a latin Bohemia [5], illetve az ennek megfelelő német Böhmen [6], angol Bohemia [7], stb. néven. --Adapa 2006. október 7., 12:47 (CEST)
Leveled köszönettel, megkaptam, a dicséret néha jól esikA befejezéstől, még azért még odébb vagyok, a végére hagytam, pár problémás családot. Ha kész leszek a verébalakúak felrakásával, szeretném az egészet leellenőrizni, hogy mindent felraktam és hogy nem követtem el nagy hibát, ezt csak úgy tudom megcsinálni ha addig nem kerülnek át a fajok máshová. Az alfabetikus sorrendről. A latin nevek alfabetikus sorrendjét még meg lehet indokolni, de a magyar nevek szerinti sorrendet, már nem igazán. A Verébalkatúakat sorba raktad és pont azaz érdekesség alakult ki, hogy egymás mellé került a varjúfélék és verébfélék, ami http://www.behav.org/00library/Rozsa_Aves/Rozsa_Aves_passeriformes_hun.html honlap szerint pont a verébalkatúak két véglete. Hozok egy blőd példát, ha egymás mellé raknánk az oroszlánt és az orrszarvút, utána pedig a tigrist és a tulkot, bizonyos körökben nevetségesé válnánk. Ha jobbnak látod az alfabetikus sorrendet akkor a latint ajánlanám, úgy, hogy a magyar neve legyen a második név. Minél többet járok az angol Wikiben, amiben ugyan találtam már hibát, de nagy általánosságban hasonló, mint amit mi csinálunk. Valamelyik családot elkezdtem leellenőrizni és 80%-ban még a fajok sorrendje is azonos volt, ez már több mint véletlen. Most jóval több családot írtunk le, mint amit én használtam, de úgy voltam vele, hogy ha átalakítjuk, törölni könnyebb lesz mint újat készíteni. Ez a lista tűnik, számomra a legtudományosabbnak. http://www.zoonomen.net/avtax/frame.html, megszeretném nézni, hogy a fajok sorrendje mennyire hasonlít az angol Wikihez, mert ha hasonlít, akkor eszerint lehetne sorba rendezni, úgy hogy megemlítenénk, hogy ez a besorolásunk alapja. Az ettől való eltérést pedig a nemnél, fajnál jelölnénk. A Sibley-Monroe féle madárrendszertan sem lenne rossz, de ott az nem tetszik, hogy kevés helyre nagyon sok fajt sorol. Azaz ötlet, hogy bent hagyjuk a képeket, az tetszik. A galléria sablonjaidat köszönöm. Ami nem tetszik benne, hogy egyedien nem tudom a képek méretét befolyásolni. Nézd meg a csuszkaféléket. GallerySzia, ne vedd rossz néven, de van a gallery234... sablonoknak bármi értelme? --Tgr 2006. október 8., 23:57 (CEST) A <gallery> pont ezt csinálja, csak szebben. Vagy abban túl kicsik a képek? --Tgr 2006. október 9., 01:41 (CEST)
Kedves adapaVeled nagyon jó vitatkozni, mert általában el fogadod amit mondok. A szerkesztő kollégámat nem nagyon tudom megérteni, ha te egy új sablont akarsz létre hozni, nem látom értelmét, hogy ellene beszéljek. Ha valamit hozzá füzök azért van, mert javítani akarok rajta, vagy nem is szólók bele. Aczél Tamás - Méray Tibor: Tisztító viharEgyszer már tettem egy felajánlást, meg a szerzőpáros felére is, de nem jött rá válasz, hát gondoltam: fölöslegesen tolongok. Mindenesetre érdemes beírni a saját keresőnkbe a Tisztító vihar szópárost, és elmélázni a Wikipédia útjainak kifürkészhetetlenségén.--Godson fóruma 2006. október 10., 13:49 (CEST) VálaszLeveled, köszönettel megkaptam, természetesen alakítsd át a képeket, amit tanácsolnák, hogy a képek közti csatorna legyen egy kicsit vastagabb, mert különböző színvilágú, alakú képek kerülhetnek egymás mellé, ami zavarólag hathat. Az alfabetikus listát a latin és magyar fajokról, nemekről, családokról, nagyon jó ötletnek találom, de ezt csak akkor érdemes elkezdeni, ha minden faj felkerül a madárak és nem csak a verébalakúak közé. Egyre jobban azon gondolkodom, hogy át kellenne alakítani a családokat a Sibley&Monroe-féle rendszerre. Így, hogy azt írjuk 48-96 család tartozik a verébalakúak közé, elég komolytalannak tünik, ha azt írnánk, hogy a rendszerezésünk alapja a Sibley&Monroe-féle rendszer és a családoknál, nemeknél, jeleznénk, hogy más rendszerek esetleg külön családként kezelik öket, tudományosabbnak tünne az egész. Még ellenőriznem kell, de az angol Wiki is használja, de érdekes módon, az is meglehet találni benne amit a Sibley&Monroe nem használ, az amivel először kezdtem, az is ezt használta http://www.zoonomen.net/avtax/frame.html. Ha így döntünk, össze kell vonni egy-két családot, de így lenne mire hivatkozni, hogy miért oda raktuk, ahol van. Mit szólsz az ötletemhez, mi a véleményed róla? Más, a népszabadság azt írta, hogy egyesek, akik internetről tanulnak a Wikipédit használják. ÜdvVC-s 2006. október 10., 17:02 (CEST) ErősElhiszed nekem, hogy nem tenném ennyire a betonfejűt, ha nem érezném magamat néha riasztóan egyedül, amikor látom a szellemi randalírozást, de látom ugyanakkor az elforduló fejeket is? Köszönöm az üzenetedet!--Godson fóruma 2006. október 10., 18:51 (CEST) Válasz:Javaslat ősmagyar műhely létrehozására"Kedves Elder sun! 1. Először is szeretném a hozzájárulásaidat megkritizálni. DD kritikájával én is egyetértek azokat a könyveket és internetes helyeket illetően, amelyeket mostanában forrásnak használtál. Bár én nem nevezem ostobaságnak ezeket, mert sok valószínű és érdekes dolog is van bennük, de azért tudományosan nem hiteles művek. Másrészről viszont DD durva hangnemével nagyon nem értek egyet. De ez ne vegye el a kedved a Wikipédiában való szerkesztéstől, mivel szerencsére a szerkesztők többsége szelíd ember. 2. Mivel szívesen szerkesztesz a Wikipédiában és óriási energia és kívácsiság van benned az iránt a téma iránt, amely érdekel (a magyar őstörténet), és mivel ez a fontos téma még alig-alig szerepel a Wikipédiában, és mivel engem is érdekel, tehát úgy látom már ketten vagyunk ilyenek a szerkesztők között, ezért lenne egy javaslatom. Fogjunk össze és csináljunk egy magyar őstörténet műhelyt! A témának lehetnél a gazdája, mivel Te vagy az akiben e téren a nagyobb energia van. (Engem a Wikipédia területei közül ezenkívül az egész magyar történelem és irodalom, illetve más népeké is, valamint még a művészettörténet és az élővilág rendszerezése is ugyanígy érdekel.) Én a segítségemet a szócikkek bővítése és a helyesírási-stiláris javítgatások mellett, elsősorban abban ajánlanám fel, hogy elkerüljük az összetűzést más szerkesztőkkel, azáltal hogy tudományosan elfogadhatóak és szakszerűek az ősmagyar vonatkozású szócikkek. Ha elfogadod a javaslatomat, akkor nyithatnánk egy ilyen műhely oldalt, amihez mások is csatlakozhatnának, akiket érdekel. Várom válaszod, --Adapa 2006. október 13., 17:11 (CEST)" "Kedves Adapa! Köszönöm a bizalmat. A lelkesedésemen kivűl nem sok mindent tudok letenni egyelőre. Olyan lennék mint a Beatleas-ben Ringo Star. Kis gondolkodási időt kérek, mert ez nem olyan elfoglaltság, amit az ember néha néha amikor talál valami érdekeset és kedve szottyan rá bebigyeszti ide." ELDERSUN Átgondoltam egy kicsit. A továbbiakat itt:User vita:Elder sun#Javaslat ősmagyar műhely létrehozására Jószándék és hozzáértésBocs, hogy megkésve válaszolok. Nézd, az nyilvánvaló, hogy nem én vagyok a wikipédia leggalamblelkűbb embere, a tomboló dilettantizmus és a sunyi tétlenség kihoz a sodromból. A kritikáim hangvétele olyan, amilyen, ezen nem igazán fogok változtatni a jövőben, szerintem még így is finoman fogalmazok néha. A műhely jó ötlet, viszont eldöntöttem, hogy magam is részt veszek benne, miután olvastam elder sun "elképzeléseit" a működéséről. Domboló dilettantizmus megfékezése, lásd fent :) Data Destroyer 2006. október 14., 13:01 (CEST) Nem lankada figyelmed! Ja Szia! Néha - néha azért benézek, sokszor találkozom vitákkal is és akkor gyorsan odébb állok, függetlenül attol, hogy mi a véleményem a szóbanforgó ügyről. Csak nagyon keveset szerkesztek, modhatnám semmit, mert egyrészt nincs időm rá, másrészt innen el vagyok tanácsolva. (bár lehet, hogy a többi wikiből is). Azért jól esett, hogí írtál a lapomra...- köszi. További jó munkát, kellemes időtöltést kívánok nektek. - Üdv. » KeFe « * vitalapom 2006. október 14., 18:16 (CEST) SzivacsokSzia! A szivacsokra rá tudnál nézni? Valaki elkezdte, írogattam bele, de még elég soványka. Köszi! SyP 2006. október 14., 18:27 (CEST) ősmagyar műhelyUser:Elder sun/ŐSMAGYAR műhely terv csináltam egy ilyen lapot, de ettől még nem lettem okosabb.:)--Elder sun 2006. október 17., 20:17 (CEST) 56Szia. Messze te dolgoztál azért a legtöbbet, hogy az ünnepi cikk elkészüljön. Ezért egyszer köszönet, másszor további teher rádrakása: néhány gondolat a hogyantovábbról. Tudod, mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. Hát ez itt a wikin fokozottan érvényes, mert a lógós (=az a paci, amelyik illegeti magát, de a szerszám csak lóg rajta) egy szemvillanás alatt eltűnhet a ködben...:((--Godson fóruma 2006. október 20., 09:47 (CEST) OlimpiaSzia! Bocs, igazán minden negatív felhang nélkül mondom: méltánytalannak tartom, hogy a cikkeket előzetes megbeszélés nélkül átmozgattad. Ezeknek a cikkeknek a helyére más (már részben elkészült) anyagot szerettem volna feltölteni. Nem gondolom, hogy csak én mondhatom meg, hogy milyen legyen az olimpiákról szóló cikkek struktúrája, sőt örülnék, ha lenne kivel megbeszélni a problémákat, azonban arra igényt tartanék, hogy ötletszerű (bocs én így látom) belenyúlkálások előtt a vitalapon egyeztessünk. Ezt szerintem nem csak a Wikipédia szabályai, hanem alapvető emberiességi szabályok (ld. mások munkájának tisztelete) is előírják. Egyébként semmi kétségem a jószándékod felől, a problémám csak az egyeztetés hiánya. --Csanády 2006. október 22., 10:55 (CEST)
KategorizálásSzia! A kategorizálás, mint megfigyelhetted, úgy működik, hogy ha egy kategória két (vagy több) bővebb, egymástól független kategória alá is besorolható, akkor mindegyik alá berakjuk. A "Hollandia földrajza" kategória pl. bekerül a "Hollandia" és a "Földrajz" alá egyaránt. Legjobb tudomásom szerint ezt a rendszert követik a Wikipédiában, a magyar és a más nyelvűekben egyaránt. Úgy hiszem, elég logikus, hogy a Kategória:Magyarország LMBT-élete kategória ugyanilyen alapon beletartozzon az LMBT alá, valamint Magyarország alá is. Ennek fényében téves lépésnek tartom, hogy kivetted a Kategória:Magyarország kulturális élete kat.-ból: mondhatjuk, hogy a melegélet nem a kultúra alá tartozik (bár nem tudom, mit javasolnál helyette tágabb fogalomként), de hogy valamiképpen Magyarország alá ne tartozna, azt aligha lehet kétségbe vonni. Ezért ha az utóbbiból ki is veszed, egy másik magyarországi vonatkozású kategória alá mindenképp be kellett volna rakni, amit jobbnak találsz (ha van ilyen; máskülönben nincs értelme hozzányúlni). – Kérlek, figyelj máskor, hogy a módosításod nyomán ne váljon féloldalassá a rendezés. Köszönöm előre is! Adam78 ✉ 2006. október 23., 02:51 (CEST) HornHahó. Amint a cikkben is szerepel, Horn nemzetőr volt, azaz a forradalom katonája volt, mielőtt, ugye, valami mást csinált. Jó helyen volt abban a kategóriában (amely kat. definíciója, mint a korábbiakban jeleztem, némileg homályos). Hornt egyelőre visszateszem az 1956 szereplői kategóriába és ha tisztáztuk, mit is jelent a forradalom katonái kat., szerintem oda is visszakerülhet. Üdv, --Korovioff 2006. október 23., 09:43 (CEST) ![]() Gratulálok a szócikkbe fektetett kitünő munkádhoz. (én csak egy-két alcikkel járultam hozzá). Amit te csináltál az óriási igényességgel megírt lelemény. Köszönjük szépen! Nikita 2006. október 23., 11:35 (CEST) Caatlakozom Nikitához. Köszönjük, Adapa (és nagyon örülök annak is, hogy Nikitának van ereje figyelni arra, hogy elismerésben részesítsen másokat a munkájuk miatt). ♥♥♥: Gubb ✍ 2006. október 23., 11:39 (CEST) Gratula!!! Gyönyörű, részletes szócikk lett és olyan jó, hogy épp elkészült az évfordulóra! – Alensha Szép munka volt! --Mathae Venerabilis قل 2006. október 24., 15:58 (CEST) Gratulálok a kiemeltséghez! Üdv --Dami razgovor 2006. november 3., 15:37 (CET) Én is gratulálokNem azért, mert megcsináltad, hanem mert neki mertél kezdeni. Más. A verébalakúakkal szép lassan végzek. Az elején komoly fenntartásaim voltak az angol Wiki irányában, de rá kellett jönnöm, hogy az utánam következök az angol Wiki szerint fognak leellenőrizni, ha nagyon különbözök tőle, kifogják javítani amit én csináltam. Az mindenképpen elgondolkoztató, ha bizonyos helyeken csak az angol Wikivel találkozik egy cikk, és mással nem, az azt jelenti, hogy más rendszerben gondolkodunk, mint más Wikik. Az angol Wiki 24 madár renddel számol, a mienk 35-tel, meg kellene gondolnunk, érdemes-e ennyi renddel foglalkoznunk, nem-e lenne értelme párat beolvasztani, törölni. A verebeknél is javasolnám pár fajta összevonását, és csak a rendeknél, nemeknél jelezni, hogy egyes rendszerek máshová rakják öket. Megcsináltam a Magyarországi madarak kategóriát, és másnap már a Magyarországi állatok alkategóriája volt, tetszet. Érdeklődnék, hogy szerinted a fajtákkal menjek tovább, vagy menjek ki a madarak rendjébe és folytasam a fajok feltöltését. Az állatok műhelynak, nincs még kiemelt cikke, ki kellene nézni egy olyat, amit lehet úgy fejleszteni, hogy kiemelt lehessen.VC-s 2006. október 24., 14:54 (CEST) KérdésSzerintem tudod, hogy mit akarok kérdezni ;)--Mathae Venerabilis قل 2006. október 24., 15:58 (CEST)
VálaszLeveled köszönettel megkaptam. A Kárpát-medencei madarakhoz, vannak érvek, de szerintem az ellene szőlők megyőzőbbek. Az állatok tényleg nem ismerik a határokat, de a vele foglalkozok sajnos igen. Azt, hogy Magyarországon milyen madarakat regisztrálnak, nagyon komoly kritériumai vannak. Annak, hogy itt milyen fajok vannak, még nagy nehezen utána lehet nézni, de hogy a romániai madár fauna közül, melyik található a Kárpátokban, ill. Ausztriában az Alpok alján, már szerintem meghaladja a lehetőségeinket. Ha a keresőkben gondolkodom, Magyarország madaraira már én is többször kerestem, de lefogadom, hogy a googli történetében, még nem írták be azt, hogy Kárpát-medence madarai. A másik kérdésben, nem is a banka, orrszarvúmadárral van problémám, hanam a többivel. Jelenleg úgy fest a dolog, hogy A Nandúalakúakhoz tartoznak a nandúfélék, ami a struccalakúakhoz tartozik. A guvatfürjalakúakhoz tartozik a guvatfürjfélek, ami a lilialakúakhoz tartozik. A Vágómadár-alakúak (Accipitriformes)-hoz nem tartozik semmi, viszont a Vágómadárfélék (Accipitridae), a Sólyomalakúakhoz tartoznak, ezeket súlyos ellentnondásnak tartom. Én kitörölnöm öket és megfordítva sorolnám be őket. A struccalakúakhoz tartoznak, a nandúfélék, amiket régen őnálló rendként tartottak nyilván. Nálam a sólyomalakúakhoz tartoznak a vágómadárfélék, a kettő együtt nem használatos.VC-s 2006. október 24., 20:18 (CEST)
KöszönömSajnos mind a két cica és a kutyám is elment tavaly. A strucc kérdésnél olyan érzésem van mintha egy osztálynévsorban egy hölgy egyszerre szerepelne a leánykori nevén és az asszony nevén. Enyhe tulzással úgy van, hogy van volt, van volt. Ha ragaszkodsz a kiírásukhoz legalább vegyük két felé, tehát jelenlegi és átsorolt. A másik kérdésen sokat gondolkodtam, tulajdonképen legyen Kárpát-medencei, deh a elkezdjük, mondjuk az országok szerinti besorolást, érdekesen fog kinézni: Kuwaiti madarak, Kárpát-medencei madarak, Kolumbiai madarak. Horváthországról, Szlovákiáról nem is beszélek, de én nagyon szeretnék az ilyen vitákból kimaradni. VC-s 2006. október 24., 22:10 (CEST) Nem hinnémListákra tényleg szükség van, de szerintem a Magyarország... kategóriákra is. Persze, nagyrészt párhuzamos lenne a Kárpát-medencés kategóriával, de azért minden országnak vannak endemikus fajai (rákosi vipera, magyar tarsza pl. kis hazánkban), az általad említett magashegységi és erdei fajokat nem is említve. Szerintem mindazonáltal érdemes lenne - te is írtad, érdekes lehet látni, hogy milyen élőlényekkel is találkozhatunk egy országban - legalább Magyarországnak külön kategóriát csinálni. A világ max. 15 millió magyarul beszélő emberének 2/3-a Magyarországon él, a maradék jelentős része innen menekült/disszidált/emigrált/vándorolt/települt ki, úgyhogy gyaníthatóan nagyobb érdeklődésre tartana számot e kategória, mint mondjuk Burkina Faso vagy Saint Kitts és Nevis állatvilága. Magyarország élővilága azért is jó, mert vannak elfogultsággal aligha vádolható forrásaink (elsősorban az MME Monitoring központja) az itthon biztosan előforduló fajokról, míg más országból ilyenekről nem tudunk. Ilyen szempontból a Kárpát-medencés kategóriákat sokkal problematikusabbnak találom, pontosan azért, mert az itteni országok jó részének máshol is vannak területei, így sokkal komplikáltabb kiválogatni, mint ha országokra felbontva oldanánk meg. "illene megcsinálni a többi Kárpát-medencei ország alkategóriáját is" - jaj, ugyan már... Egy kezemen meg tudom számolni, kik írnak ma állatos szócikkeket a Wikipédián, és két kezemen és lábamon meg az összes szerkesztőt. Ezen talán nem kéne problémázni, főleg addig nem, amíg 1.) szomszédaink élővilágáról nincsenek forrásaink 2.) szomszédaink jellemző élővilágáról nincsenek szócikkeink. Ez az ügy egyébként szerintem a többieket is érdekelheti. Ne dobjuk fel valamelyik közösségi lapon? --Mathae Venerabilis قل 2006. október 24., 22:41 (CEST) ÁtalakításÁtalakítottam, a madarak rendjét, szerintem így átláthatóbb, de nem haragszom meg ha visszacsináljátok. Az előbb Mathae hozzászólását nem vettem észre, de igazat adok neki, a Accipitriformest visszaraktam, de akkor viszont a sólyom féléket kell átrakni ide. A különböző országok madaranál természetesen csak listába gondoltam, úgy hogy felraknánk az adott ország cikkébe, mondjuk átirányítással. Marokkó és Egyiptomot már találtam, de az angol Wikiben is van pár ország, de előszőr a fajokkal foglalkozom. A kiscicát vidéken elütötte egy kocsi, de a kutyám és a anya cica, a kezemben haltak meg, úgy megviselt, hogy szerintem ebben az életben, már csak más állatait tutujgatom.VC-s 2006. október 24., 23:57 (CEST) AjajNagyon elméleti alapon állsz, még ha igazad is van. Én gyakorlati szempontok mérlegelésével mondtam, amit mondtam (belmagyar és külmagyar olvasók és szerkesztők aránya, jelenleg objektíve létező határok, keresési valószínűség), emiatt vagyok Magyarországcentrikus. Endemizmus jó lenne elméletben, de akkor több országnál meg kéne csinálni, ami megint csak problémásan viszonyulna az olyan kategóriákkal, mint pl. a Kárpát-medence élővilága. Én továbbra is amondó vagyok, hogy a konkrét kérdést vessük fel, de a te ideologikus feltevésedet is megoszthatjuk másokkal.--Mathae Venerabilis قل 2006. október 25., 13:24 (CEST) Emlékeim szerint a nemzetközi együttműködést az enwikin tervezted beindítani (ahol van reális alapja, hogy ti. többnemzetiségű a szerkesztőgárda).--Mathae Venerabilis قل 2006. október 25., 18:20 (CEST)
ÁtalakításÁtalakítottam a verébalakúakat, kiváncsi vagyok a véleményetekre, ha nem tetszik alakítsátok vissza, ez csak kisérlet. VitaElkezdtem egy oldalt írni, amit majd közzétehetünk megvitatásra: User:Mathae/Vita. Kérlek fejtsd ki ott is az álláspontodat röviden, és tömören, hogy minél többen végigolvassák! (Mellesleg nem volt valami fair törölni a vitatott kategóriákat...)--Mathae Venerabilis قل 2006. október 25., 20:28 (CEST) 56Szavaztam, szerintem már kiemelt színvonal. De ezért a tömeges üzenetküldésért lehet, hogy majd rád szólnak :) már vagy öt vitalapon ütköztem bele. – Alensha Jaa, azért megy ez a nagy kampány? :) De, jó lenne, de az külön még egy szavazás... – Alensha 1956!Szia!! Természetesen! Támogatom! --Peda ☎ 2006. október 25., 22:43 (CEST) 2. helyen támogattam:)). Szerintem nagyon jól sikeredett. --Lily15 üzenet 2006. október 26., 14:32 (CEST) Wikiszülinapodra![]() na, h itt is stimmeljen az időpont :-) Nikita 2006. október 28., 20:20 (CET) GalériarendezőSzia, a Dami vitalapján olvastam, hogy téged is foglalkoztat az a lehetőség, hogyan lehet egymás mellé rendezni a képeket. Én ezt a problémát ún. címerdobozok létrehozásával oldottam meg. Lásd erre a Gelre szócikk forráskódját. Azt, hogy két kép ne csússzon el egymástól a címerdobozok alá helyezett külön [[Kép:Sor.JPG|600 px]] formulával értem el, ezért a képek közé felvittem egy fehér színű Sor.JPG képet, mely a háttéren így nem látható és bárki használhatja, akinek egymás mellett két vagy több képre van szüksége. A Sor.JPG kép nagysága a px paraméterrel változtatható aszerint, hogy kettő, három vagy kevesebb képre van-e szükség egymás mellet. --Szegedi László 2006. október 29., 10:04 (CET) Ősmagyar műhelyKedves Adapa! Szinte mindent átvettem tőled és a te verziód önmagában is megálja a helyét.
Ha ezek a kiegészítések tetszenek neked is, akkor szerény kiegészítéseimmel bővitet változatot javaslom elindításra. Persze DD-t is megkérdezem. Köszönettel a figyelmes munkádért. Bódis Endre Kálmán.
Ha megtennéd hogy átfutod, igen hálás volnék. user:elder sun/onogurok Köszönettel --Elder sun 2006. november 2., 21:40 (CET) Hun nyelv[8] ? megnézed --Elder sun 2006. november 2., 23:49 (CET) Azt gondolom eseleg be lehetne linkelni a forrást. Krétai codex v. Isafhani codex. Mühely munka válszbeleirkáltam a felvetéseidbe, remélem igy átláthatóbb. Amire nem kaptál kielégítő választ kérlek arról beszéljünk még.--Elder sun 2006. november 6., 23:56 (CET) Andronovo"Andro"-nok ős szláv nép a Pánszláv elmélet szerint ők voltak a keleti szlávok. Később nincs róluk hir. Az Andro-novo igy nekem egy kicsit dezimformáló megnevezés. De KVáReZM is szláv átírata valami jeleknek amit Badin jós KUMMAHGARIZM-nak fordít~olvas. Kiváncsi vagyok a valóságra még ha számomra kellemetlen is.--Elder sun 2006. november 7., 18:17 (CET) Hosszú cikk - Albánia történelmeSzia Adapa!
Ja, bocs, Pasztilla voltam. Pasztilla 2006. november 3., 18:32 (CET)
Köztársaság téri csataSzia! Egészen pontosan meg tudnád mondani, hogy a Gosztonyi cikk mely részében szerepel, hogy a halálos áldozatok szempontjából az ostromlók a bentiek sokszorosát szenvedték el? Lehet, hogy nem olvastam el figyelmesen a cikket, de én ilyesmiről egyáltalán nem olvastam. Mennyi is az a sokszoros? Ha 20 halottjuk volt a bentieknek, akkor a 60-80-100-120, mennyi a kinitek vesztesége. Eörsi 15-20 halottat becsült: [9]. Ha tényleg 100-as nagyságrebdű volt a téri csata halottjainak száma, akkor a teret hullák borították volna. Volt egy két hulla a képeken ez tény, de hol a többi? És ha így lett volna, asszem sokkal több ávóst lincseltek volna meg, pl az összeset. Mozo 2006. október 31., 12:38 (CET)
Nem értelekEddig következetesen ellenálltál a Magyarországos kategóriáknak. Ha továbbra sem értesz velük egyet, énmiattam ne add fel az elveidet... Én nem neheztelek senkire sem azért, mert mást gondol, legfeljebb nem értek egyet. Ezek után mit mondasz?--Mathae قل 2006. október 31., 14:27 (CET) Oké, akkor én bekategorizálgatok mindent a Magyarországos kategóriákba. Szerintem vedd úgy, hogy ez nem Magyarország-centrikusság, mert végeredményben nem is az. Pusztán gyakorlati korlátok (forráshiány), idő és kedv és hozzáértés hiánya miatt "félkész" a projekt. A cél - miszerint akkor minden országnak... - nem hinném, hogy valaha is teljesül, de ha idetéved valaki, aki mondjuk Srí Lanka élővilágának a specialistája, megírja a cikkeket, és létrehozza a megfelelő kategóriát. De jó példák vannak, az enwikin pl. a litvániai kategóriák állnak jól.--Mathae قل 2006. október 31., 14:41 (CET) VálaszSzia, Adapa, a képeket szinesítésként raktam be, de rá kellett jönnöm, hogy szétveri a listát, úgyhogy azt kell mondanom, hogy sajnos tetszik. Ami lehetne jobb, azaz, hogy több kép esetén, nem tudják, hogy melyik kép melyikhez tartozik. Az úgy nem megoldható, hogy a fényképezőgép rányomására a madár képe nyíljon ki? A harkályalakúaknál van egy kis problámám, Megalaimidae helyett nekem Capitonidae van és az angol is csak szöveget ír ki helyette. Örülök, hogy nem sértődtél meg, mert más véleményen voltam a vitában.VC-s 2006. november 1., 21:04 (CET) Kiváló Wikipédista díj![]()
KEDVES SZERKESZTŐTÁRSAIM! Köszönöm ezt a meglepetést, amellyel nagy örömet okoztatok! Ráadásul pont most volt az 1 éves wikipédista-születésnapom: 2005. október 28-án történt az első kis szerkesztésem, az Őskor szócikkben! Igazából egyelőre sehol nem vagyok azokhoz képest, akik egy-egy témakört komolyan kidolgoznak vagy gondoznak. De tervezem ezt a történelem, irodalom és művészettörténet terén. A díjat egy kicsit úgy is veszem, mint a megelőlegezett bizalmatokat a továbbiakhoz. Még egyszer köszönöm szépen! Üdv, --Adapa 2006. november 2., 23:35 (CET)
Gumimaci
Pártosság vagy hozzáértés?Nekem szegezted a kérdést: tudom-e már támogatni az 1956-os forradalom kiemelt cikké avatását? Nos, most sem tudok mást mondani, mint eddig: támogatni nem tudom, de nem állok az útjába. Azaz nem vonom vissza az "ellenzem" szavazatot, mert a fő kifogásomat jelen pillanatban is érvényesnek látom. De aktívan tiltakozni sem fogok amiatt, hogy ezt a szavazatot DD javaslatára a közösség valóban átugorta. Én ugyanis egy centivel se leszek kevesebb attól, hogy egy közösség úgy dönt: a közösséget létrehozó szabályrendszerét zárójelbe teszi azért, hogy egy másik, az adott közösségen kívüli értékrendnek helyet szoríthasson. Ez a lépés nem engem károsít, hanem a közösséget, mert az adott közösségben legitim szabályokat erodálja, relativizálja. A szavazás során NCurse is utalt erre a körülményre. Az ő helyzete ráadásul az enyémnél sokkalta kényelmetlenebb, hiszen a kiemelések és referálások lefolytatása "történelmileg úgy alakult", hogy őrá maradt az összes minőségvizsgáló procedúra levezénylése, és ha ő netán közszerkesztői mivoltában több-kevesebb kifogást emelt az adott cikk ellen, akkor nagyon észen kellett lennie, hogy a saját meglátásaitól függetlenül intézze adminként a cikk sorsát. És nagyon bölcs lépés volt, hogy világosan rámutatott: a kiemelt vagy nem kiemelt nem admini döntés, hanem a "közakarat" kifejezése, és jobb, ha a köz maga végzi a kiemelést, mintha valami elkülönölt "admini akarattal" szemben kéne "kivívni" egy cikk elismerését. De senki sem akadt, aki fölvállalta volna a feladatot. Sokkal látványosabb kívülről "ostromolni" az ellenséget, mint fölvállalni a döntés felelősségét. És ez az alapvető bajom az 56 cikkel. Utólag osztja az igazságot, nagyon következetesen egyetlen világnézet alapjáról, és ennek megfelelően nagyon kevéssé történészi szemmel. Ha kéred, hosszabban is kifejthetem. De hadd kérjelek arra, hogy előbb olvasd el azt kis szösszenetet, amit egy Babits Mihály nevű ürge már jó régen összedobott e témában. Utalást itt találsz rá, a Google ki fogja adni neked a teljes szöveget. Hogy ne ilyen zordon legyen azért a befejezés, idézem (magamat...) Alensha vitalapjáról: A cocilizmus fénykorából való az alábbi sutka: ::"Hallottad? Megint lehet tömegesen belépni a pártba!!" ::"Na jaaa... megint tisztogatnak a pártonkívüliek...."--Godson fóruma 2006. november 3., 17:28 (CET) Laptörténet!Szia! Ha nem megy rendesen az átmozgatás, a WP:AT lapon kéne kezdeményezni, nem pedig átmásolni a tartalmát, mert így elvész a laptörténet. (Az Iliász oldalra gondolok.) Ezt csak adminisztrátor segítségével lehet elvégezni, mivel az Iliász oldalnak már van laptörténete, így nem lehet ide más oldalt átmozgatni. Adam78 ✉ 2006. november 5., 15:55 (CET)
Hello!Kitört a tél. Így csak unatkozgatok a gép előtt, megint lesz idő az okos(k)odásra. De még nem is csináltam semmit...Kata 2006. november 5., 21:03 (CET) Áh,... most látom...ez nagyon buli, pedig csak úgy tiszteletből írtam - elvileg egy ekkora lapja kellene, hogy legyen Csokonainak, Vörösmartynak, Kölcseynek, Aranynak, Adynak, meg József Attilának legalább... aztán jöhetnek a többiek. De ennyit képtelen vagyok egyedül- pedig az Attilának már nekiálltam, de kevés-kevés. Kata 2006. november 5., 21:41 (CET) AG8-) --Dr. Steller 2006. november 6., 08:39 (CET) Kedves Adapa! Ezzel a módszerrel nem tartom túl szerencsésnek ezt a kárpátmedencézést. Nem az együttműködési szándék, hanem a konfrontáció irányába mutat. Arra utal, hogy az összehordott érveinket csak látszólag fogadtad el, és semmi szín alatt nem tágítasz attól, hogy alkalomadtán a te változatodat tuszkold a szócikkbe. Ez igy nem wikikonform: ha ennyira ragaszkodsz a nézeteid érvényesüléséhez, írj ki szabályos véleménykérést vagy szavazást, és annak lezárultáig tartózkodj a szócikkek átírogatásától.--Godson fóruma 2006. november 6., 13:18 (CET)
Kedves AdapaNekem egy faj megírása, ellenőrzése megközelitőleg egy óra, te 14.35 és 14.36 között 10 fajt tudtál átváltoztatni, úgy döntöttem, hogy kitérek, elkezdem a külföldi madár fajok beírását. További hasznos munkát kívánok.VC-s 2006. november 6., 18:44 (CET) Ősmagyar műhely 2006/11/06paganKedves Adapa! Lehet hogy félrevezettek de Jézus a goi~nép szót akkor használja amikor nem körülmetélteket emlit, (minden népnek), akiket szintén elhívott isten. és amikor mekereszteletlen paganok-ról szól azok körölmetéltek (a nép), de hitetlenek. Mert nem követik a friss élő kijelentést. De alig van jelentősége ... --Elder sun 2006. november 6., 23:48 (CET)
De lehet hogy nem ezért revertáltad:) Csak jelezni akartam, hogy nézd meg. Köszi --Elder sun 2006. november 8., 19:25 (CET) Mocsar/mazsarhttp://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b145/ch05s05.html "A varég–orosz kereskedők a Volgán és a Donon át jutottak el Itilbe, a kazár fővárosba, a Dont pedig Ibn Hurdádbih a szláv (orosz?) folyónak nevezi. Az onogur kötelékben élő magyarokról igenis itt, a Don vidékén szerezhettek az oroszok tudomást. A magyarságnak egy ága a Volga jobb partján, északabbra, nagyjából a mai mordvin és csuvas területen élhetett, ez lehetett az az ág, melyet Julianus barát a 13. században megtalált. Persze elképzelhető, hogy ez a Volga jobb parti magyar csoport csak a 13–14. században húzódott nyugatra a Volga bal partjáról. Mindenesetre ez az ág valószínűleg még pár száz évig tovább élt, s az orosz forrásokban mozsar/mocsar néven szerepel. ..." Bolsevik hatalomátvétel SzentpéterváronSzia!
November 7 alkalmából létrehoztam egy Bolsevik hatalomátvétel Szentpéterváron cikket (furcsa, hogy eddig nem hiányolta senki), mely magáról az eseményröl szól. Szerintem egész jól sikerült, de én programozó vagyok, nem történész, így mivel eddigi tevékenységed alapján azt hiszem, te elég jól otthon vagy a történelmi témákban, szeretnélek felkérni, hogy ha tudsz, járulj hozzá az oldal fejlödéséhez. Ősmagyar műhely 2006/11/10-13forrásokKedves Adapa! A jó szokásodhoz hiven ha nem találod a forrást vagy nem egyértelmű, kérlek tedd át a részt a vitalapra. Mint ahogy szoktad, és amit nem tudok elléggé hangsúlyozottan köszönni. Sajnos néha elmulasztottam jelezni honnon is veszem ezeket. De van ami már csak a fejemben van meg az arhiv cdmn. Az onogurokra sajnos a terjengős magyarázatok miatt nem tudtam érdemben válaszolni. És közben az általad megjelölt forrást is bogarásztam. Ha nem feledem el idővel mindenre válaszolok.:) Kumagaria
User:Elder sun/Jeretyán régi szöveg meg egy link Ez egy részlet, ami bevádol egy lehetséges hamisítot. http://www.kitalaltkozepkor.hu/szentkorona.html "-...1790-ig semmit sem tudunk róla. Ez alatt - és csakis ez alatt az idõ alatt! - lehetett rajta képeket cserélni, anélkül, hogy a nemzetnek tudomása lett volna róla. És hogy ez mennyire köztudott volt: amikor hazahozták a Koronát, egy átvételi elismervénynek számító kettõs metszet készült róla. Az egyiknek a felirata az, hogy „Ilyennek írták le eddig tudósaink a magyar Szent Koronát", a másiknak pedig, amelyik már lényegében a mai állapotot mutatja: „Mi ilyennek találtuk 1790-ben Febr. 16-ik napján". Ilyet akkor állít ki az ember, ha nem az eredeti állapotában veszi vissza azt, amit kiadott a kezébõl. Szerencsétlenségünkre a hátoldalát nem ábrázolták ugyanekkor. Vagy ábrázolták, csak gondos kezek eltüntették ezt a rajzot, mint annyi más fontos dokumentumot. Azt a részt, ahol a csere történt, elõször 1792-ben láthatjuk, annak a Decsy Sámuelnek a munkájában, aki egy helyen elszólja magát. Leírja ugyanis a mai állapotot, pontosan ezekkel az alakokkal, s ugyanakkor, mikor a drágakövekrõl szól, és a hátulsó drágakõhöz ér, arról azt mondja: az, amelyik a Szûz Mária képe alatt van. Tehát tudja, hogy ott Szûz Mária képe volt, de ugyanakkor az aktuális helyzetet is leírja, mert akkor éppen közszemlére volt kitéve a Korona, tehát láthatták, így aztán tudja, hogy ott már Dukász Mihálynak a képe van." De kinek is lehetett érdeke, hogy Bizánczi császár képe legyen a koronán? A kereszténység Apostolának Szent Istvánnak? Hunyadi Mátyásnak aki Római(Német) császár akart lenni? Kinek? Nem tudom, de a története igen kalandos. Egyébként valahol megaláltam a két korona ábrázolást (1790.Febr16.) Elég sokan el akarták már lopni... A legtöbbet Pap Gábor esztéta foglalkozik vele.--Elder sun 2006. november 9., 19:48 (CET) A Szent korona Eredete részben ott van a két rajz az "Eredeti" és az új kornárol 1792. újságcikk.--Elder sun 2006. november 11., 11:43 (CET) steppei népek<>onogurKedves Adapa! Ha jól értem: Elsősorban jó védhető hiteles forrásokat kéne találnom. Az általad javasolt forrás alapján A MAGYARSÁG KELETI ELEMEI ill. Kiszely István: A magyar nép őstörténete alapján elkezdem az *on-ugorok bővítését.
Később pedig a kategoria:sztyjeppei népek:Bolgár-onugor birodalom, [ogurok], [on-ogurok (a steppén)] is sorra kerül. De voltak más 10-ek, 9-ek, 8-ak, 7-ek is. Ezek területei nem mindíg a steppe hanem pl a Kaukázus al-duna..., őket majd akkor amikor sorra kerülnek (Elsősorban a magyar vonatkozások tisztázása a célom, de ha nincs ilyen az is tény.)
Hogy lehetne mégis vissza tenni az eredeti szavakat a magyar fordítások mellé?--Elder sun 2006. november 10., 21:22 (CET) PogányokA Pogányság szócikkben helyesen szerepel az hogy a Héber Biblia (Ószövetség) „pogánynak” nevezi a nem zsidókat.
Sajnos elmulasztottam lejegyzetelni a forrásokat. A pogány és a paraszt a magyarba több úton és több értelemben is bejött francia olasz német etc. utakon is. A "vidéklakóból" igy lett paraszt és "hitetlen" mert hogy abban a környezetben fordult elő a torzított külföldi szó. De mondom már semmi jelentősége, hogy a pagan: ~paraszt vagy ~pogány. Van egyedi szavunk mindkettőre.--Elder sun 2006. november 13., 22:41 (CET) Mocsar/mazsar és KumagariaEz a két téma szerintem egy külön
Ezekhez az érdekes elméletekhez (a Kitalált középkor honlapról és Pap Gábortól), azt fűzném hozzá, hogy egyáltalán nem általánosan elfogadottak.
steppei népek<>onogur
Olyan jó lenne tényleg belenézni, legalább egy jó minőségű foto erejéig hogy miről is irt Biborban.SZületett.Konztantinosz történésze. A következtetése szerintem épp annyira hiányosak mint az romániai történészek véleménye.--Elder sun 2006. november 14., 00:05 (CET) Avarok előtti magyar nevek, Hunnyváry, "magyar források", hun szótárak
Az hiszem hogy a tudományosság szempotjait nem kel kialakítanunk. Hanem elég lesz a valamelyik filozófustól átvenni, és feleleveníteni. Határározottan törekszem ebben az egyetértésre. (Alkotmány szintű a dolog :) ) --Elder sun 2006. november 13., 23:58 (CET) hun szótárak
Hegü istahainitet ai urrusaghitet, urritet. (szeresd uradat,istenedet,és csak neki szolgálj) Leszünüte keltüdisi istahanitekh. Aluvüne istahainje inejvet berüin száhátwra (Isten nevét ne vedd a szádra) Suchübü isabikhet (tiszteld apádat, anyádat) Wüljüne (ne ölj!) Lopüne (Ne lopj!) Tiknazirüne (ne paráználkodj!) etc.A feljegyzett szavak fele rokon a magyarral, a nyelvtani szerkezet pedig erősen rokon, sokszor azonos. De nagy kérdés itt is a hitelesség!" :Bakay Kornél[10] --Elder sun 2006. november 14., 18:35 (CET) hellenizmusKifejtenéd-e pontosabban ezt a hellén-magyar elméletet, mert még mindig nem értem miről van szó.
Azt hiszem egy külön vitalapon szivasen megvitatnám. És kiváncsi vagyok a Te és persze mások tapasztalatára is és azokra a tényekre amik megerősítik illetve amik egyértelműen cáfolják. A NYUzerlapomjaim közé tegyek egy ilyet? Ott szétvitathatnánk zavarmentesen a témát. 'User:Elder sun/hellén-magyar'? A magyarság 75%-os cromagnoni+nordikus rasszjegyeire vonatkozó megjegyzésed biztos hogy téves. A gén-eloszlás-kozelségi mutatók szerinti magyar-lengyel-ukrán-macedon rokonságról milyen forrásod van?
A honfoglalók által elkövetett 100%-os népirtást szerintem senki nem állítja.
A helyben talált népességnek a magyarság kialakulásában játszott nagy szerepét sem vitatja szerintem senki.
Ennek ellenére "ősmagyaroknak" mégiscsak azt a népességet nevezzük, amely Árpáddal (illetve a kettős honfoglalás elmélete szerint már 670-től) érkezett a Kárpát-medencébe.
A téma pontosításáig egyelőre a Hellén nyelv címet vegyük ki a listából és helyezzük ide a vitalapra!
sarŐk a Királyi ghurok (tehát akikből a királyt választották...) leginkább ők az "eredetiek". -- erre mi a forrásod?
Azt hiszem ezt én vontam őssze nagy vonalúan, mert a Sar jelentése a ,fehér, fenséges, fényességesen, kivűl, Királyt is jelent. Aki ezt álította a Sumirolgus Prof. Badin Jós Ferenc. Igy pedig ha ők királyi szakák, és ők kezdik megszervezni a Szkíta(szaka) törzseket(ghur~kür), akkor a sara gurok, mint királyi körök logikus következtetés. De ennek az a feltétele, hogy a csuvas nyelcsalád tagjai legyenek mint mi magyarok. Különben egyszerű félreértés, félrehallás. Azt hiszem amig legalább egy professzor nem mondja ki a rokonságot, magánvéleményként fogom hangoztatni. (sára ~ hercegnő)--Elder sun 2006. november 14., 19:35 (CET) tizedekA 10-es rendszerekre a www.kitalatkozepkor honlapot adod meg forrásként. A szakákra vonatkozó információid is onnan valók?
pénzek:http://prabhu.50g.com/sakas/iscyth_cat.html http://szkita.lap.hu/ http://www.grifterrec.com/coins/indoparthian/indoparthian.html http://users2.ev1.net/~legionary/mainevent/coins/Scythian.html http://www.punjabilok.com/land/origin_of_saka_race.htm Lehet hogy a kovetkeztetések eszélytelen zöldségek de a töredékek, a kövek, kövek. A Kitalált középkor honlapot ne vegyük alapforrásnak, mert nem általánosan elfogadott történettudományi szakirodalom. Persze alternatív információként megemlíthetjük az ott szereplő elméleteket is, a forrás pontos feltüntetésével. Kézai Simon "magyar házi"? -- Ezt a megjegyzésedet egy kicsit gúnyosnak találom.
Lehet hogy mielőtt nekilátunk a közös műhelymunkának, érdemes lenne tisztáznunk az alapvető felfogásunkat tudományról és áltudományról, magyarságról és nacionalizmusról, a Magyar Házról, a szélsőséges mozgalmakról és elméletekről. Nekem szilárd értékrendem van e kérdésekben, ami természetesen a wikipédiás szerkesztési tevékenységemet is meghatározza. Igazi együttműködést csak úgy tudok elképzelni bárkivel, ha az erkölcsi és tudományos alapokban egyetértés van közöttünk. Kedves Elder sun, van kedved egy ilyen eszmecserére?
--Elder sun 2006. november 14., 00:50 (CET) Ku mah gar iz ma
(mi az az Avár-föld?)
, stb. területekre. A Tátra helyett is a témánkat fedő bővebb, régészeti alapú Szlovákia népvándorláskori emlékei szócikkcímet írtam be.
források
"A húnok királyának leánya Harund a dán királyhoz menvén nőül, midőn általa minden igaz ok nélkül elűzetett, a húnok bosszút forralva, a dán király Frichgott ellen, Krisztus születése körüli időben, más 6 kún fejedelem s temérdek sereggel hadat indítottak; volt mindegyik király s fejedelemnek 50 hajója, mindegyik hajón 300 fegyveressel, de az ekként 100 ezeret meghaladó hadsereget a dán király részint a tengerbe sülyesztette, részint Blekingnél vívott csatában leölte s szétverte. Saxo grammaticus 280szerint e csata 7 napig tartott, maga a hún király is elesett, a leölt fegyveres nép hullái Russia 3 folyóját akasztották meg folyásában, s a síkon 3 napi járásnyi területen hevertek a holttestek. Az életben maradt húnfejedelmek közül többen a dán királynak meghódolván, népeikkel együtt különböző tartományokat kaptak lakhelyül; az elesett király fia nyerte Saxoniát, mások Lapponiába s Estoniába telepíttettek le,[6] ezért találni a lapp, finn és esth nyelvekben a magyarral egyező szavakat; – Jornandes szerint pedig[7] Ptolemaeus a régi Scanzia sziget lakosai közt Suethen, Athelnil, Unix, Etelrug nevű népeket említ, mely nevek távol hún származásra mutathatnak." [6] Fejér Gy. Aborigines 36–7 l. i. k. Saxo grammat. p. 134.--Elder sun 2006. november 16., 20:37 (CET) génekA magyarság 75%-os cromagnoni+nordikus rasszjegyeire vonatkozó megjegyzésed biztos hogy téves. A gén-eloszlás-kozelségi mutatók szerinti magyar-lengyel-ukrán-macedon rokonságról milyen forrásod van?
Nem rassz jegyeket mondtam, hanem genetikai összetételt. A kettő nem uganaz. Semino és Trsai az Y kromoszómában található deformációkat térképezte fel. A külső jegyeket (rasszokat) másik forrásból a "Magyarság Ismeret"-ből vettem. Ez valóban raszokat sorol fel. A két elemzéz között erős a koreláció kb. 95% ami biztosan nem Ázsiai. De 60%-a 99,99% valószínűséggel biztosan kárpátmedencei. SablonokSzia! Mi ez a sok sablon amit gyártasz, hova szánod őket? --Dami reci 2006. november 13., 22:55 (CET) Szia. Köszi a választ, az ötletet jónak tartom, csak önmagában nem tudtam mire akarod használni (pl: jobb felső sarokba beszúrogatni). A hárfás képet majd törlöm, ha nem előznek meg (még csak papiron vagyok admin :( ). Esetleg ránéznél a mindentudás egyetemének előadásainak listájára (a linket majd este leirom, csak nem otthonról írok azt szar a gép), ott is jól jönne talán egy két piktogramm.--Dami reci 2006. november 14., 13:43 (CET) Szia. Erre gondoltam, ha van kedved hozzá, majd lehet, hogy megcsinálom én, csak egy-egy jó képet kell majd találni...Üdv--Dami reci 2006. november 14., 16:46 (CET) Albán írókNagyon pöpec! Ha egyszer az albán történelmet befejezem, remélem mihamarabb, úgyis az irodalom jön. Akkor majd még jönnek hozzá nevek, főleg kortársak. Ami viszont feltűnt, hogy Nopcsa Ferenc mit keres rajta? Albánul egy sort le nem írt soha, csak Albániáról rengeteget.
Szia, és köszönöm. Nopcsát már ki is vettem, meg díboltam még itt-ott. Értem amit mondasz, de Nopcsa tényleg sehogy nem fér a képbe. Őslénytanász és néprajzos volt, aki hónapokra vissza-visszatért Albániába, ha mindent összeadunk, életéből talán két-három évet töltött ott, aztán németül vagy magyarul, Bécsben vagy Budapesten publikálta albanológiai feljegyzéseit.
Igazad van, persze, amikor az előző levelet írtam, még csak valami kora délutáni állapotban láttam az oldalt, és akkor még csak korszak szerinti listák voltak szöveg nélkül Albán irodalom alatt, ezért írtam a szövegszerűsítést. Az nem baj viszont, ha bővíteni fogom, mármint a szöveget? ----Pasztilla 2006. november 17., 18:00 (CET) Ja, meg annyi, hogy szeretnk majd egy külön fejezetet a Népköltészetnek, mert az a legjobb az egész albán irodalomban. Szóval lenne pici struktúraváltozás is. Pasztilla 2006. november 17., 18:02 (CET) Látom, együtt dúlunk az arberesek között:-) ---Pasztilla 2006. november 18., 00:56 (CET) Kedves Adapa!Sajnos az egész rendszer koncepciótlan! Ezt az örömet természetesen meghagyom neked - én képtelen vagyok rendet rakni a rendetlenségben! Főleg, ha valaki utána összekavarja ismét. A névtérben pl. akkora rendetlenség van, hogy az elejéről kellene nekiállni, de úgy felgyűlt az anyag, hogy életem nem lenne rá elég. Több irodalmi lapot nem szerkesztek, ez volt az utolsó, amibe belenyúltam. Meg úgy általában...Bármi, amibe belenyúlok, kiderül, hogy olyan rendszertelen, hogy - ismétlem - elejéről kellene kezdeni, és átnézni az egészet, de már elfogyott a lelkesedésem. CSak egy példa, kipróbálod, rájössz: beírom, hogy Lessing, Gotthold Ephraim - és piros lesz, pedig van róla lap. Ha beírom, hogy Gotthold Ephraim Lessing, akkor meg kék. A névtérben pedig az L-nél kellene szerepelnie, nem a G-nél. Ugye - csak a magyar névsor szerint vettük fel az összes külföldi nevet és valamelyik név fordítva működik, valamelyik nem. MINDEN SZEMÉLYNÉVNÉL KÜLÖN ELLENŐRIZNI KELLENE. Hogy ki a fontos, jelentős stb. és ki nem - azt majd eldönti az idő (gondolok itt a kortársakra és minden művészetre, lévén elég szubjektivítás vagyon benne). Szerintem ki lehetne pl. vastagítani, aki fontos, de ettől még szerepelhetne mindenki. Ja... nem beszélve arról, hogy ki szedte darabokra a kategóriákat írókra meg költőkre??? A műfajok és műnemek már a romantikában összemosódtak, de mindegy, csak 150 éve volt. Kölcseyt hova teszed??? A többi apróságot meg hagyjuk, nem erőlködöm feleslegesen - nekem ez túlságosan kaotikus így, és kérlek, ne haragudj meg ezért. Sok kitartást! Kata 2006. november 15., 10:11 (CET) Helló, kiderült, hogy redirektet kell csinálni minden névhez, DARABONKÉNT!!! huuh. Sose végzünk. Na, leellenőriztem több lexikont, mindenki benne van a sazklexikonokban. Csak a megírás sorrendje lenne a fontos, de ez mindent érint! Egészében. Most rendet csinálok Európában, aztán utána folyt. köv. Kata 2006. november 15., 21:32 (CET) BecenevekLeírom álláspontomat: a keresztneveknél a becenevek rovat minden interneten játszadozó gyereket, tökfejt, maflát és vandált arra ösztönzött, hogy belefirkálja a pasija, barátnője, gyereke intím, magánszférájú megszólítását. Nem győztük kiradírozni a Pötyiket, Nyuszimuszikat, Cuncimókusokat. Ezért indult szavazás, ami el is dőlt. A többség a becenevek ellen foglalt állást: ezzel csináltunk, és megspóroltunk magunknak egy csomó fölösleges munkát. De ki lehet írni újra egy szavazást. Szerintem nincs értelme. OsvátA. 2006. november 16., 09:24 (CET) mitologia(mitológia)<->legenda? A mitológia ingább az istenek viselt dolgaival és a világ teremtésével foglalkozik? "Mitológikus alakok az égből jött Prométheus pl." ? A legenda pedig vélt v. valós személyek vélt v. valós tetteivel. " Az igazság a legendák homályába vész." Nem akarok erőszakos lenni, de talán ha a magyar legendákat feldolgozzuk, akkor a mitológiai részt átengedem. ŐSŰR-ről, ŰRISTEN-ről semmít nem tudok.--Elder sun 2006. november 16., 20:26 (CET) Sablon (védett háziállatok)Köszönöm, hogy átigazítottad! Nagyon zavart, hogy néhol hosszabb, mint az egész szócikk, de ez a változtatás meghaladta képességeimet:). --Lily15 üzenet 2006. november 17., 18:49 (CET) Egy szerkesztő írja készre?Már elnézést, de a Wikipédia véletlenül nem arról szól, hogy egy szócikk közösségi munkában sokak hozzáadott tudása alapján születik, és nem egy adott szerkesztő írja készre? Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az adott szócikk létezik és aki olvassa, hozzáírja a tudását. Ehhez pedig néha több idő kell. Rosszul gondolom? ZitaZá 2006. november 19., 16:17 (CET) Műhelyeszmecsere53+6 hiteles szerzőKedves Adapa! "Nos! Mivel én csak egy retkes lábú szerkesztő vagyok nem is merem mocskos kezemmel illetni a fényességes történészek eme nagyszerű munkásságait." :)
tudománytalan forrásokTermészetesen ha van eredeti akkor azt kell nézni mert a másolatban benne van a hiba lehetősége. Egyszer sem mulasztottam el "" jelek közé tenni a véleményeket a forrás megnevezésével. Persze lehet, hogy a köztudomású véleményt elmulasztottam mellé írni, de a továbbiakban a közhiedelmeket is oda fogom tenni. Meg az MTA véleményét is. Azért mert Te hivtad fel rá a figyelmemet nem lesz nagyobb vagy kisseb szaktekintély Kiszely István. Hanem ahogy irtad főleg antropológus. --Elder sun 2006. november 20., 20:33 (CET) TudományosságÉn a tudományosságot a következő ismertetőjegyekkel határoznám meg:
Magyar házas"A politikai indíttatású jelenkori mítoszokká leegyszerűsített történelmi elméletek, sejtések hangoztatása (turanizmus, fajelmélet, stb.) egyesek számára hivatkozási alapot jelentett többszázezer ember meggyilkolására. Az én személyes véleményem erről az, hogy a műhelyünkben ilyesféle ideológiák felé a legkisebb elnéző vagy megengedő magatartást sem tanúsíthatjuk. " (Adapa)
ÁRPÁDSÁV"Egy politikai párhuzam: akármennyire is szimpatikus pl. a FIDESZ, nem tudok elmenni az általa meghirdetett demonstrációra, hogyha mellettem mások árpádsávos zászlót lengetnek, ami a nyilas korszakot idézi, még akkor is ha sokan ezt nem akarják tudomásul venni és megengedő magatartást tanúsítanak, és odaállnak az árpádsávos zászlót lengető demonstráló mellé, még ha ők maguk piros-fehér-zöld zászlót tartanak is a kezükben. Ezzel az alapállással egyet tudsz érteni a műhelyünk vonatkozásában?"(ADapa)
Az utobbi van súlyosabban büntetve, de az előbbi az ártalmasabb. De gondolom te is azon kevesek közé tartozol akik meg tudják kölönböztetni az Árpád sávos címert a Horthy érában is betiltott Nyilas zászlótól. De itt az a SÚLYOS, hogy a NÉP birka és a szócsövek irányitják. (JÉZUS vagy BARABBÁS) Te vagy én hiába tudjuk, hogy ez félrevezetés. Szálasi, életében nem tudta kisajátitani az Árpád sávos Zászlót. Most, a művelt magyarok rátukmálják. Ez szörnyű.
2A többi téma:
http://www.pnas.org/cgi/reprint/98/18/10244.pdf itt a magyarok nem szerepelnek, de a finnek és ujgurok igen.--Elder sun 2006. november 20., 23:12 (CET) http://www.roperld.com/HomoSapienEvents.htm itt már ott vannak a magyarok mint 'germanok' :)
Heltai Gáspár: A sarki hideg"Az északi tengeren a szigetek között a tenger be van fagyva, úgyhogy a farkasok ezeken keresztűl tudnak közlekedni. De az ottani hidegől megvakulnak mivel olyan hideg van, hogy megfagy a szemük." (Heltai kicsit átjrva)
Állatok műhely - taxonómiaSzia! A Műhely vitalapján tettem egy javaslatot a rendszertanra vonatkozólag. Szeretném, ha hozzászólnál.--Mathae قل 2006. november 21., 21:42 (CET) Re: LinksablonKedves Adapa! Hogy mi a gond vele, azt magad is megfigyelheted A Mindentudás Egyeteme előadóinak listája cikkben:
Elnézést, hogy kifakadtam ellene: az volt a benyomásom, erősen túl van bonyolítva, és nem láttam értelmét ennek a kódtömegnek. Bár lehet, hogy tévedek, és valójában hasznos. Egy biztos: meg kéne javítani a fenti két hibát. Adam78 ✉ 2006. november 22., 08:53 (CET) A fölösleges újsor-jelet sikerült megoldanom azzal, hogy kivettem a sablonban lévő üres sort. (A mögötte lévő rész végig kommentben van, úgyhogy akár ki is lehetne törölni, vagy vitalapra lehetne tenni.) A másik gond továbbra is megoldatlan. Adam78 ✉ 2006. november 22., 09:40 (CET) Nem tudom, melyik módosítás segített és hogyan, de ügyes vagy, hogy újra életre keltetted a "width=60%" utasításokat. Köszönöm! Adam78 ✉ 2006. november 22., 18:04 (CET) Szia, kérlek kategorizáld be az ilyen képecske sablonokat a Kategória:Piktogramsablonok, hogy mások is megtalálják őket :). Köszi--Dami reci 2006. november 24., 19:12 (CET)
Úgy néz ki, némi szerver-update elteltével mégis hatott az a módosítás, amit végeztem a link sablonban: kivettem az üres sort a végén a kategória elől. Nagyon kényes sablon ez; lehet, hogy be kéne tenni a Feketemágiát használó sablonok közé… Adam78 ✉ 2006. november 25., 13:57 (CET) PiktogrammokNagyon jó ötletnek tartom, már több wikiben találkoztam hasonlóval. Egyetlen apró megjegyzés: kicsinyellem őket. A költőt jelölő hárfánál (ha jól láttam, az) egy ideig gondolkodnom kellett, mi az a sárgásbarna izé:). Esetleg meg kellene póbálni a méret kétszeresével. Kérdésem: a festőknek nem készülsz ilyeneket gyártani? Mert vevő lennék rá. Esetleg megcsinálnám én, de hol találok ilyen jellegű képeket a commonsban? Másik kérdésem: ha valakire kettő is illik, akkor mindkettő feltehető, l. Shakespeare? --Lily15 üzenet 2006. november 24., 19:37 (CET)
KezdőlaptervSzia! Légyszi nézz rá a v2 tervezetre, most milyen szerinted. Még padding kell a dobozokba, de amúgy szerintem jó. Érdekes lenne tudni, hogy a mi olvasók milyen felbontásokban használják a Wikipédiát; de szerintem optimalizálni jelenleg az 1024×768-ra kell, mert az tekinthető a legelterjedtebbnek. Most nekem még 640×480-ban sem csúszik szét, de ott ugye már fent a fülek sem férnek el. 800×600-ban szerintem már jó, a kiemelt cikk képét pedik keskenyebbre vehetjük, hogy ne törje szét annyira a szöveget mellette. – Glanthor ※ 2006. november 26., 18:07 (CET) Most hogy tetszik? Kipróbáltam 800×600-ban IE-n, Firefoxon és Operán is, nem csúszik össze. Két hasáb esetén ennél többet nem lehet elkövetni. A v3 nem igazi alternatíva, mert ott „muszájból” bele lett nyomorítva valami oda, ahova funkcionálisa nem való. – Glanthor ※ 2006. november 27., 19:46 (CET) Szia! Kíváncsi lennék, mi a véleményed a fent linkelt cikkről. Az első bekezdésben írtam le, szerintem mire lehet jó. Nem tudom, érdemes lenne-e átvenni a magyarba, ill. bővíteni. Adam78 ✉ 2006. november 28., 10:38 (CET) Az első bekezdés a cikk első bekezdésében található. :-) Így hangzik:
Örülök, hogy tetszik! Az általad javasolt magyar cím nekem teljesen megfelel. Én 2006-tól 1990-ig csináltam meg fordított időrendben; gondolom, továbbra is visszafelé lenne érdemes bővíteni a fenti szempontok miatt. Adam78 ✉ 2006. november 28., 12:29 (CET) Danelaw...vagy Danelag. A viking történelem szócikkben az utóbbit használtam, mert a forrásaim is ezt az alakot használták, de szeretném egységesíteni. Vagy nem ugyanaz a kettő? --Lily15 üzenet 2006. november 28., 17:19 (CET) Marrakech? Nem Marrakes?Úgy emlékszem, ezen a lapon: Wikipédia:Kocsmafal_(javaslatok)#Marrakesh_v._Marrakes.3F_.C3.8Dr.C3.A1sm.C3.B3d_k.C3.A9rd.C3.A9s arra jutottunk, hogy a "Marrakes" írásmódnál maradunk. Honnan származik az az információ, hogy ch-val "hivatalos"? Én így még sose láttam leírva. (ne vedd figyelembe az angol-, francia-, stb. egyéb wikiket, mert nekünk a magyar írásmód dukál). misibacsi 2006. november 29., 13:21 (CET) Színházművészet vagy színművészetSzia, Adapa! Szándékosan használtam a színházművészet kifejezést, ami jóval tágabb a szín(műv)észet fogalmánál. Bár elég elnagyolt ez a cikk jelen formájában, és vélhetően nem is nagyon fogom bővíteni a jövőben, de azért nemcsak színművészetről van benne szó, hanem magáról a színházról, rendezőstül, darabostul, ilyesmi. A fő kategória is [[Kategória:Színházművészet]]. Kösz, hogy ránézel időnként a kis perifériáimra, szerintem már lassan albanológussá képzed magad te is:-) Jézusom, most vettem csak észre a kiváló wikipédista-díjat, itt fenn, gratulálok hozzá, kiérdemelted!!! Pasztilla 2006. november 29., 22:00 (CET) Én meg ezt köszönöm, még ha túlzó is a bók, és álszerényen elhárítom. Láttad már pölö az ötvenhatos szócikket? :-) Pasztilla 2006. november 29., 22:13 (CET) Országok leírásaNéminemű majdnem tudományos rendszer, még nem tökéletes de majdnem használhatzó, kérem, hogy ne bontsátok szét, amit nagy nehezen összeraktam, hogy minden országé egyforma legyen: [12], ha már az irodalomba ne dumáljak bele. Kata 2006. november 29., 22:24 (CET) "Kedves Kata! Az országokra kidolgozott rendszerhez annyi javaslatom lenne, hogy a Kultúra részt egységesen nevezhetnénk így, hiszen az oktatási rendszer is a kultúra része, ezenkívül a hagyományokat is ide venném be alkategóriaként, mint ami szintén a kultúrába tartozik, valamint a történelmet nem a legvégére tenném, hiszen minden a múlttal kezdődik. Bár a földrajzzal való kezdés logikus, a történelem akkor sem a legvégére volna jó szerintem. A Földrajz - Népesség - Államszervezet sorrend helyett én a Földrajz - Történelem - Államszervezet - Népesség sorrendet javasolnám, ahogy egyébként az a legtöbb külföldi wp-ben is van." Szia, fentit írtad! Az oktatás és a hagyományok már benne van a kultúrában, beletettem, (ahol nincs, abba nem mertem belenyúlni). A történelem azért került a végére, mert igen sok cikkben nagyon-nagyon hiányos, pontatlan vagy rossz, és valószínű sokáig így marad, másutt pedig ok nélkül terjedelmes, vagy tele van politikával és terjedelmével szétnyomja az egészet. Az ír cikkről pl. úgy látni, hogy tökéletes, miközben kiderül, hogy csak a történelme van meg és hiányos. A hétvégén megnézem majd az összeset, vagy megpróbálom végignézni. Az igazság az, hogy nekem a WP nem a mérce. Igazi lexikonokat nézek meg inkább, amit "szakemberek" írnak. Azt hiszem a Földrajz mindenképp elöl kell hogy legyen, mert ugye a határokkal kezdődik a dolog, meg, hogy hol van stb. Szerintem utána tettem az államszervezetet majd a népességet. De a töri mint mondtam, hangsúlyozottan ki kell hogy nyomja az egészet (valahol egymaga akkora, mint az összes többi rész együtt). Majd ha mindegyikben jól meg lesz írva, akkor érdemes a 2. helyre berakni, addig elég égő. Ami még igen gázos: a táblázatok (pl. közig. vagy ünnepek nem egységesek az összesben) teljes összeviszaság uralkodik, de sajnos ehhez abszolút nem értek. Valahol táblázatban van a közig. valahol csak felsorolásban, ugyanez az ünnepeknél is. Ráadásul 500 féle variációban - valami egységes képet kéne róla alkotni, vagy nem? Mit gondolsz erről? Te jobban tudsz ilyeneket. Ja igen, a mérce egyelőre a 3 kidolgozott ország, ahol már alig van csonk: spanyol, görög, horvát - ezeken kísérleteztem (mivel biztos ezeket olvassák legtöbben). Még ki kell dolgozni tökéletesen a gazdaság részt, mert a meghatározásokat helyére kell tenni. Már egy csomó föcikönyvet megnéztem hozzá, de a szektorokat nagyon kéne hozzá tudni. Valami sorrend: Mezőgazd, ipar, kereskedelem. Mg-ben: növényterm, állatteny, erdőgazd, halászat. Iparban: energia, bányászat, nehéz- és könnyűip. Keresk-be bele a turizmus mert az az alosztálya, a banki szféra és a külker. kapcsolatok. Na, itt tartok. A töri kivételével tehát gyakorlatilag egyetértünk. Figyelj, csináltál a Pasztillának egy dobozt az albán kultúrához. Nem lehetne megvalósítani minden országnál? Kata 2006. december 1., 08:16 (CET) [13] még valami, most nézz rá! Kata 2006. december 1., 08:22 (CET)
Hahó, az előbb kaptam érte valakitől, hogy az adott nép és ország művészete időben nem fedi egymást. Ez most átirányítás volt? Mert jó lenne tudnom, róla, ha már más úgysem írja meg. Kata 2006. december 1., 23:22 (CET) Hé, mondom jó lenne tudnom, mit csináltok, vagy befejezem az egészet, aztán törölve minden. Most az6 összes ilyet át fogod írni, vagy elég ha megváltozott a sablon? Mert betettem minden országba! Mi lesz? egész nap ezzel szórakoztam . Kata 2006. december 1., 23:25 (CET) Áh, sajnos ezt az egyet nem fogja megoldani! Nagyon bonyolult, mindig lesz, aki beleköthet. Csak most az van, hogy az összes európai országba, Argentínába, és Venezuelába is bepakoltam! úgy mint albán művészet, magyar művészet, ukrán művészet és nem úgy hogy albániai, magyarországi és oroszországi. Na, ennyit a sokszínűségről. Mindegy, csak jó lenne, ha egységes lenne. Az átirányítást utálom, nem lehetne inkább törölni a régi elnevezést és átmásolni egy új nevű lapra? Egy csomószor utána nem találok semmit, mert más átirányítgatja és nem szól, hogy hol van!!!Kata 2006. december 1., 23:30 (CET) Mindben benne van a törpeállamok kivételével. De már nincs erőm még egyszer végigmászni rajta. Szédülök tőle. Na, jó éjt, mára lekapcsoltam magam, mert hulla vagyok. Kata 2006. december 1., 23:34 (CET) Sz.tem jobb, ha benn van a doboz - utána el fogjuk felejteni és megint 600 féle helyen 600 változatban lesz, káoszhoz vezetne. ??? csak előrelátás, ahogy ezt a helyet ismerem,...Kata 2006. december 2., 10:48 (CET) Köszi, hogy nem húzkodtad ki a dobozokat, amiket bepakoltam. Kata 2006. december 2., 12:53 (CET) Projekt / Sablon országok bemutatásához
KIMARADT A TUMDOMÁNY! SZERINTEM AZ OKT. RENDSZER ALÁ RÖGTÖN ÉS OKÉ AZ EGÉSZ/ PROFI LESZ! Mit gondolsz? --Adapa 2006. december 2., 13:52 (CET) Fent nagybetűvel! Kata 2006. december 2., 14:44 (CET)
Következő variáció, akkor így már jónak kell lennie. Kata 2006. december 2., 15:34 (CET) "A nagybetűs javaslataidat is belevettem, a vastagításokat kivettem, illetve két helyen még hagytam, ahol van javaslatom: 1) az 1. pont címe mégiscsak Földrajz legyen, mivel a bevezető szövegbe érdemes a legfontosabb társadalomföldrajzi tudnivalókat beleírni, olyan alapvető információkra gondolok, mint a főváros vagy autonóm területek (Szerbiánál pl. Vajdaság), vagy rekordok, pl. Mongólia Ázsia legkisebb népsűrűségű országa, stb. 2) az etnikai, nyelvi, vallási összetételre vonatkozó javaslatomat lásd fent, + a megoszlás nem jobb szó mint az összetétel". OK, Marad a megoszlás! A legek indig amúgy is benne vannak az elején. Tehát így most elvileg tökéletes, amíg kiderül, hogy nem az! VÉGREKata 2006. december 2., 15:42 (CET) KacsaSzeretném szétszedni házikacsára és tőkés récére. A magyar kacsáról sajnos nincs annyi anyagom, hogy egy megfelelő hosszúságú szócikket lehessen belőle összehozni. --Lily15 üzenet 2006. december 3., 17:50 (CET) magyar szürkemarhaNem tudod véletlenül a latin nevét? Én kettőt találtam: Bos taurus primigenius podolicus (Kiszely) és Bos primigenius hungaricus (itt). --Lily15 üzenet 2006. december 3., 19:17 (CET) Köszönöm. --Lily15 üzenet 2006. december 3., 21:04 (CET) Re: Miskolc portálSzia! Örülök, hogy tetszik a portál. Persze, hogy segítek, csak itt a magyar wikiben még nem csináltam portált, utána kell néznem a sablonok neveinek, mert ezek itt mindent lefordítanak :) Egy Magyarország portálra még több infót is ki tudnánk rakni, mint ami az angol wikiben van akár a Miskolc, akár a Hungary portálon, egyszerűen mert több anyagunk van hozzá. Neked van már valamilyen portálod valahol, vagy ez lesz az első? Azt a currentmonth, currentyear rendszert használják itt a portálok, ami az angol wikiben van? – Alensha Sokorói dombságKedves Múlt századi Őskövület! Örömmel vettem a gyors segítségedet, hogy segítettél wikizni,amit számos ok miatt utálok. Azonban több probléma felmerült bennem, amit már régóta meg szerettem volna valakitől kérdezni? 1.Lehet, hogy hiányoztam a történelemórákról amikor a századneveket oktatták, mert nem tudom elképzelni, hogy született az a wikis gyakorlat, hogy a századneveket mindig vki. arabszámokra javítja ki? 2.Nyelvtanilag tudom, hogy a névelőket ki kell rakni a címekben is. Az eddigi gyakorlatomban azért nem raktam ki a határozott névelőket, mert az összes szócikk az A betűs mutatóba kerülne? 3.A Mo.-i tájegységek kategória nem tudom, hogy jött létre? Sem a földrajzi tájegységeket (Kis és nagytájak), sem a turisztikai régiókat nem vélem felismerni bennük. Pl. dolgoztam a Szigetköz régión, van Kisalföld, Bakony tájegység megírva, a kategóriában nem szerepelnek. Nem kioktatási célból, hanem kiváncsiságból szeretném tudni, hogy, hogy is an ez? Köszi:Sóhivatal 2006. december 5., 19:13 (CET) ALegalább arra vedd a fáradságot, hogy összefoglald, amit suttyomban árfirkálsz... Egyébként alapvető tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy a te kategóriáid egy grammal is jobbak vagy rosszabbak az enyémeknél. Mindkettő indokolható, és mindkettő elvethető racionális érvekkel. Amit viszont biztosan nem tehetsz: nem szabhatod meg egymagad, hogy mások milyen sémákban gondolkodjanak. Se itt a Wikipédián, se a való világban. Nem ismerek a gondolatkorlátozásnál meddőbb (és épp ezért fanatikusabb...) emberi tevékenységet. Neked sem érdemes egy percet sem áldozni rá. Azt persze elérheted, hogy lesz egy magyar nyelvű Wikipédia, amin megosztozik néhány (tucat) ráérő polihisztor, és a saját szórakozására kéthetente átrámolja az univerzumot. Ha ez a célod, szólj, és nem rontom el a játékodat. De kezdd azzal, hogy a lexikon feliratot kicseréled a homokozóval. Hogy mindenki tudja, mire számítson.-- Godson fóruma 2006. december 5., 19:32 (CET)
Alkalmilag össze tudnád hozni a taxoboxát? én a tyúkalakúakig tudtam lekövetni, azután homály. Az enwikin levő pedig nem segített. Szerintem az nem OK, de lehet, hogy tévedek. A kép az enyém, szerintem egyszerű parlagi pulyka, egy kis falu csöppnyi baromfiudvarán találkoztunk, és azonnal bemutatkozott, mint a képen látszik:)). --Lily15 üzenet 2006. december 7., 21:04 (CET) Történelme / TörténeteSzia, Adapa! Rendrakás vakondéknálSzia! Lily küldött hozzád, itt van egy kérésem, amiben talán tudnál segíteni. Bináris 2006. december 14., 17:27 (CET) Magyarország portálSzia! Ha gondolod, a közeljövőben legyártom neked a portált, és onnantól csak frissítened kell. Milyen rovatokat szeretnél? (gondolom, legyen kiemelt cikk, kiemelt kép, ezen kívül lehet még friss hírek, érdekesség, projektek...) – Alensha Magyar törzsek és vezéreikSzia! Hozzád is ezzel a kéréssel fordulok: nem tudod véletlenül, hogy melyik magyar vezér melyik törzset vezette? Iskolai beszámolóhoz kellene. Előre is köszke :) Nóra 2006. december 17., 21:12 (CET) Szia Adapa! Köszönöm visszajelzésed :) és hasonlóan neked is boldog karácsonyt kívánok :) Nóra 2006. december 23., 22:52 (CET) HOVA TŰNT ADAPA???most már két hete se híre, se hamva. ---Pasztilla 2006. december 17., 21:45 (CET)
Na jól van, örülök, hogy megkerültél, kicsit aggódtam, hogy magyar katonatisztek tömeges kategorizálása után hirtelen eltűntél, azt hittem, valami ütközés volt Godsonnal. A lényeg, hogy itt vagy. És Boldog Karácsonyt neked is. A történelme/történetében egyetértünk. Pasztilla 2006. december 23., 23:12 (CET) Ösmagyar műhely terv 2006/12/18Szerbusz! Kicsit kisebb sebeségre kapcsoltam.:) Átfutottam a forrásgyüjteményt, egyetértek. Lassan kezdek aktivizálódni. üdv Endre Görög-MagyarBizonyos ős_görög-magyar megfeleltetések Ősgörög eredetünk és a kun-szittya nyelv Dr. Aczél József (Az eredeti mű kiadása: Veszprém, 1924., Egyházmegyei Könyvnyomda). http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.335--Elder sun 2006. december 19., 00:30 (CET) HelpSzia, Adapa! Ha most épp a gépednél vagy, tudnál segíteni? Szeretnék feltenni egy Amur-folyóról szóló cikket, de már van egy Amur nevű cikk a halfajról. Szeretném, ha a folyóról szóló cikk lenne az elsődleges, de ehhez a már meglévőt át kéne nevezni, pl. így: Amur (hal). Még nem csináltam ilyet, meg tudnád most tenni? Kösz!Vadaro 2006. december 23., 20:01 (CET) Köszi, viszont!81.182.232.183 2006. december 23., 21:18 (CET)K. Neked is hasonló jókat :) Rég láttalak erre, mizujs? Data Destroyer 2006. december 23., 21:20 (CET) Én is köszönömÉs neked is jó pihenést, Kellemes ünnepeket kívánok.VC-s 2006. december 23., 21:26 (CET) Re: K. Ü. K.Szia! Én is kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok (neked és minden más wikipédistának, aki ezt olvassa). Adam78 ✉ 2006. december 23., 22:28 (CET) Detto, hogy rövid legyek :)--Mathae قل 2006. december 23., 22:58 (CET) KérésFeltöltöttem egy saját képet Commonsba és ezt az üzenetet kaptam Image:Cica2(VC-s).JPG You uploaded this image which you claim to be your own work. On the upload page you agreed to place it under a Free license but did not specify which one. Please do so by replacing the Sablon:OwnWork tag with a suitable copyright tag. --GeorgHH 12:37, 21 December 2006 (UTC) Lefordítanád, ha megkérlek, köszönömVC-s 2006. december 23., 22:42 (CET) KöszönömVC-s 2006. december 23., 22:55 (CET) PortálJó, akkor majd megcsináljuk együtt :) Portálváz-összeállításban van már gyakorlatom, a tartalmat majd jó lenne, ha összeszednéd (pl. mit szeretnél kiemelt cikknek/képnek, meg milyen rovatok legyenek, stb.) De persze ráér az ünnepek utánig :) Neked is kellemes ünnepeket! – Alensha Re: K. Ü. K.Én is kivánok neked Boldog Karácsonyt meg minden jót amit ilyenkor szokás:), örülök hogy jól vagy (már attól tartottam valami komoly történt, hogy csak úgy eltüntél) és, hogy vissza jöttél a wikire.--Immanuel 2006. december 23., 23:07 (CET) ![]()
Csak mint a fentiek. Jól esik a KÜK. :) Remélem, ma senki nem wikizik. NCurse munka 2006. december 24., 08:35 (CET) Csatlakozom az előttem szólóhoz: köszönöm a jókívánságot és én is nagyon Boldog Karácsonyt kívánok neked! :-) - Üdv. » KeFe « * vitalapom 2006. december 24., 08:54 (CET) Én is köszönöm a jókívánságokat, és viszont kívánok neked hasonló jókat. --Danivita 2006. december 24., 09:01 (CET) Én is csatlakozom az előttem szólókhoz. K.Ü.K. Neked és Kedves Családodnak! --Dami reci 2006. december 24., 11:57 (CET) KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNOK... --Peda ☎ 2006. december 25., 00:34 (CET) Kösz a gyors segítséget Amur-ügyben, neked is KELLEMES ÜNNEPEKET! Vadaro 2006. december 25., 16:16 (CET) Ha megkésve is, de: Viszont! és BÚÉK is :-) --Vince blabla :-) 2006. december 27., 15:21 (CET)
Magyar portálHú, nagyon profi lett, gratula hozzá! Az a körbefutó piros-fehér-zöld csík nagyon ott van, én nem is tudtam, hogy wikibe lehet ilyet! Sokkal jobban néz ki, mint ahogy én csináltam volna. – Alensha
BÚÉK, szuper lett a portálod. A keret a zászlóval igen hungarikumosan mutat. Csak kár, hogy még sok cím csak (kat). Kata 2007. január 4., 18:30 (CET) SólyomSzia! Épp egy Sólyom egyértelműsítő lapon dolgozom, már majdnem kész van, csak a neve kérdéses. Úgy látom a Sólyomfélék cikkben, hogy tulképpen sólyom nevű madár nincs is. Tehát helyénvaló, ha a Sólyom lesz az egyértelműsítő lap, és ha valaki akar írni, akkor minden sólyomfaj a saját nevén szerepelhet, esetleg egy Sólymok nevű lappal? De még ez is felesleges, hiszen a Sólyomfélék oldalon ott van a gyűjtemény. Tehát lehet a Sólyom az egyértelműsítő? Bináris 2006. december 29., 23:21 (CET)
Légy szíves, lektoráld: Sólyom. Kösz a segítséget! Bináris 2006. december 30., 00:01 (CET) U.i.: Amelyik lap a Sólyom cikkre linkel és madárról van szó benne, azt a Sólyomfélék oldalára fogom irányítani. Bináris 2006. december 30., 00:04 (CET) Ja, a Sólyomalakúak oldal szerint 64, a Sólyomfélék és a Madarak oldal szerint 65 faj tartozik ide. Nem mintha nekem nem lenne mindegy, a 64 jobban tetszik, mert kerek szám, binárisan :-) felírva 1000000. De ha ellentmondást látsz, akkor intézkedj. :-) Bináris 2006. december 30., 01:18 (CET) Szia! Tudnál segíteni átnézni és esetleg kibővíteni a fenti új sablont? Köszi előre is. Adam78 ✉ 2006. december 30., 13:28 (CET) Kösz még egyszer! :) A magyarországi tallérra itt a sablonban 1553–1892-t adtál meg, a tallér cikkében viszont az 1499 és 1867 dátumok szerepelnek kezdő- és végpontként. Attól tartok, valahol tévedés van. Mit gondolsz? Adam78 ✉ 2006. december 30., 14:35 (CET) Ezt neked!
Én is gratulálok a Magyar portálhoz, nagyon szép lett! --Dami reci 2007. január 11., 23:06 (CET) |
Portal di Ensiklopedia Dunia